Újabb Volkswagen legenda vonult sírba

Viszlát, Volkswagen Scirocco!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most ugyan lezárul egy korszak a Scirocco név számára, de évek múlva, hasonló sportos karakterrel és villanyhajtással, újraéledhet a legenda.


Gyors fellángolás volt, 9 év után sajnos leköszönnek a modernkori Volkswagen Scirocco modellek. 16 év kihagyás után, 2008-ban mutatkozott be az eddig piacon lévő harmadik generáció, ami rétegmodellként sosem ért el rendhagyó sikereket. Eleinte még meg tudta lovagolni a mára ikonná érett elődök retrolázát, később azonban csappantak az eladások, és a 2014-es facelift sem segített. Míg az első teljes évében 45 000-es eladásokat produkált, tavaly mindössze 10 000 kelt el. Pedig a vagány háromajtós kupéforma adott volt, ahogy az erős motorok is.
Hirdetés

Így kevésbé meglepő a gyártás leállítása, ugyanakkor pletykák szerint a Volkswagen villanyautóként élesztheti fel a legendás nevet, már MEB padlólemezen. 2019 előtt semmiképpen sem várható az első MEB alapokra építő Volkswagen modell, így a sportos elektromosra jó eséllyel még több évet kell várni majd. Csak győzzük kivárni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?