1,5 litert fogyasztó Mercedes A-osztály? Ilyen is van már!

Villámtöltést is kapnak a Mercedes-Benz konnektoros kompaktjai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövőre már 20 konnektorról tölthető modell szerepel majd a Mercedes-Benz kínálatában. Köztük a Frankfurtban debütált A 250 e és B 250 e.


A jövő az elektromos mobilitásé, ezt üzeni a Mercedes-Benz is Frankfurti Autószalonon. Már jövőre, azaz 2020-ra legalább 20 - részben vagy teljesen - elektromos modell szerepel majd kínálatukban. Várakozásaik szerint 2030-ra az eladott autóik fele elektromos hajtásláncú lesz, míg 20 év múlva, 2039-ben már teljesen CO2-semlegesek lesznek a Mercedesek.
Hirdetés

A fentiekhez jelentős lépés, hogy már a kompakt szegmensben is kínál plug-in hybrid modellt a Mercedes, rögtön kettőt is, ugyanis a Frankfurti Autószalonon az A-osztály és a B-osztály 250 e változata is debütált, s ezek már idén elérhetőek lesznek.
Mindegyik verzió a harmadik generációs Mercedes EQ Boost hibrid hajtást kapja, ennek különlegessége, hogy a 8 fokozatú automata váltóval és keresztmotorral készült. Első ízben nincs külön 12 V-os akkumulátor és önindító, a belső égésű motort a hajtó villanymotor röffenti be. A belső égésű motor pedig nem más, mint a Daimler-Renault közös, 1,33 literes benzinesének 118 kilowattos (160 lóerős) csúcsváltozata. A 75 kW-os, 300 Nm nyomatékot adó villanymotorral az összteljesítmény 160 kW (azaz 218 lóerő!), amivel az A 250 e 6,6 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás tempót, végsebessége pedig 235, szedánként 240 km/óra. A 15,6 kWh-ás, folyadékhűtéses, 150 kilogrammot nyomó akkumulátorral az emissziómentes hatótáv az A-osztályoknál 60-69, a magasabb építésű B-nél 56-67 kilométer a WLTP szabvány szerint.
Hangvezérléses MBUX rendszer, 7,4 kW-os, azaz 1 óra 45 perces AC töltés és 25 perces DC töltés, okostelefonos alkalmazás, változtatható menetmódok és visszatöltés, de még 1,6 tonnás vontatási képesség is említhető a jellemzők között, s a 36-37 ezer eurós (~12 millió forintos) alapár sem tűnik vészesnek a jellemzők, meg persze a márka presztízsének ismeretében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?