okt
4

Smartot kapnak a rendőrök és örvendeznek vala!

Az első 100 smart már meg is érkezett - nem röhög!

2016. október 4., kedd 16:16 | Szerző: Bondor Tibor

Összesen 250 darab smart fortwo-val bővül a New York-i rendőrség flottája, vagy ahogy a Daimler fogalmaz, ez nem is fortwo: smart forcops.

%KA%A kínai negyedben dolgozó egyik New York-i rendőr nagyon örül a smartnak, s elmondta, hogy a helyiek szerint nagyon aranyos az új járőrautó%KA%

A kínai negyedben dolgozó egyik New York-i rendőr nagyon örül a smartnak, s elmondta, hogy a helyiek szerint nagyon aranyos az új járőrautó

Nem elég, hogy rengeteg amerikai filmben vicc tárgya a smart, most még a rendőrség is beszerzett belőlük 250-et. Pedig mifelénk ugye olyan emlék él a New York-i rendőrről, hogy hatalmas amerikai V8-as cirkálóból száll ki, nem pedig smartból. Persze, és a taxikról ugyanilyen emlék él itt Európában, pedig azok sem a régiek már, ahogy rendőrautóból is sokféle akad odaát, még gazdaságos üzemeltetésűek is.

Sőt, 9000 tagú flottájában olyan járművel is rendelkezik New York város rendőrsége, amelyeknek nincs ki mind a 4 kereke, ezek motorok és háromkerekűek. Utóbbiak leváltására szerezték be a smartokat, tehát valójában komoly előrelépésről van itt szó azon rendőrök számára, akik eddig légkondicionáló nélküli triciklikkel járták New Yorkot.

%KA%Minden csak viszonyítás kérdése, avagy ugye, hogy jobb a smart?%KA%

Minden csak viszonyítás kérdése, avagy ugye, hogy jobb a smart?

Nyomtatás
Megosztás

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss cikkek

Európa legnagyobb akkumulátorgyára épül Wroclaw mellett

Lengyelországban nyit akkumulátorgyárat az LG Chem

19 perce – Autósvilág hírei

Az elektromos járművek iránt megnövekedett kereslet magával húzza az akkumulátorok egyre nagyobb mértékű gyártását is. Emiatt az LG Chem Európa legnagyobb üzemét húzza fel a jövő év során Lengyelországban.


Most sem rontott a Porsche, telitalálat a vörössel tört Macan

Exkluzív szériával hallat magáról a Porsche Macan

3 órája – Autósvilág hírei

Miközben porschééknél minden az új Cayenne-ről szól, a Macan egy, az alapmodellnél éppen kétszer drágább szériával tudatja létezését.


Az F-Type sportkupé mellett négyüléses túrakupét is bevezethet a Jaguar

Megint túrakupét gyárthat a Jaguar

6 órája – Autósvilág hírei

Az XK leköszönése óta csak a kisebb F-Type sportautója van a Jaguarnak, ám a következő generáció mellé egy nagyobb túrakupé is készülhet.


dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zbWFydA==
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zbWFydA==

Friss tesztek

Renault Zoe Z.E. R90 41 kWh Life teszt

Villanyautó, amit már nem kell otthon töltögetni

Új mércét hozott a villanyautók körében a Renault Zoe. Komoly hatótáv, gyors tölthetőség és mindehhez bajnok ár. Egy hét és több mint 800 közös kilométer után kijelenthető: egyedüli autónak is kiváló.


Opel Insignia Sports Tourer Dynamic 2.0 CDTI AWD teszt

Az utolsó igazi Opel? Insignia Sports Tourer Videó

Kombiként kezdeti csúcsdízelével és összkerékhajtással is meggyőző volt az új Insignia, de eláruljuk, van ennél jobb konfiguráció.


Mercedes-Benz GLA 220 d 4Matic 7G-DCT teszt

Feszült pillanatok - Mercedes-Benz GLA teszt

Elismerem, hogy jól néz ki, bár ehhez kell az új kanyon-bézs fényezés. Játszik a menetfény színeivel és a beltéri világítással, tökéletes a színház, aztán felhörren a Sprinter.

Még több teszt

Használtautó.hu

RENAULT TWINGO 1.2 Rip Curl 87.226 km / szervizkönyv

RENAULT TWINGO 1.2 Rip...

Ár: 1.099.000 Ft

Évjárat: 2009 / 9

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

OPEL ASTRA J 1.4 T Enjoy

OPEL ASTRA J 1.4 T Enjoy

Ár: 2.490.000 Ft

Évjárat: 2010 / 3

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

KIA CEE'D SW 1.6 CRDi LX Exclusive (Automata)

KIA CEE'D SW 1.6 CRDi...

Ár: 3.100.000 Ft

Évjárat: 2012 / 5

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó