Hibrid AMG-t kap az új CLS Merci

Villanymotor kerül a csúcs CLS Mercedesbe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legfrissebb jelentések alapján a következő generációs Mercedes CLS lesz az első olyan modell, amely hibrid AMG motorral is rendelhető lesz. Mutatjuk a részleteket!


A Motoring információi szerint a következő generációs CLS Mercedes AMG modelljeiben már hibrid hajtás is helyet kap. Az 53-as kódra hallgató egység egy 3.0 literes hathengeres belsőégésű benzinesből és egy villanymotorból áll majd. Előbbi 435, utóbbi 68 lóerőt teljesít, így a rendszer összesen 503 lóerőt szabadít majd az aszfaltra. Ez a teljesítmény elmarad a CLS 63 S-ben jelenleg elérhető 585 lóerős változattól, igaz ez a motor nem áll rendelkezésre a teljes AMG palettán.
Hirdetés

A hibrid motor a novemberben megrendezésre kerülő Los Angeles-i Autószalonon mutatkozik be, elsőként pedig a CLS 53 S-ben jelenhet meg. Ez a modell közvetlenül a CLS 63 S alatt helyezkedik majd el. A csúcs 63 S-t minden bizonnyal egy 4.0 literes V8-as benzines hajtja majd, amely 544 lóerővel és 750 Nm fogatónyomatékkal bír. Az 53-as kódjelű blokkot számos modellbe beépítik majd, egészen a C-osztálytól a GLS-ig találkozhatunk vele.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:46
    Permalink

    Ezt úgy fogják hívni hogy CLE nem CLS … a jelenlegi CLS is csak azért utal az S osztályra hogy drágábban lehessen eladni egyébként az egyel ezelőtti E osztály az alapja .

    A jelenlegi CLS-t váltja az új CLE és a jövőbeli új CLS lesz majd a mostani S osztály 4 ajtós kupája ha elkészül .

    Viszont a képeken jól látszik hogy a jelenlegi E osztály műszerfalát kapta és nem a jelenlegi S osztályét… ” analóg műszerórák , műszerfalkupola dizájn , szellőző rostélyok formája ” ebből kifolyólag nem lehet CLS még ha a jelenleg használatos név erre is enged következtetni . Az S osztályban nincsenek analóg műszerfal órák csak TFT kijelzővel lehet rendelni …

Vélemény, hozzászólás?