Biztonsági őrség villanyfurgonnal? Ilyen is van már itthon

Villanyautók érkezetek a Fővárosi Vízművek gépjárműparkjába

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vízbázisok védőterületet ezentúl emissziómentes autókkal járja a Fővárosi Vízművek biztonsági őrsége.


Talán viccnek tűnik, de nem az. A Fővárosi Vízművek ma csatasorba állított Nissan e-NV200 villanyfurgonjainak zöme a cég biztonsági őrségét szolgálja. A választás egyébként csak elsőre tűnhet furának, hiszen ezekkel az autókkal nem az autópályán kell majd elkapják a csibészeket, hanem a vízbázisok védőterületének bejárásához vették. Elsősorban a Szentendrei és a Csepel-szigeten találkozhatunk majd velük.
Miként arról a Vízmű beszámolt, a társaság egész tevékenységét meghatározza a környezet, kiemelten a vízbázisok védelme iránti felelősség. A védőterületek megóvása alapfeltétele a Vízművek működésének, hogy így a szolgáltatási területükön élő kétmillió embert nap, mint nap egészséges ivóvízzel lássák el. A beszerzéskor fontos szempont volt még a Fővárosi Vízművek számára a gazdaságosság. A Nissan e-NV200 pedig a társaság ezen szempontjának is maximálisan megfelel, hiszen igen alacsony az üzemeltetési költsége.
Hirdetés

Az öt darab 100%-ban elektromos gépjármű közül négy a biztonsági területre kerül, mivel ott a legnagyobb az éves futásteljesítmény. Az ötödik e-NV200 pedig a Fővárosi Vízművek 80 telephelye közötti belső postaforgalom lebonyolítását végzi majd. Így a lehető legjobban kihasználva az autók költséghatékonyságát és anyagszállítási lehetőségeit.
A Nissan eltökélt célja, hogy vezető helyet töltsön be az elektromos járművek kategóriájában; ezen célkitűzés szellemében mutatta be 2014-ben a Nissan e-NV200 modellt, mely azóta is piacvezető a 100%-ban elektromos kishaszongépjárművek között. Bemutatása óta több mint 40 000 darab kelt el belőle a világon. Magyarországon a Nissan e-NV200 piaci részesedése 90% körüli. A Nissan e-NV200-ast korábban többek között olyan vállalatok választották már flottájukba, mint a Magyar Posta, a Bácsvíz és a Pápai Vízmű, ezekhez iratkozott most fel a Fővárosi Vízmű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?