Teljesen megújult a Bentley Continental GT

Világpremier: Bentley Continental GT 2018

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pár nappal azután, hogy bejelentették a Bentley hazai forgalmazásának kezdetét, máris itt a Continental GT következő generációja.


2003-ban mutatkozott be a Continental GT, majd egészen 2011-ig kellett várni a Bentley sportkupéjának generációváltására. Új platformra viszont csak a most leleplezett harmadik generáció kerül. Dizájnfronton eléggé ellazultak magukhoz képest a britek, hisz bár megmaradt a klasszikus sziluett és vonalvezetés - így a védjegynek számító hátsó izmok is -, azért megfogjuk ismerni. Nagyobbak a lámpák, hangsúlyosabb a hűtőrács, továbbra is gömbölyű az orr. Karcsúbb, klasszikus sportautókat idéző a far, bumszli lámpáit finom ellipszis alakúak váltották, amik egyébként ugyanolyan formájúak, mint a duplakipufogó lejjebb. Az új Continental GT érdekes módon 1 mm-rel rövidebb és 1 mm-rel alacsonyabb, viszont 10 mm-rel szélesebb, ahogy annak egy grand tourernél lennie kell. A tengelytáv 10,5 centivel nőtt.
Bentley Continental GT - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Bentley Continental GT (2011-2017) 4806 1944 1404 2746 358
Bentley Continental GT (2018) 4805 1954 1405 2851 358

A brit luxusautó gyár sportkupéja teljes alumínium vázat kapott, utasterében pedig a legjobb anyagokkal dolgoztak természetesen. Ha még nem ültünk volna le a külső eleganciájától, az utastérbe huppanva az eltüntethető 12,3 colos infotainmenttől dobjuk el az agyunkat. Ha nem tetszik a képernyő, átfordíthatjuk óracsoportra, vagy épp minimalista fa betétre a műszerfal középső részét. Pazar.
Természetes bőr, kézzel csiszolt króm és újrahasznosított anyagok is felbukkannak. Minden Continental GT-ben 10 négyzetméternyi fát ültetnek, amit 9 óra alatt faragnak ki, persze saját kezűleg. Rendelhető lesz 16 hangszórós Bang&Olufsen hangrendszerrel, a Porschéból ismert Night Visionnel és egy sor sofőrsegéddel. Ha némi hasonlóságot vélünk felfedezni a Panamera és a Continental GT volánjai között, nem véletlen. Ugyanazt a Porsche által fejlesztett MSB platformot használják, ami egyébként az első tengelytől a motorblokk és a váltó érintkezéséig meghatározott.
Hirdetés

Többek között az új szerszámkészletnek köszönhető, hogy bekerülhetett a Volkswagen-csoport 48 voltos mild hibrid rendszere is, amit itt nem csak a start-stophoz, hanem a jobb gázreakció eléréséhez is használnak. A bevezető modelleket a frissített 6,0 literes biturbós W12 motorral szerelik majd, amiket először párosítanak 8 sebességes DSG-vel. A 635 lóerő és a már 1350-es fordulattól elérhető 900 Nm elégnek hangzik még a 2244 kilogrammos saját tömeghez is, a britek szerint 85 kilóval könnyebb is a W12 változat. 0-100-as gyorsulása érthetően lehet 3,7 másodperc, csúcssebessége pedig 333 km/h.
Bentley Continental GT W12 (2018) - műszaki adatok
Bentley Continental GT (2018)
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 5950
Hengerek száma 12
Váltófajta/-fokozat duplakuplungos / 8
Teljesítmény [LE] 635 (6000)
Nyomaték [Nm] 900 (1350-4500)
Gyorsulás 0-100 km/h 3,7
Végsebesség [km/h] 333
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 12,2
CO2-kibocsátás [g/km] 278
Saját tömeg [kg] 2244

Alacsony terhelésnél 6 henger lekapcsolására és a benzinnyomás visszafogására is képes a legnagyobb TSI motor, a módválasztó Dynamic Ride módjában feszesebb futást, jobb irányíthatóságot és a kipufogó szelepeinek köszönhetően akár sportosabb hangzást is kaphatunk. Légrugók gondoskodnak majd a hajós libegésről és a sportos tartásról is. Az új Continental GT gyártása még idén elkezdődik, az első autókat 2018 elején szállíthatják le. Előtte várhatunk egy nemzetközi debütálást a Frankfurti Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?