Több mint 600 kilométert tehet meg az új Fisker

Visszatért a Fisker, méghozzá olyan technikát ígér, amihez hasonló másnak nincs

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újra emlegethetjük a Fisker nevet, bár nem a Karmával kapcsolatban, hanem egy egészen új cég, egy egészen új autójával, ami több mint 600 kilométeres hatótávot és ultragyors töltést kínál.


Henrik Fisker korábbi autógyára csúnyán bebukott, bár a Karmát szépen vitték, mégis csődbe mentek. Mivel a négyajtós, konnektorról tölthető hibrid sportkocsi nem csak hatékony, de dögös is volt, egy új vállalat felvásárolta a gyártási jogokat, így a Karma szinte változatlan formában, de új emblémával továbbra is készül. Henrik Fisker viszont nem bírt nyugton maradni, így meglévő Fisker Nanotech nevű akkumulátorgyára mellé újra autógyártásba kezd, az első új Fiskert pedig most be is mutatták, ez az EMotion.
Az új autó viszont tisztán elektromos, méreteiben a Tesla Model S-hez hasonlíthatjuk, bár pontos adatokat egyelőre nem közöltek. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy négy felfelé nyíló ajtóval dupláz rá a Tesla Model X-en sorozatgyártásba küldött sirályszárnyas ajtókra, ez egy szedánnak valamivel jobban is áll. A forma egészen hasonlít a Karmára, bár nem annyira elnyújtott, lapos és kecses, de nem volt szükség hosszú motortérre, így az utastér tágasabb lehet. A Karma EMotion technikai tartalma vezetéstámogató rendszerekkel is büszkélkedik, elöl lézertechnológiás szenzor figyeli az előtte haladó forgalmat, tereptárgyakat, de 360 fokos kamerarendszerrel is segíti a sofőrt.
Hirdetés
Fisker azt állítja, olyan technológiával készül az EMotion akkumulátora, amihez hasonlót más gyártótól még egyáltalán nem láthattunk, és nagy valószínűséggel nem is fogunk. Ezt egyelőre nem részletezte, csupán annyit árult el, hogy 9 perc alatt 160 kilométernyi hatótávra elegendő áramot tölthetünk bele. A teljes hatótáv pedig még a Tesla Model S P100D-re is rálicitál, kereken 400 mérföldet, azaz 640 kilométert ígérnek teletöltött akkumulátorral. Az erejéről egyelőre nem esett szó, a jórészt karbonszálas erősítésű, igencsak könnyű karosszériájú EMotion gyorsulási adata viszont sokat elárul: 60 mérföld per órára (96 km/h) 2,5 másodperc alatt gyorsul. Henrik Fisker nem szeretne ismét egyautós gyártó maradni, hosszútávú tervei között még egy autó piacra dobása szerepel, méghozzá a Tesla Model 3 méretosztályában, annál sokkal nagyobb hatótávval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:33
    Permalink

    sziluettre nekem tetszik, a háta is bejön, az orra ocsmány ennyi. a sirály ajtókra meg inkább nem mondanék semmit (gáz). a 600km meg ugye meglátjuk, hátszéllel, pedált lehelve semmi elektromos cuccot nem használva egy 50 kg-os emberrel, ismerjük a sztorit. Viszont ha terhelve 1-2 emberrel elmegy 400-at az már valami, és ez a 9 perc alatt 160km- se rossz, kérdés mennyire gyilkolja az akksit.

  • 2017.10.27. at 17:33
    Permalink

    Miért van az, hogy a villanyautóknak bűnrondának kell lenniük? Ez valami iratlan szabály, vagy mi? Ha már alternatív hajtású, akkor nézzen már ki emészhetően legalább.

  • 2017.10.27. at 17:33
    Permalink

    Micsoda autókat “rajzol” ez a fickó! Nekem a munkái közül a Z8-as BMW visz mindent, de mindenhol ahol dolgozott letett valamit, bátor-egyedi stílusa van.

Vélemény, hozzászólás?