10 autó, amit nem kell tankolni, elég tölteni

Elfelejtenéd a tankolást és a parkolási díjakat? Ezeket keresd!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre több elektromos autó, egyre olcsóbban érhető el. Ma már egyáltalán nem luxus a villanyautózás, sokaknak bejöhet, spórolást hozhat.


Oké, hogy van állami támogatás, amivel 1,5 millió forint igényelhető az új, 15 millió forintnál nem drágább elektromos autók vásárlásához, de ennél még fontosabb, hogy ez a bónusz, meg persze az újabbnál újabb modellek egyre jobban tolják lefelé a villanyautók árait. Összegyűjtöttük, hogy milyen elektromos autókat, mennyiért kaphatunk meg használtan - a már értékelhető biztonságot, legalább 4 ülőhelyet és persze légkondicionálót adók közül. Forrásunk mi más lehetne, mint a használtautó-piac legtöbb ajánlatát tartalmazó Használtautó.hu, ahol csaknem 300 elektromos autó közül választhatunk már.
Hirdetés

Mindegyik villanyautó esetében adott a zöld rendszám igényelhetősége hazánkban, amivel egyrészt mentességet kapunk a legtöbb városban, így Budapesten is a parkolási díjak alól, de még cégautó- és gépjárműadót sem kell fizetni, sőt, a vásárlás után kiszabott vagyonszerzési illeték sincs. Aki utóbbiakat élvezné, legolcsóbban Peugeot iOnt választhat, de persze ikertesói sem sokkal drágábbak.
Citroën C-Zero/Mitsubishi i-MiEV/Peugeot iOn - 2 375 888 Ft-tól
A Mitsubishi csöppnyi villanyautója 2009-ben debütált, PSA-verziói 2011-ben mutatkoztak be. A 3,4 méter hosszú, de 2,55 méter tengelytávú, akár 4 felnőttet is elnyelő kisautó alapvetően a Mitsubishi terméke, ám a PSA verzióiból több fogyott. A piacon nagyjából stabil, hogy Peugeot-ként lehet a legolcsóbban hozzájutni. Történelmi modell, hiszen a világ első autópályán is használható, 130 km/órás végsebességet elérő villanyautója. Meglepően fürgén ugrik utóbbi tempóra is, ott persze vége van, sőt, a fogyasztása is extrém magas ott. Ciklus szerint 150 kilométert is meg tud tenni egy töltéssel, a gyakorlatban azonban inkább 120-130 kilométer körül, télen fűtéssel, illetve nyáron klímával ennél is szerényebbel kell számolni. A fűtés itt még elég sokat fogyasztó, nem hőszivattyús. Városi autónak - csekély parkolóhely-igénye miatt is - nagyon jó a legolcsóbb villanyautó, ami nem mellesleg ChAdeMO villámtöltést is fogad, így 30 perc alatt 80%-ra feltölthető. 16 kWh-ás akkumulátora még hagyományos konnektorról is egészen rövid idő, mintegy 7 óra alatt feltölthető. Mivel fedélzeti töltője csupán 3,7 kW-os, közterületi töltőről is csaknem 5 óra töltési idővel kell számolni.
Nissan Leaf - 3 690 000 Ft-tól
2010-ben az első teljes értékű villanyautóként debütált a 2011-es Év Autójának is választott Nissan Leaf, ami éveken át a világ legnépszerűbb villanyautója volt, s több mint 300 ezer példányos eladásával a mai napig a legnagyobb példányszámban eladott. Szemben a Mitsubishi iMiEV (és társai) modellekkel és a Fiat 500e-vel, ez egy ötüléses autó. Az első verzió csomagterében még igen nagy helyet foglalt el az akkumulátor, ami a 2013-as modellévre frissítéssel már szerényebb méretű, a csomagteret nem csökkentő lett. Ugyanekkor hatékonyabbá tették a fűtésrendszert is, amivel a hatótáv 175-ről 199 kilométerre nőtt, mármint az NEDC ciklus szerint. Aztán 2015-ben jött a nagyobb, 30 kWh kapacitású akkumulátoros verzió, ami mellett megmaradt a korábbi 24 kWh-ás is. Utóbbi maradt 199 kilométeres hatótávval, míg előbbi már 250 kilométereset ígért. Minden Leaf esetén alap a ChAdeMO villámtöltés, a fedélzeti töltő azonban felárért is csak 6,6 kW-os. A klíma előtemperálásra állítható, ami télen és nyáron is óriási segítség. Rizikófaktor a Leaf esetében, hogy bár a legtöbb országban az autó vételárának részét képezte az akkumulátor, Franciaországban már évek óta kínálják az akkumulátor bérelhetőségével. Az ilyen autókat hivatalosan nem lenne szabad eladni, ám példa természetesen van rá. Ha pedig a korábbi tulajdonos már nem fizeti annak bérleti díját, akkor a távfelügyelettel blokkolják az akkut, így az autót.
Fiat 500e - 4 000 000 Ft-tól
A 2012-es Los Angeles-i Autószalonon mutatkozott be a Fiat 500e, azaz a legendás 500-as elektromos változata. Nem egy túlbonyolított gép, a teljes hajtásláncot a Bosch adta hozzá, a váltókart irányváltó gombokkal váltották fel. A 2013-as Frankfurti Autószalonon is kiállított elektromos 500-as 83 kW (111 LE) teljesítményű, 199 Nm nyomatékú villanymotort kapott, amivel elég jól megy, ám fogyasztása nem szerény. A 24 kWh-ás lítium-ion akkumulátor legjobb esetben 160 kilométeres hatótávot ad, persze így is az összes többi verziónál takarékosabb és tisztább üzemű. Az 500e óriási ütőkártyája, hogy egy hagyományos, divatos autó megjelenésével, akár Abarth köntössel adja a villanyautós előnyöket. Ennek megfelelően amerikai importból sem olcsó, 4 millió forintról startolnak itthon a használt példányok.
Chevrolet Spark EV - 4 150 000 Ft-tól
A 2012-es Los Angeles-i Autószalonon debütált a Spark elektromos változata, amit csak néhány piacon forgalmaztak, nálunk természetesen nem. Miként a Fiat 500e, a Spark EV is amerikai importból érkezik hozzánk. Nyilván remek gép, hiszen elég erős, 97 kW (130 LE) villanymotor került bele, 21,3 kWh-ás akkumulátora is tisztességes, ráadásul CCS villámtöltőt is ad, de mivel ez az egyik legritkább villanyautó hazánkban, rizikósabb megvenni, mint egy olyat, ami nagyobb példányszámával jobb alkatrészellátást és több hozzáértő szerelőt ígér.
Renault Zoe - 4 290 000 Ft-tól

