Villanymotoros Ariel Atom. Majdnem

Videón repeszt az elektromos Kyburz eRod

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyjából olyan élményt ad a Kyburz eRod, mint egy kétszemélyes Ariel Atom, csak hang és kipufogófüst nélkül. Talán a videó visszaad valamit az élményből.

Immár 25 éve gyárt elektromos tricikliket és hasonló, leginkább motorizált kerekes székre hasonlító járműveket a svájci Kyburz cég. Ám egyszer csak gondolt egy nagyot és az idei Genfi Autószalonon bemutatta az eRodot, az Ariel Atomot idéző elektromos hajtású, kétüléses lélekveszejtőt. Tulajdonképpen ebben sincs sokkal több anyag, mint a Kyburz eddig gyártott termékeiben, ám az eRod alapvetően más célt szolgál, mint azok.
Hirdetés
Két személyre tervezett igazi élményhajhász négykerekű ez, amelyet mindjárt három kivitelben álmodott meg alkotója. A legegyszerűbb Basic kivitel csak 530 kilogramm tömegű és 10 kilowattos akkumulátora jóvoltából legfeljebb 70 kilométer tehető meg vele. A 140 newtonméteres nyomaték és a 120 kilométer/órás végsebesség azonban kellemes perceket sejtet, csakúgy, mint az ugyanilyen kvalitásokkal, de nagyobb, 17,3 kilowattos akkumulátorral ellátott, így legalább 100 kilométeres hatótávot adó, 600 kilós Fun modell. A csúcsváltozat pedig a 650 kilogrammos Race, 39 kilowattos akkumulátorral, 305 newtonméteres nyomatékkal, 140 kilométer/órás végsebességgel és körülbelül 220 kilométeres hatótávolsággal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?