Már az Infoparkban is villámtölthetjük villanyautónkat

Villanyautó villámtöltő állt üzembe a budapesti Infoparkban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szaporodnak a villanyautók villámtöltői - már hazánkban is. Budapest XI. kerületében, az Infoparkban adták át a legújabbat.


A villanyautó-töltés gyors, de hazánkban egyelőre nem túl gyakori módja a CHAdeMO csatlakozós egyenáramú gyorstöltő, közismertebb nevén villámtöltő. Ez egy átlagos villanyautó akkumulátorát 30 perc alatt 80%-osra tudja tölteni. Az első ilyet Budán, a XII. kerületben, egészen pontosan az Istenhegyi úti MOL kúton adták át, ma már van azonban Budaörsön (a Nissan Gablininél), Mogyoródon (a Groupama Tanpályán), illetve Pesten és több vidéki városban is találhatunk ilyet. A legújabb villámtöltőt a Nissan és az elektromos autókat üzemeltető Green Taxi, valamint az Infoparkban lévő irodaházakat működtető Strabag együttműködésében a Dunától alig néhány száz méternyire, központi helyen adták át a XI. kerületi Infoparkban.
Nem ez az első villámtöltő a XI. kerületben, ugyanis ehhez hasonló, ám hazai fejlesztésű villámtöltő az evopro csoport székházánál, a Hauszman Alajos utcában is található, igaz, annak használata (illetve az ott parkolás) nem ingyenes. Az Infoparkban átadott villámtöltő azonban egyelőre bárki számára, bármilyen, a CHAdeMO szabványt támogató villanyautóval ingyenes. Így nem csak Nissan, Citroën, Kia vagy Peugeot villanyautó is vételezhet áramot az Infoparkban.
Hirdetés
Mivel az állami támogatás miatt épp most várható egy villanyautó-vásárlási löket, a villámtöltőnek valamennyi, az Infoparkban, vagy akár annak közelében székhellyel rendelkező cég, illetve a közelben lakó, illetve dolgozó magánszemély egyaránt örülhet. A töltőoszlopot Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás is üdvözölte - már csak azért is, mert az önkormányzat is használ egy Nissan Leaf villanyautót, így saját tapasztalatból is tudja: a villanyautók elterjedéséhez a villámtöltők szaporodása is szükséges.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?