Elektromos bébi SUV érkezhet az Alfától

Villamos hajtás és SUV külső, így próbálják megmenteni az olasz márkát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most nem hibázhat az Alfa, a nehéz helyzetben lévő gyártó oda lő, ahol szinte biztos a siker: elektromos hajtás SUV köntösben, mindez könnyen emészthető méretben tálalva.

Évről évre egyre nehezebb helyzetbe kerül az Alfa Romeo. A kéttagúra zsugorodott modellválaszték úgy látszik nem elég ahhoz, hogy életben tartsa a márkát. A tavalyi évben 35 718 Alfát értékesítettek, ami majdnem egyenlő a Porsche eladásaival, de csak ha a 911-est nézzük, a németeknél a teljes volumene 272 ezer autó. Az Alfa kereskedők már régóta könyörögnek egy jól eladható, kisméretű városi terepjáróért és egy elektromos modellért, amit úgy tűnik végre megkapnak.
Hirdetés
Korábban már megmutattuk az Tonale külsejét, de a népszerűnek ígérkező modell még mindig nem érkezett meg a kínálatba, a tervek szerint jövő év végén már tényleg a szalonokban találkozhatunk vele. Ebből a típusból a plug-in hibrid verzió lesz a legzöldebb, így egy elektromos modellre is szüksége van az olaszoknak, amire a Palade adhatja meg a választ.
Hirdetés
A nevet megint a földrajzatlaszból választották az itáliaiak, a Stelvio-hágó és a Tonale-hágó után egy kisebb olasz hegycsúcs elnevezése is megjelenik a kínálatban. A Palade eCMP platformja Peugeot-Citroën eredetű, ezt az alapot használják a Stellantis csoport kisebb típusai, többek között a Peugeot 2008, a DS 3 Crossback és az Opel Mokka, de még a Corsa-e és az e-208 is. Az új Alfa első- és összkerékhajtással is készülhet annak függvényében, hogy az első villanymotort mellé megrendelik-e a hátsót is. A platform a hagyományos hajtásmódot is lehetővé teszi, így elképzelhető, hogy a konszern 1,2 literes turbós benzinese is bekerül az Alfa orrába, ami a szélesebb választék miatt előnyösebb lenne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?