1,3 l/100 km fogyasztással jön a Peugeot 508 és 508 SW Hybrid

WLTP norma szerint is 50 km feletti elektromos hatótávot ad a Peugeot 508 Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Peugeot-nál is egyértelmű cél, hogy minden új modelljéből készüljön villanymotorral ellátott változat, az 508 és 508 SW Hybrid esetén már a WLTP normás tesztek is elkészültek és kedvező értékeket mutatnak.


Nem újdonság, hogy a kecses Peugeot 508-ból és nem kevésbé egyedi kombijából, az 508 SW-ből az 1,6 literes, 180 lóerős csúcsmotorra épülve érkezik hibrid, ráadásul konnektorról tölthető plug-in hybrid verzió. Az viszont igen, hogy a WLTP tesztek szerint is igencsak takarékosak, kombinált fogyasztásuk egységesen 1,3 l/100 km, a szedán esetén 29, a kombinál 30 g/km CO2 emisszióval, míg az elektromos hatótávok 54 és 52 kilométeresek.
Hirdetés

Utóbbi azt jelenti, hogy a Peugeot 508 a hazai zöld rendszám szabályzás esetleges (és feltételezett) szigorítása esetén is jogosult lehet a megkülönböztetett plakettre, egyben a Peugeot számításai szerint teljes tulajdonlási költségben a hibridek a hagyományos üzeműekkel, konkrétan a Blue HDi 130 EAT8 verziókkal egyező számokat ígérnek. Franciaországban (~14,67 millió forintnak megfelelő) 44 450 eurótól már rendelhetők is a hibridek, míg a többi piacon jövő évben várható a megjelenésük.
A hátsó kerekeiket villanymotorral hajtó, 225 lóerős összteljesítményű 508 Hybrid modellek tisztán elektromos, vegyes üzemű, azaz Hybrid és minden erőt bedobó Sport, valamint Komfort üzemmódot is kínálnak. A menetmódválasztó nem csak a hajtást, a kormányrásegítést és az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókat is hangolja. A plug-in hybrid modellek Allure, Allure Business, GT Line és GT ellátmányokkal is elérhetők, az EMP2 platformnak köszönhetően a 11,8 kWh-ás lítium-ion akkumulátort a beltér csorbítása nélkül tudták elhelyezni. Az akár 6,6 kW-os tölthetőségnek köszönhetően 32 amperes otthoni vagy közterületi Type2 töltővel 1 óra 45 perc alatt telíthető az akkupakk, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hétköznapi ingázásokhoz gond nélkül használható tisztán elektromosan az 508 Hybrid, benzinmotorját elegendő csupán a hosszabb, hétvégi utaknál, illetve nyaralásoknál beindítani. A tulajoknak talán nagyobb gond lesz arra figyelni, hogy ne romoljon meg a benzin a tankban, mint arra, hogy mindig legyen elegendő töltés az autóban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?