Csak két év kellett a Toyota WRC bajnoki címéhez!

Világbajnok lett a Toyota a WRC-ben!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán márka hihetetlen munkát vitt véghez: bár a szezon folyamán hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást, elsők lettek a gyártók versenyében.

Tavaly, mintegy 17 évnyi kihagyás után tért vissza a Rali Világbajnokság mezőnyébe a Toyota. Csapatuk, a TOYOTA GAZOO Racing World Rally ráadásul igen stílusosan zárta a szezont: finn versenyzőpárosuk, Jari-Matti Latvala és Miikka Anttila nem hibázott az utolsó, ausztráliai megmérettetésen, és megnyerték azt.
Az utolsó, harmadik napon három szakaszgyőzelmet arattak, összesítésben pedig 32,5 másodperces előnnyel nyerték meg a megmérettetést, és másik versenyzőjük, Esapekka Lappi is fel tudott mutatni egy szakaszgyőzelmet búcsúzóul. Az ausztrál siker egyébként a csapat ötödik győzelme volt ebben az évben.
Hirdetés

A TOYOTA GAZOO Racing World Rally három autóval állt rajthoz az idei szezonban. A versenyzők bajnokságában pilótáik - Ott Tänak, Jari-Matti Latvala és Esapekka Lappi - sorrendben a harmadik, negyedik és ötödik helyen végeztek a végső elszámolásnál.
AUSZTRÁL RALLY – VÉGEREDMÉNY
1. Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (Toyota Yaris WRC) 2 ó 59 p 52.0 mp
2. Hayden Paddon/Seb Marshall (Hyundai i20 Coupe WRC) +32.5mp
3. Mads Ostberg/Torstein Eriksen (Citroen C3 WRC) +52.2mp
4. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota Yaris WRC) +1p 02.3mp
5. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Ford Fiesta WRC) +2p 30.8mp
6. Elfyn Evans/Daniel Barritt (Ford Fiesta WRC) +3p 05.1mp
7. Craig Breen/Scott Martin (Citroen C3 WRC) +6p 28.8mp
8. Alberto Heller/Jose Luis Diaz (Ford Fiesta R5) +22p 28.5mp
9. Steve Glenney/Andrew Sarandis (Skoda Fabia R5) +27p 01.8mp
10. Jourdan Serderidis/Lara Vanneste (Ford Fiesta WRC) +35p 14.1mp
Kiállt: Ott Tänak/Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC)

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.11.22. at 07:01
    Permalink

    Szégyen ez a mai WRC. Ha valakinek az ezredfordulón megsúgják, hogy 2018-ban bevásárlókocsikból fog állni a mezőny Subaru, Mitsubishi, és egyéb nagy márkák nélkül, akkor tuti ordítva körberöhögik az illetőt.

    Az meg mi, hogy a szezonzáró nem a Brit futam?

    Már kb 10-13 éve lehúztam a wc-n a WRC-t és nem követem. És egyre jobban erősödik bennem, hogy jól tettem.

    • 2018.11.22. at 09:46
      Permalink

      +1. Ezek a röhejes kiskocsik csak viccnek jók. Junior kategóriába esetleg. Yaris, Fiesta, ha már úgyis alig van köze közúti autókhoz nem lehetne valami normális autókat betenni?

      Az se tesz jót a hangulatnak hogy egy francia Sebestyén nyeri a bajnokságot minden alkalommal megszakítás nélkül 15 éve!!!!
      Sokkal nagyobb értéke volt régen egy 2 szeres bajnoki címnek, kiélezett meccsekben gyűrték egymást (vagyis inkább a stoppert egymás ellen 🙂 ) legendák, most meg bárki bármit izzad jön “egy” Sebastien, és beikszeli…

      A Toyota itt erőforrásokkal nyert, egyik pilótája sem hozott komoly eredményeket csak volt két középszerű pilóta (persze tuidom nyertek jópár futamot, de a címet akkor is Latvala biztosította be (vagyis a nevesebb második versenyző) ).

      És ha már itt tartunk Neuville sem egy legenda-alapanyag, de a Hyundai erőforrásai majdnem bajnokká tették.

      Eközben Loeb eltávozást kapott a nyugdíjasklubból és leverte a mezőnyt Cataloniában.

    • 2018.11.25. at 19:42
      Permalink

      Régen is bevásárlókocsikkal rallyztak – a Renault 5, Peugeot 205, 206, Austin Metro és Mazda 323 rendeltetése is mind világbajnok vagy aspiráns gyöszök voltak, de a Lanciának is mindig az volt a hitvallása, hogy a legkevésbé sem sportos utcai autóikat akarták eladni a versenyzéssel. Az, hogy a ’90-es évek végén és az előző évtizedben volt egy rövid időszak, amikor a szélesebb karosszériás autók is jól teljesíthettek a szabályoknak köszönhetően egy dolog, de a rallyra soha nem ez volt a jellemző. S egyébként ha a mai Fiesta WRC-t és az egykori Sainz-féle Escort WRC-t egymás mellé raknád alig lenne méretkülönbség. Sőt, a legelső szériás Escortnál (amivel még Vatanen nyert) valószínűleg nagyobb is a mostani autó.
      Apropó, talán az Audi Quattróról is van valahol egy összehasonlítás az utcai testvérével, aminek a lényege, hogy a B csoportos változat úgy nézett ki, mint egy öszvér, gyakorlatilag egy részt teljesen kivágott belőle az Audi Sport, hogy rövidebb lehessen a tengelytávja, közelebb a kisebb méretű járgányokból homologizált versenytársakéhoz.

      • 2018.11.25. at 21:53
        Permalink

        “Lanciának is mindig az volt a hitvallása, hogy a legkevésbé sem sportos utcai autóikat akarták eladni a versenyzéssel”
        Ugye ez most valami vicc?
        A Lancia Stratos, 037, eléggé dögös, és a maga idejében a Delta is elég jó kanyarvadász volt, főleg a HF Integrale.
        De igazlamsan nézett ki a Renault Alpine A110 és az Audi Quattro, alfahímnek pedig ott a a Porsche 959,
        De említhetném a Gr A Celicákat, vagy épp a Gr B Mazda RX7-est , akadtak izgamas darabok.

        • 2018.11.26. at 02:56
          Permalink

          Nem vicc, a Lanciának esze ágában nem lett volna sportos autókat gyártani, a hot hatch piacon sem volt soha nagy szereplő. Az Integrale tényleg érdekes és félig-meddig sikeres próbálkozás volt, aztán szempillantás alatt el is tűnt a termékpalettáról bármiféle utód nélkül, – nem vitte tovább a vonalat a gyártó (a Delta II-nél voltak hamvába holt próbálkozások egy erős változatra). A Stratos egy homologizációs autó volt, soha nem lett belőle semmi, szériában rá hasonlító tömegtermék, a Beta Coupé amire a 037 épült pedig nagyon-nagyon messze volt a versenyváltozattól (azért nem is hívták azt Beta 037-nek). A rally reklám nélkül a sima Delta I-re is pont úgy emlékeznénk, mint a Fiat Bravóból lett, 2008-2014 között gyártott Delta III-ra: egy jól felszerelt kényelmes kompakt, de semmi több.
          Az utolsó pont, ahol a Lancia verseny és utcai vonala összeért, talán a Fulvia Coupé lehetett. Máskülönben a Lancia volt* az a cég, aki dollármilliókat ölt a versenyzésbe és brutális őserővel bömbölő gépszörnyek fejlesztésére, majd csodálkozott, hogy senki nem veszi az extra-kulturált, vajpuha futóművel és úri kényelemmel megáldott termékeiket. Dedra, Ypsilon, Thesis, Lybra? Mind-mind remek járgányok voltak a maguk nemében, csak épp annyira messze estek a Lancia imidzsétől, hogy a kutyának sem kellettek. Érdekes, hogy pl. a BMW vagy a Dodge mennyivel jobban tudta kamatoztatni a róla kialakult erős autó képet.

          *A múltidő jelképes, hivatalosan Olaszországban még él a márka és adnak el új autókat, de ugye tudjuk, hogy valójában halott.

          • 2018.11.26. at 12:14
            Permalink

            Egyrészt a Fiat átvétzel előtti és utáni Lancia két külön világ. A 60-as évekig a márka a kontinens legrangosabb márkái közé tartozott, amikor a BMW ihletet keresett, hogy meginduljon fölfelé, a Lancia Luxuskupéi voltak az egyik minta a Neue Klasséhoz.

            A Fiat érában a márka teljesen más szerepet próbált betölteni, és azt elég rosszul. Őszintén szólva csodálom hogy eddig kihúzta.

            Szerintem a Stratos vonal még a régi (Fiat előtti) időkből futott tovább, a Stratos és testvérei (Ferrari 246 és Fiat Dino) azért születtek mert feltétele volt a homologációnak egy bizonyos széria-darabszám (lásd BMW M1), ezt a “kvótát” osztották le a Fiat érdekszféra márkái között. Tavaly láttam egy érdekes kiállítást a Dino generációról: http://egzostive.com/50-eves-a-ferrari-dino-autoworld-2017/ Volt köztük mind a három márka modelljeiből.

            A Stratos utcai autóként is készült (enélkül a homologációs feltételt aligah teljesítették volna), ugyanakkor a homolgációs darabszámot 3 márka vitte (a BMW ezen szívta meg az M1-essel).

            A GrA esetén ugyanez volt a helyzet, kellettek homologációs utcai autók, míg a WRC és a GrB esetén nem kellett nagyszériás alapmodell.

            Mégis, a Stratos 037 és a korabeli rallye-autók igen dögösek voltak, nem egy ilyet láttam élőben és annyival kmolyabbnak hatnak mint egy may Yaris vagy Fiesta WRC, hogy azt nehéz szavakba önteni.

            Szerintem pont ez az egyik alapvető baja a mai versenyeknek.

      • 2018.11.25. at 22:22
        Permalink

        Az igaz, hogy a Gr B autókak semmi közük nem volt az eredetihez, de a Gr A Qauttro elég közel volt az utcai modellhez méretekben.
        A Gr A lényege épp az volt hogy le kellett gyártani komoly példányszámot a homologációhoz, ezért is volt piacon szalonból átvehető Lancer Evo és Subaru WRX, Ford Escort Coswort és Delta Integrale, Celica GT4.
        Ezek egy részét vitték is azonnal versenyre átépíteni.

        A WRC bevezetésével ezek kikoptak és a versenyautók nagyon el is váltak, a Corolla vagy a 206 WRC esetén megont csak a jelvény közös.

Vélemény, hozzászólás?