10/10: a Top Gear tesztjén kiválóan végzett a Toyota GR Yaris

Ferrari, McLaren, Porsche, Toyota - ezek az autók kaptak 10 pontot a Top Geartől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kertel a Top Gear, szupersporautókhoz hasonlított a náluk sokkalta olcsóbb Toyota GR Yarist, amit rögtön a Föld legjobb vételének neveztek.

Kicsit későn érkezett, de úgy is elképesztően jó élményautó volt a Yaris GRMN az ő 1,8 literes, kompresszoros motorjával. A negyedik generációs Yarison alapuló GR Yaris azonban mindenben túltesz rajta. Nem titok, hogy alapjait a Toyota WRC raliautója adja, hiszen annak a homologizációs változatát jelenti. Ennek megfelelően mindössze 25 ezer példány fog megépülni belőle, hiszen ennyit ír elő az FIA. Bár már idén júniusban megjelent a hazai árlistákon is, az első példányok csak az idei év végén érkezetek be az országba, s hivatalos tesztautó sincs még belőle, igaz, a kellően komoly vételi szándékot mutató vevők egy-egy hazai kereskedésben már kipróbálhatják a 12 millió forintról startoló, 261 lóerős, változtatható osztásarányú összkerékhajtású szörnyeget. Az angol Top Gear, vagyis a világ talán leginkább ismert autós lapja azonban már tesztelhette a GR Yarist, s nálunk nem csupán 10 ponttal végzett a 10-es listán - amihez hasonlót eddig a Porsche 918, a Ferrari LaFerrari, a McLaren P1, a McLaren 675LT, valamint a Ferrari 250 produkált, hanem mivel előbbieknél jóval olcsóbb, a Top Gear amellett, hogy minden idők egyik legkiválóbb autójának, egyben a jelenleg megvásárolható legjobb autónak is nevezte. Kiemelték a pontos kézi váltót, a ralisportra optimalizált üléspozíciót, valamint az 1,6 literes, háromhengeres és persze turbós motor karakterisztikáját is. Említhető még, hogy a változtatható osztásarányú összkerékhajtás olyan finomságot is tud, mint például a kézifék húzásakor a hátsó hajtás oldása, vagy például a "ballábfék", azaz a gáz és a fék együttes használatának engedélyezése.
Hirdetés
Bár a GR Yaris egy kőkemény versenyautónak tűnik, valójában teljesen használható is, sok más mellett kétzónás automata klímával, fűthető első ülésekkel és kormánykerékkel, tolatókamerával és Apple CarPlay/Android Auto támogatásos hifivel, de még hátsó Isofix-csatlakozókkal is felszerelt, ugyanis a tömegcsökkentés ellenére is megmaradt benne a hátsó ülés. Extraként két önzáró Torsen diffivel és sport lengéscsillapítókkal is kérhető, valamint öntött helyett kovácsolt könnyűfém felnikkel és talán legfontosabb tételként azokon Michelin Pilot Sport 4S abroncsokkal. Habár a GR Yaris a motorsportból született, és minden porcikája az élvezetes vezethetőséget szolgálja, információnk szerint a Toyota nem tervezi márkakupás autók gyártását és forgalmazását. Ez első hangzásra rossz hírnek is tűnhet, ám valójában lehetővé teszi, hogy a Toyota motomachi gyártóüzeme (ahol annak idején a Lexus LFA is készült) 100 százalékban a közúti modellek iránti igények kielégítésére koncentráljon. A világszerte nagy érdeklődés miatt a most megrendelt autókat így is várhatóan csak legkorábban 2021 júliusában kaphatják meg a magyarországi tulajdonosok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.12.30. at 19:37
    Permalink

    Nagyon komoly kis autó rivális nélkül, úgy, hogy “komolyabb versenytársait” (Focus RS, CTR stb.) is simán leiskolázza.
    Egyértelműen nem légből kapott ez az elismerés, komoly technika van mögötte.
    Legszívesebben eladnám az i30N-t és vennék egy ilyet, csak sajnos az esztelen száguldozáson kívül sok minden másra nem igazán használható. 🙂

  • 2020.12.30. at 20:46
    Permalink

    és? kicsi is, csúnya is, drága is, 3 hengeres is….tuning szempontjából is rossz.

    aminek értelme lenne, az az új corolla vagy chr egy 4 hengeres 250 lovas motorral hibridként.

    • 2020.12.30. at 22:55
      Permalink

      Rondának nem mondanám, viszont szépnek sem. Elölről viszont nagyon brutális és szerintem nagyon jól néz ki.
      Valóban drágának tűnhet, de ha a beleépített technikát nézed, akkor kifejezetten jó ára van. Alumínium ajtók, karbon tető, megerősített futómű és hajtáslánc, az ígértnél erősebb motor (270 lóerőnél még nem mértek gyengébbet és a nyomaték is nagyobb a 380Nm-nél).
      Néhány mérés 5 mp alatti 100-ra és 20mp alatti 200-ra gyorsuást mért, ami elképesztő eredmény!
      Szóval egyáltalán nincs túlárazva!
      Az általad említett változatok ezt a motort fogják megkapni összkerékhajtással. Egy Corollára lehet, hogy befizetek, ha igaz a szóbeszéd. 🙂

    • 2020.12.31. at 11:01
      Permalink

      “kicsi is” 30 centivel hosszabb a Golf I-nél, főni.
      “csúnya is” Ezt hol olvastad?
      “drága is” Ezt akkor jelenthetjük ki, ha rajta marad a kontingens a Toyota nyakán.
      “13 millióért meg veszel focus rs-t” Hol? Az RS elmúlt.

      Mindig érdekes olvasni, amikor a fotelből látják el tanácsokkal a legnagyobb autógyártókat… :-)))

Vélemény, hozzászólás?