Egyszerűbb lesz az autót tölteni, mint tankolni

Vezeték nélküli töltést hoz a BMW, már jövőre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A konnektoros autókkal szembeni félelmek ledöntését vezeték nélküli töltővel folytatja a BMW, elsőként az 530e kapja meg, már jövőre.


Idén érkezett, tesztünkön is jól teljesített a BMW 530e, most viszont amiatt kerülhet reflektorfénybe, mert nem csak a BMW palettáján, az összes autó közül is az 530e hozza elsőként szériagyártásban a vezeték nélküli töltést. Mármint nem az okostelefonunk vezeték nélküli töltését, hiszen azt már ma is számos autóban élvezhetjük, hanem az autó hibrid akkumulátorának vezeték nélküli töltését.
Hirdetés

Ehhez gyári előkészítést és töltőt kell vásárolnunk. Ezek ára azonban még nem ismert, a működés elv azonban igen. A garázsunk padlójára helyezett töltő fölé állva az autó észleli annak elektromágneses terét, ilyenkor a kijelző rögtön mutatja is, hogy mennyire kell pont fölé álljunk. Ha pedig autónk a megfelelő pozícióban van, a gyújtás lekapcsolása után automatikusan indul is a töltés, ami a teljesen lemerült 9,4 kWh-ás akkumulátort 3,5 óra alatt tölti fel. A vezeték nélküli töltés 3,2 kW-os, ami alig szerényebb, mint az 530e maximális, 3,7 kW-os tölthetősége. A töltés folyamatát természetesen applikáción követhetjük. Az először az 530e-hez kínált vezeték nélküli töltő bizonyára a többi konnektoros BMW-hez, így az i modellcsaládhoz is meg fog jelenni, hiszen már jelenlegi teljesítményével is feltölt egy 94 Ah-ás i3-ast is 8,5 óra, azaz egy éjszaka alatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?