A már 2012 óta piacon lévő, s az Európában legnagyobb példányszámban eladott villanyautónak számító Zoe esetén is igaz az, ami a Nissan Leaf esetében, sőt, nála fokozottan, hogy akkumulátorát jellemzően csak bérbe adta a Renault. Így aztán különös odafigyelést, mindenképp márkaszervizes ellenőrzést igényel a vásárlás. Amúgy remek kisautó, s utóbbi hangsúlyos. A Zoe alig nagyobb, mint egy Clio IV, utastere papíron ötszemélyes ugyan, de inkább csak négy fővel használható. Csomagtere egészen nagy, tölthetősége pedig különleges: alapáron is 22 kW-os AC töltést fogad. A kezdeti verziók 22 kWh-ás akkumulátora így egy óra alatt is feltölthető. A legelső Zoe 210 kilométeres hatótávot adott, aztán jött a 2015-ös frissítés, 240 kilométeres hatótávval, majd a 2016-os Párizsi Autószalonon debütált a 400 kilométeres hatótávot adó 41 kWh-ás akkumulátor és az akár 43 kW-os, de továbbra is AC töltés. Utóbbi csak a nagyobb akkumulátorhoz érhető el, az alap akkumulátoros Zoe amúgy 6,4 millió forinttól újonnan is elérhető, ami kérdőjelessé teszi azt, hogy megéri használtat választani.
Ford Focus Electric - 5 099 000 Ft-tól
Bár a Focus Electric már 2011 óta létező modell - a Focus harmadik generációjára épülve, s azzal közös elemekkel, a hazai piacon csak tavaly jelent meg. Tavaly ugyanis jelentősen frissült, 33,5 kWh-ás akkumulátort és CCS villámtölthetőséget kapott. Van hozzá távfelügyelet, előhűtés és előfűtés is. Útfogásával, vezethetőségével a Focus a villanyautók közül is kiemelkedik, hatótávban a tavalyi évig gyártott verziók jó esetben is csak 130 kilométer körülit tudnak, amivel még a Leaftől is elmaradnak, a tavaly óta gyártott frissített NEDC ciklus szerint 225 kilométert tud, ezt akár a gyakorlatban is képes hozni, használtan azonban az nem lesz még túlzottan olcsó, ugyanis újonnan sem az.
Volkswagen e-up! - 5 190 000 Ft-tól
Félelmetesen tartja az árát az e-up!, hiszen állami támogatással 6 millió forintért elhozható újonnan, használtan 5,19 millió forint a legolcsóbb. Mindenki által ismert, hiszen a GreenGo már több mint egy éve percdíjért is kínálja, s e héten a MOL Limo flottája is (részben) elektromos up!-okkal indul. Utóbbi is elárulja, az e-up! alig különbözik a belső égésű motoros up!-októl, ám kerekei például egyediek. Akkumulátora CCS villámtöltést is fogadó, 18,3 kWh-ás, amivel 160 kilométert tud ciklus szerint megtenni, a gyakorlatban, pláne az autómegosztók flottáiban ennél jóval kevesebb adódik. Vezethetőségét tekintve az e-up! jóval autószerűbb, mint például a Mitsubishi és a PSA miniautói, ezt persze ára is tükrözi.
Volkswagen e-Golf - 5 690 000 Ft-tól
