Utolérte a végzet a Range Rovert

Zöld üzemre vált a Range Rover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Land Rover sem ússza meg, hogy a környezetvédelem főszerepet kapjon a modellprogramjában. Ezt az elméletet támasztja alá a Genfben bemutatandó Range_e hibrid.

Tradíció ide vagy oda, a Land Rover is beáll a sorba, hogy megmutassa, a pazarló luxusterepjárók mellett számára is fontos a környezetvédelem. A Genfben leleplezésre kerülő Land Rover Range_e Plug-in Diesel Hybrid a dinamikusabb külsejű Range Rover, a Sport alapjaira épül, a lemezei alatt hibrid technológiát felvonultatva. A háromliteres TDV6 dízelmotorhoz nyolcfokozatú ZF automataváltó kapcsolódik, és a hajtáslánc részét képezi egy eddig ismeretlen teljesítményű villanymotor is, amelynek segítségével a testes jármű 20 mérföldet, azaz kb. 32 kilométert képes megtenni káros-anyag kibocsátás nélküli EV üzemmódban. Ha belegondolunk, ez is több a semminél, és a szennyezett levegőjű nagyvárosokban megoldást jelenthet rövid távokon. A Land Rover büszkén hangoztatja, hogy ez az első olyan terepjárója, amely akár 89 g/km szén-dioxid kibocsátással is rendelkezhet, és nem lebecsülendő a Range_e hatótávolsága sem. A gyár szerint az autó végsebessége 193 km/h, tehát egyáltalán nem lomha, de takarékos vezetéssel akár az 1100 kilométert is meghaladhatja az egy tankkal megtehető távolság. A dízel-hibrid Range Rover koncepció világpremierje két hét múlva, a Genfi Autószalonon lesz, de arról nincs hír, hogy a sorozatgyártása mikorra várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?