Skoda után Volkswagen – Herczig Norbi autót váltott

Volkswagen Polo GTI R5-tel folytatja a MOL Racing Team

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövőre már az új Volkswagen Polo GTI R5-tel indul a Rali Európa-bajnokságban a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős. A MOL Racing Team párosa jövőre dobogón kíván végezni a Rali Európa-bajnokságban.


Bár Volkswagen Polo GTI R5 már több mint egy évvel ezelőtt bemutatkozott, az idei versenyév gyakorlatilag az autó finomhangolásáról szólt. Most viszont azt mondják, teljesen készen van, s magának az autónak rögtön hazai vonatkozása is van. A négyszeres magyar bajnok és a 2018-as Rali Európa-bajnokság hatodik helyezettje, vagyis Herczig Norbert és navigátora (Ferencz Ramón) az elsők között versenyezhet majd az új Volkswagen Polo GTI R5-tel, amelyet két héttel ezelőtt vett át az osztrák BRR Team a Volkswagen Motorsporttól. „Tíz évvel ezelőtt, 2009 nyarán, amikor beléptem a Porsche Hungária ajtaján, szintén az elsők között voltunk, akik az akkor új Skoda Fabia S2000-ret választottuk. Kilenc csodálatos szezont töltöttünk együtt a Skodával, három abszolút bajnoki címet nyertünk, és kétszer álltunk az ERC dobogón. Nehéz döntés volt, hogy márkát váltunk, de abban bízom, hogy a Volkswagennel is hasonló sikereket érünk majd el” – mondta Herczig Norbert.
A Volkswagen Polo GTI R5 versenyautó fejlesztését ősszel fejezte be a gyár, a Katalán Ralin pedig dobogós helyen végzett vele Petter Solberg. A Baumschlager Racing Team is részt vett a fejlesztésben, és az első két ügyfélautót is ők kapták. Ezek közül az egyik lesz Herczig Norberték versenyautója a 2019-es szezonban.
Hirdetés
A Volkswagen Polo GTI R5 fejlesztését a gyár motorsport csapatának azon tagjai végezték, akinek előző munkája a verhetetlen, négyszeres világbajnok Volkswagen Polo R WRC volt. Az új Polo GTI R5 négykerékhajtású, 1,6 literes és közvetlen befecskendezéses turbófeltöltéses motorja 272 lóerős. A MOL Racing Team természetesen az idei évben már bizonyított MOL HI5 üzemanyagot használja majd, amelyhez már elkészült a speciális motorvezérlő program is.
„Az idei hat verseny helyett jövőre hetet tervezünk, az olaszországi futamot fogjuk kihagyni. Nekünk is kell egy kis nyári szünet, és a Lengyel Rali utáni másfél hónap remek lehetőség lesz arra, hogy részletesen kiértékeljük az első négy forduló tapasztalatait, és így fussunk neki a szezon utolsó három versenyének” -árulta el a terveket Herczig Norbert, és végül a célokat is megfogalmazta. „Az idei két dobogós helyezésünk és a folyamatosan javuló időeredményeink alapján azt hiszem, már megcélozhatjuk az év végi dobogót. 2019-ben már javarészt ismert pályákon versenyzünk majd, és ha sikerül végrehajtani a tervezett tesztprogramot is, akkor a Volkswagen Polo GTI R5-tel nem csak év közben a futamokon, hanem a szezon végén is elérhető lesz a dobogó.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?