Frissülnek a TCR autók, a Hungaroringen is ott lesznek

Volkswagen Golf GTI TCR és SEAT Leon Cup Racer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Agresszívabb köntösben, a mai modellekhez igazított vonásokkal érkeznek a még erősebb TCR túraautók. Nyáron ott lesznek a Hungaroringen is.


Elsőként a VW-csoport autói frissültek a 2017-es TCR szezonra. Ez az állítás persze nem teljesen igaz, hiszen a SEAT Leon Cup Racert és a Volkswagen Golf GTI TCR-t is különböző csapatok készítik fel. Mindkét autó 2,0 literes turbós négyhengeressel vág neki az évnek - ahogy azt a szabályok is előírják -, ám míg a SEAT 330 lóerős, addig a Volkswagen autója már 350 lóerős lett. Teljesítményben és aerodinamikában is fejlődtek, új hűtést és kipufogórendszert kaptak, a szélesebb, agresszívabb bodykitek komolyabb leszorítóerőt adnak, így jobb kanyarsebességet engednek. A legnagyobb újítás, hogy a gyönyörű hangú DSG-ről, külön a TCR-hez fejlesztett, a váltó mögül kapcsolható 6 sebességes SADEV szekvenciális váltóra váltanak mindkét versenyautó esetén. Mivel elöl hajtanak, sperr-diffi is jut az első tengelyre, de vannak még itt minden irányba állítható lengéscsillapítók, hatdugattyús AP féknyergek és átalakított 100 literes tank is, gyorstöltővel.
Hirdetés

A tavalyi DSG-s Leon Cup Racer továbbra is megkapható a SEAT Sporttól, átszámítva valamivel 26 millió forint felett. Az új szekvenciális váltós változat már 34 millió forint. Ilyen szempontból a VW Golf GTI TCR olcsóbb, 28 millióért kínálják a frissített modellt; legalább 50 darabot terveznek legyártani 2017-ben. A kereslet növekszik, persze leginkább a TCR-es Golf iránt, hiszen tavaly 17 versenyt és két bajnoki címet is nyertek velük. Először áprilisban debütálhatnak majd, amikor Grúziában kezdetét veszi a 2017-es TCR International Series, amely szabályrendszerének sikerességét jól mutatja, hogy lassan a legendás Super Touring korszakot idézi, hiszen a világ minden részén rendeznek TCR bajnokságokat. Ezzel szemben a WTCC hanyatlik, egyértelmű zsákutca volt a TC1 szabályrendszer. Ráadásul pár napja eltörölték a WTCC2 ötletét is, ami TCR specifikációjú autókkal rajtolt volna. Örömteli hír viszont, hogy idén már a Hungaroringre is ellátogat a nemzetközi mezőny, július 1-2 között a GT Open betétfutamaként. Az még erősen képlékeny, hogy magyar versenyzővel, vagy anélkül, de már szinte biztos, hogy a magyar B3 Racing Team nélkül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?