Meglepetés dobogó a Brazil Nagydíjon!

Vörös bikák a dobogón, míg az ágaskodó lovak a bukótérben - Brazil Nagydíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bebizonyította a Brazil Nagydíj, hogy nem ördögtől való dolog a biztonsági autó pályára küldése. Megtriplázta ugyanis az izgalmakat.

A Brazil Nagydíj rajtja után Verstappen megtartotta az első helyet, viszont a már világbajnokként érkező Hamilton az első kanyarban megelőzte a második pozícióból induló Vettelt. Elöl eseménytelenül teltek a körök, viszont a 14. rajtkockából induló Charles Leclerc szépen feltornázta magát a nyolcadik pozícióig az ötödik kör végére.
Hirdetés
Ezek után inkább stratégiai küzdelem folyt a gumikkal mígnem Valtteri Bottas motorhiba miatt le nem parkolt a pálya szélén. Ezzel becsalogatta a biztonsági autót, ami 12 körrel a verseny vége előtt engedte útjára a mezőnyt és ekkor elkezdődtek a szép csaták. Viszont a Ferrari versenyzőinek ez lett a veszte, ugyanis összeakadtak és mindketten kiestek. De legalább újra pályára hajtott a biztonsági autó és kezdődhetett elölről az adok kapok, amelynek Hamilton friss gumikkal vágott neki. Mindhiába, ugyanis Albont előzve kilökte a thaiföldi Red Bull és az eset után már nem tudott a harmadik helynél feljebb kapaszkodni. Sőt, lehet, hogy ezt is elveszik tőle egy büntetéssel. Így végül Verstappen megőrizte első helyét, a dobogó második fokán pedig a Toro Rosso ülésébe év közben visszaparancsolt Pierre Gasly örülhetett. A szezon két hét múlva, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul az Egyesült Arab Emírségekben.
Brazil Nagydíj, Sao Paulo, 71 kör, 305,909 km, a pontszerzők:
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33:14.678 óra
  2. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 6.077 másodperc hátrány
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.139 mp h.
  4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 8.896 mp h.
  5. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 9.452 mp h.
  6. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 10.201 mp h.
  7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 10.541 mp h.
  8. Lando Norris (brit, McLaren) 11.204 mp h.
  9. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 11.529 mp h.
  10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 11.931 mp h.

A vb-pontversenyek állása 20 futam után (még 1 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 396 1. Mercedes 710
2. Bottas 314 2. Ferrari 479
3. Verstappen 260 3. Red Bull 391
4. Leclerc 249 4. McLaren 137
5. Vettel 230 5. Renault 89
6. Gasly 95 6. Toro Rosso 83
7. Sainz 92 7. Racing Point 67
8. Albon 84 8. Alfa Romeo 53
9. Ricciardo 52 9. Haas 28
10. Perez 46 10. Williams 1
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?