Tavaly az e-Golf is jelentősen frissült, így lehet, hogy egy 2015-ös példányt 5 690 000 forintért, egy tavalyit 11 300 000 forintért hirdetnek. Utóbbi már 300 kilométeres hatótávot, növelt kapacitású akkumulátort adó. A már MQB platformos Golf villanyautós mércével könnyű, jó vezethetőségű, persze alacsony üléspozíciója miatt nem túl jó ki- és beszállási kényelmet adó. A frissítés előtti verziók jelentős áresésének oka nem csak az új nagyobb hatótávja, hanem jelentősen jobb alap- és opciós ellátmánya is. Kívülről hiába minimális csupán a köztük lévő különbség, belülről nagyon jelentős. A CCS villámtölthetőség ugyanakkor már a frissítés előtti verzióknál is megvolt.
Nissan e-NV200 - 5 980 000 Ft-tól
A Leaf hajtáslánca egy jóval nagyobb autóban. Természetesen korlátozottabb, de gyári érték szerint 170 kilométeres hatótávval. A valóság inkább 130 kilométer környékén keresendő. Kezdetben csak 5 üléssel kínálták, aztán megjelent a hétüléses verzió, sőt, a nagyobb kapacitású akkumulátoros is. Használtan persze 5 üléses, alap akkumulátoros verziót fogunk találni, ami 100 kilométeren belüli családi futkározásra, de még csapatszállításra is tökéletes. Az e-NV200 a kisvállalkozók álom-villanyautója lehet, hiszen ChAdeMO villámtöltést is ad.
BMW i3 - 6 790 000 Ft-tól
2013-ban került gyártásba, kezdetben csakis 22, majd 33 kWh-ás akkumulátorral is, így a 130-160 kilométeres hatótávot 200 kilométer fölé tudták vinni. Az i3 rendkívül erős, 170 lóerős villanymotort kapott (ma már még izmosabb i3S is létezik, csak egyelőre használtan nincs még olyan). Leg cím az i3-nak is jut, a Teslákat leszámítva a legfürgébb villanyautó, 50-ig jobban gyorsul, mint egy M3. Utastere csak négyüléses, hátrafelé (B-oszlop) nélkül nyíló hátsó ajtajai jópofák, kényelmessé teszik a ki- és beszállást. A jó menettulajdonságok nem csak az erős motornak, a könnyű karbon karosszériának is köszönhetők. Az építésmód az utastérben is látványosan visszaköszön, oda szándékosan újrahasznosított és természetes anyagok kerültek, a kialakítás mégis minőségi és üdítő. Az okos kialakítást jelzi, hogy az autó töltőjét az orr dedikált rekeszébe tehetjük, nem kell azt a csomagtérben kerülgetni. Villámtöltési lehetőség is van, európai gyártóhoz hűen CCS csatlakozóval.
Tízes listánk végére is értünk, bár van még - szalonból új - Kia Soul EV 7,3 millió forinttól, alig használt Mercedes-Benz B-osztály még 10 millió forint alatt és Hyundai Ioniq Electric is 10 millió forint körül, a legolcsóbb Tesla Model S pedig 14,5 millió forintért kapható meg használtan. Utóbbi hatótávjával és menetdinamikájával is külön kategória, fenntartási költségeivel pedig ugyanúgy a zérót közelíti, ahogyan a legtöbb villanyautó. Ha tehát a teljes tulajdonlási költséget nézzük, számba vesszük a megspórolt adókat és parkolási díjakat, a villanyautó ma már nem luxus, csak éppen a töltését kell megoldani, leginkább otthon, hiszen hiába lesz egyre több publikus töltőpont, a villanyautók száma még dinamikusabban növekszik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.23. at 10:24
    Permalink

