Borítsd vissza a Hummert, és tiéd a fél kasztni!

Videón Robby Gordon tengerparti bukása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Dakar nagyon nem csak a győztesekről szól: az autósoknál a Hummer ugyan kikapott a Minitől és Al-Attiyah idejekorán búcsúzott, de Robby Gordon megcsinálta a show-t.


A Robby Gordon-féle Hummer-csapat úgy vágott neki a 2012-es Dakar-ralinak, hogy az elmúlt években győztes Volkswagen kiszállt, hát itt a lehetőség végre nyerni - nem csak szakaszokat, hanem abszolútban is. Az amerikai showman mellé érkezett a címvédő Al-Attiyah, ergó valóban ütőképesnek tűnt az alakulat, mely 5 szelektíven bizonyult a leggyorsabbnak, reális esélye volt az első helyre, végül azonban a dobogóra sem fért föl.
Előbb a katari polihisztor (N csoportos ralivilágbajnok, WRC-induló, Dakar-győztes, sportlövő olimpikon) alatt lerobbant a H3-as - a jó Nasser nyilatkozta is, hogy ezzel neki elege volt a Hummerből, majd Gordont kizárták, mondván szabálytalan a guminyomás-állító rendszere. Amit régóta használ. S amit tavaly szabályosnak találtak a felügyelők... Gordon ekkor 5 perc hátrányban volt csak Peterhanseltől. A minisek lecsalózták, ő lekislányozta őket, s a döntést megfellebbezve folytatta a versenyt, méghozzá ámokfutással. Szaltója is ennek következménye volt, hiszen túl gyorsan, fejetlenül ment, annyira tönkre akarta verni a miniseket. Persze a bukás ellenére is kitűnően szórakozott Johnny Campbell navigátorával egyetemben, legalábbis ezt mondta. Meg ezt is: "Bárki bármit mond, a két leggyorsabb autó az enyém és Nasseré volt. Mindig is az volt a mottóm, hogy a második hely nem más, mint az első a vesztesek közül. Visszajövök!"
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?