Két napig ültek a mocsárba ragadt kamionban Budapesten

Veszélyes helyzetbe sodorta GPS készüléke azt a két kamionost, akik beragadtak a mocsárba Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb tökéletes és elrettentő példa mutatta meg, milyen szinten kell fenntartásokkal kezelni a navigációs rendszerek utasításai. Két férfi két napig ült egy kamionban, amivel a 17. kerületi mocsárban akadtak el.

Temérdek balesetveszélyes és súlyos eset magyarázata kezdődik úgy, hogy a GPS azt mondta... Most egy ukrán kamionsofőr és váltótársa került óriási bajba hasonló indokkal, méghozzá Budapesten. A 17. kerület Merzse-mocsár területére tévedtek egy félreértett, vagy a navigáció által rosszul megadott utasítást követve. Letértek a főútról egy földútra, mely az erdőbe vezetett, a közel 20 méteres szerelvénnyel hat kilométer hosszan haladtak a felázott, mocsaras erdei úton és csak az elakadás állította meg őket. A kamion fél métert süllyedt és vélhetően a szorult helyzetből való kijutás próbálkozásai közben műszaki hibás is lett.
Hirdetés
A két ukrán férfi két teljes napig ki sem mert szállni a kamionból, mert a talaj annyira ingoványos és bizonytalan volt, hogy az esőben nem mertek elindulni segítséget kérni. A harmadik napon jutottak el gyalogosan a mezőőrökhöz, akik segítséget tudtak hívni. Az MMM Trans Kft. 25 tonnás csörlős műszaki mentőjével közelítette meg a beragadt kamiont, amit a csörlővel méterről méterre vontatott ki a sárból, mindez három órába telt. A kamion sofőrje olyan kimerült és ideges volt, hogy a GPS készülékét a mentés után összetörte, pedig egy ilyen eszköz okolása nem mentség. Sofőrként már az első métereken tudnia kellett volna, hogy nem lesz jó vége és visszatolatni, amíg még lehetséges. A navigációs rendszerek frissítése fontos, ha valaki üzemszerűen használja, de még fontosabb az emberi jelenlét és döntésképesség, és ez nem csak kamionosokra, teherautósokra vonatkozik, személyautóval is elkövethetünk hatalmas hibákat, ha hallgatunk egy eszközre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.14. at 18:18
    Permalink

    Érdekes, pár éve egy holland fazon a 18 keresesével meghúzta a V70-es oldalát egy körforgalomban.
    Hihetelen hogy mennyire nyugodt volt végig (szerencsére az asszony sem vesztette el a fejét). Kultúrált nyugat európaiként próbáltuk rendezni (persze felelősséget egyikünk sem ismert el, bár ő volt mögöttünk valszeg ő sem láthatta hogy mi van “alatta” ), jött a rendőr gyorsan helyszíneltek, aztán mindenki ment a dolgára.

    Lezúzzuk a GPS-t, annyira más a keleti virtus… 🙂

  • 2019.05.15. at 07:25
    Permalink

    Anyám borogass!!!! A 21.sz baromsága ez a szar… Soknak még az egyenes autópályára is kell…Ha napközbe leszerelném az összes táblát, az emberek fele haza se találna navi nélkül…röhej

Vélemény, hozzászólás?