    “A klíma itt még elég sokat fogyasztó, nem hőszivattyús.” – gyanítom itt a fűtésre érti a Szerző, nem a klímára, ugye? Legalábbis én még nem láttam nem hőszivattyús klímát. 🙂

  • 2018.01.31. at 07:44
    Permalink

    Kedves Mátyás,
    a Leaf szekcióban van két apróbb hiba.
    A “Gen2”-nek becézett, továbbfejlesztett akkus verzió a 2014-es modellévtől van, ami a gyakorlatban 2013. augusztussal kezdődő gyártási dátumokat jelent.
    Ami talán fontosabb: az akkumulátor mérete, fizikai felépítése nem változott!
    Az akkucellán belül történtek változások, ettől lett sokkal jobb (jobban bírja a nagy meleget, jobban bírja a gyorstöltéseket), de maga a pakk, ránézésre nem változott. Kapacitásra sem.
    Ami megváltozott:
    A Gen1-ben a csomagtartóban, a két ülés közti részen lakott a fedélzeti töltő. Ez vett el sok helyet hátul.
    A Gen2-ben a fedélzeti töltőt beköltöztették a motorházfedél alá, a motorvezérlő elektronika tetejére. A motortérbe benézve, a “nagy fémkocka”, amit látunk, az a töltő.

    Esetleg érdemes lehet bevenni a cikkbe azt is, hogy ebből is sok USA import példány van a piacon.
    Arról lehet vitatkozni, hogy mennyire “urban legend” az, hogy az USA autók 90%a törötten jön be, de az biztos, hogy az USA kiviteleknek van pár olyan jellemzője, ami -szerintem- erősen csökkenti az értéküket/használhatóságukat.
    A hátsó üléssor ugyan 3 személyes, de csak 2 fejtámla van.
    A hátsó ködlámpa EU-ban kötelező, ezért csak úgy lehet levizsgáztatni, ha beépítenek egyet. Ennek a kapcsolóját “igényesen” meg szokták oldani a vezető bal térdénél lévő kapcsolóegyüttes megfúrásával.
    A rádió csak a páratlan frekvenciákat fogja, tehát nem minden rádióadó jön be rajta (ez mondjuk a Fiat500e-vel is így van).
    A navigáció nem működik, mert nincs hozzá térkép.
    A Carwings szolgáltatás sem működik, mert a TCU-ban egy amerikai (AT&T) SIM kártya van, ami ez EU-ban nem roamingol.
    Az első indexek háttérszíne eltérhet.
    Vannak köztük olyanok, amelyeken nincs CHAdeMO csatlakozó, ezért nem lehet villámtölteni.

    Ami pozitívum:
    nagyon sokban van 6.6-os fedélzeti töltő (de nem mindben),
    és állítólag az oldalütközés védelme jobb mint az EUs.

    Üdv,
    MN

Vélemény, hozzászólás?