Michelisz idén is győzne a Hungaroringen

WTCC: következik a várva várt hungaroringi verseny

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pár napja Szlovákiában már dobogóra állhatott, így Michelisz Norbert joggal optimista a hungaroringi WTCC-hétvége előtt. A tavalyi siker megismétlése is benne van a pakliban.

Rengeteg néző, fergeteges hangulat, Michelisz-parádé, pezsgőzés a dobogó legfelső fokán - röviden így összegezhető a tavalyi WTCC-hétvége a Hungaroringen. A Zengő Motorsport azóta félgyári, vadonatúj és fronthajtású Hondára váltotta az öregecske és hátul kaparó BMW-t, a Civic pedig csak legutóbb, az április végi szlovákiai futamokra gyógyult meg annyira, hogy gyorsan és eredményesen is lehessen vele autózni. A monzai és marrákesi téboly után Dióspatonyban egy harmadik hely már csak összejött a Yokohama-kupa egy évvel ezelőtti győztesének, aki ennek megfelelően optimistán várja a túraautó-világbajnokság 7-8. versenyét.
Hirdetés
"Jó előjelekkel érkezem a számomra oly kedves pályára, ugyanis a hazai futamom előtt technikai oldalról egyre jobban megismerjük egymást Kocsi-sannal (így nevezték el a narancs-fekete Hondát). Ez már az elmúlt héten is látszódott a teljesítményemen és az elért eredményeken. A Hungaroringen egyértelműen az a cél, hogy minél előkelőbb helyen fejezzem be mindkét futamot, és ha nem történik semmi technikai malőr, rajtam nem fog múlni, hogy megismételjük a tavalyi sikereket” - mondta Michelisz.
"Szépen haladunk előre, ám ahhoz, hogy egy igazi, mély kapcsolat kialakulhasson az autó és a csapat között, sokkal több megtett kilométerre volna szükség. Persze rajtunk nem múlik, hiszen már legalább ötször vagy hatszor teljesen szétszedtük és összeraktuk, ám ez nem helyettesítheti a teszteket" - nyilatkozta Zengő Zoltán csapatfőnök. "A legnagyobb gondunk az, hogy a versenyek szabadedzéseit követően nem a beállítások finomhangolásával foglalkozunk, hanem a tréningeken kijövő technikai hibák javításával. A fékek bekoptatása, az autó alapbeállítása éppen ezért még nincs meg, és a tavalyi hátsókerék-meghajtású autó adataiból próbáljuk meg az idei elsőkerekes Hondát beállítani. Nem egyszerű az életünk, de megoldjuk, ráadásul az pontosan látszik már most is, ha nincs technikai gondunk, akkor ez az autó nagyon gyors és versenyképes tud lenni. Például, ha Norbi legutóbb a Slovakia Ringen nem hibázik az időmérő utolsó gyors körében a második szektorban, ahol így két tizedet veszített, akkor megszerezte volna a pole pozíciót."
Zengő Zoltán azt is elmondta, hogy szerinte nagyon jó döntést hoztak a Hondára váltással. A gyáriak nem szólnak bele a pilóták versenyébe, csupán elvárják, hogy a csapat érdekét szem előtt tartva menjenek, s hogy vigyázzanak egymásra. Micheliszre ráadásul hősként tekintenek: "A Honda kiemelten kezeli a mostani futamot, hiszen már az előző héten megtapasztalhatták azt a riói karneválhoz hasonlítható hangulatot, amelyet a magyar szurkolók teremtenek. Norbi most a helyi hős, akinek a minél jobb szerepléséért ők is mindent megtesznek. Reálisan nézve a dolgokat, mindkét futamon a legjobb tízbe várom Norbit, ugyanakkor nem titkolom, hogy a szívem legmélyén reménykedem az újabb dobogós szereplésben. A versenyhétvégét követően egy kétnapos tesztre kerül sor a Hungaroringen, amelyen a teljes Honda-csapat részt vesz. Mindhárom pilóta rója majd a kilométereket, mindhárman ugyanazokat a feladatokat végzik majd a tesztelés során. Minden adatot megosztanak egymással, és abban bízik mindenki, hogy versenyteher nélkül a lehető legeredményesebben zárjuk a kétnapos gyakorlást."
Nagyon sokan bíznak abban, hogy a szlovák futamon látott forma alapján Norbi képes újra csodát tenni a Hungaroringen. 2011-ben a második, míg tavaly az első helyen végzett a lelátókat zsúfolásig megtöltő magyar szurkolók előtt, ergo újabb sikerben reménykedik Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke és a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója is. "Már az is fantasztikus eredmény, amit Norbi és a Zengő Motorsport eddig elért, de én bízom abban, hogy a Honda gyári autójával képes lesz ismét maradandót alkotni ezen a hétvégén is. Norbit akaratereje, szorgalma, ugyanakkor udvariassága és kiváló eredményei ellenére tapasztalható szerénysége már eddig is példaképpé emelte az autósportot kedvelők szemében. A jegyeladási adatok alapján ismét telt ház várja majd a versenyzőket és a csapatokat, éppen ezért nagyon várom, hogy immár gyári támogatású pilótaként guruljon ki a Hungaroring aszfaltjára, ahol akár megismételhető lesz számára a tavalyi csoda. Ráadásul ott térhet vissza Norbi a győztesek útjára, ahol a magyar autósport egyetlen világbajnokát a saját bevallása szerint is a legnagyobb szeretet fogadja.” A program szombaton indul két délelőtti szabadedzéssel, délután 14:30-kor kezdődik az időmérő. Vasárnap reggel 8:45-től a 15 perces bemelegítő edzéssel készülnek fel a versenyzők a délutáni két futamra, amelyeken 2x12 kört kell teljesíteniük. Az első 12:35-kor kezdődik, a második 14:50-kor. Részletes programleírás itt. A MOL Group idén is ingyenes WTCC buszokat indít az 56-osok teréről vasárnap, amelyek 7 órától délután 17 óráig járnak majd. A járatok egészen a Hungaroring bejáratával szemben található MOL kútig szállítják az utasokat. Mindkét napra érvényes nézőtéri belépőjegy 3000 forintért váltható, a paddock-jegyek további napi 3000 forintba kerülnek. 14 éves kor alatt ingyenes a belépés a nézőtérre és a paddockba is. Michelisz mellett még egy magyarnak, az Auto GP-sorozatban rajthoz álló Kiss Pál Tamásnak is szurkolhatnak a nézők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?