Alakítsd legendává Citroën furgonod

Zseniális retro karosszéria a Citroën Jumperre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A franciák elfelejtettek megemlékezni legendás kisteherautójukról, így a magyar Obendorfer Dávid formatervei alapján az olaszok élesztik fel.


Úgy tartja az autós mondás, hogy az olaszok megtervezik, a német legyártják. A mondás első fele most is érvényes, sőt, nem csak megtervezték, az olasz FC Automobili életre is kelti a franciák legendás furgonját. A világszerte híres Citroën Type H-ról van szó, ami 1947-ben mutatkozott be, így mondhatjuk, hogy épp idén 70 éves. A második világháború után egy olcsó, mégis praktikus furgonra volt szüksége a piacnak, a Citroën beletrafálását pedig jól mutatja, hogy 34 évig gyártották és közel félmillió darab készült a francia utcaképet sokáig meghatározó és megannyi francia, korzikai filmben szerepet kapó kisteherautóból.
Hirdetés

A kerek évfordulóra az olasz Fabrizio Caselani és a magyar Obendorfer Dávid formatervezők készítették el a múltat idéző terveket. Dávid nevéhez egyébként számos retro formaterv kötődik. Az ötlet zseniális, egy Citroën Jumpert pár egyszerű elem felcsatolásával teljesen más köntösbe öltöztetnek. Motorterükben 110 vagy 160 lóerős, nyomatékos BlueHDi dízelek dolgozhatnak, ezek már jobban különböznek az "előd" 51 és 56 lóerős dízeleitől. A különleges kitből egyébként mindössze 70-et terveznek gyártani, lesz például vontató, büfé és szervizautó kialakítás is, ezzel is kifejezve a Type H sokoldalúságát. Az átalakítást kézzel végzik Olaszországban. Úgy gondolom, sajnálhatjuk, hogy csak 70-re limitálták a darabszámot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?