Elkészült az első gyárilag restaurált Mazda MX-5

Visszatért az utakra az első gyárilag felújított MX-5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly jelentette be a Mazda, hogy gyári restaurációs programot indít az MX-5 tulajok számára. Mostanra elkészültek az első munkájukkal.


Egy kicsit több mint egy éve, 2017 augusztusában rukkolt elő a Mazda az ötlettel, hogy visszavárja az MX-5 első generációjának leharcolt példányait, azzal a nemes céllal, hogy újkori állapotába állítsák vissza. Első körben 600 tulajdonos jelezte az igényét, hogy élne a lehetőséggel és befizetné autóját egy restaurálásra. Ám a gyár csak egyet választott ki közülük.
Hirdetés

A kiválasztott egy nyugdíjas paradicsomtermesztő, Keiji Nishimoto lett, akinek az 1992-es évjáratú, „brit versenyzöld” roadsterét vette kezelésbe a Mazda. Az autó egyébként egy limitált szériás Eunos-emblémás, hivatalos nevén V-Series példány, amit anno újonnan vásárolt a tulajdonosa - elmondása szerint rengeteg élménydús percet szerzett neki a túrázásaik során.

A V-Series különlegessége, hogy amolyan brit hangulatot áraszt. Ezt többek között a már említett versenyzöld külső és a barna bőrkárpitos utastér, valamint a fából készült kormánykerék hivatott hangsúlyozni. Emellett az autóban részlegesen önzáró differenciálmű is helyet kapott. A tulajdonos elmesélte, hogy már eltervezte az autó felújítását, szóval mindenképp meglépte volna, viszont a gyári restaurációnak sokkal jobban örül. A történetben csupán egyetlen negatívumot fedezhetünk fel, és az is csak számunkra az, ugyanis ezt a programot a Mazda egyelőre csak Japánban hirdette meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?