A BMW még a képzés előtt egy háromnapos tábort szervezett a diákoknak
A Debreceni Szakképzési Centrummal közösen indÃtott duális képzést a BMW a helyi fiatalok számára. A márka nem titkolt célja, hogy a vármegyeszékhelyen létesülÅ‘ gyárba képezzenek megbÃzható munkaerÅ‘t, éppen ezért, a felvételi procedúrában alaposan felmérték a jelentkezÅ‘k kvalitásait. A BMW elmondása szerint már az elsÅ‘ alkalommal kétszeres túljelentkezést tapasztaltak, a hallgatókat pedig egy hétnapos folyamat során választották ki különbözÅ‘ szintfelmérÅ‘k segÃtségével. A tesztekkel a problémamegoldó és a logikai képességeket vizsgálták, de a felvételi késÅ‘bbi szakaszában a kézügyességet és a szakmai felkészültséget is próbára tették. A szerencsés 100 hallgatót végül egy kötetlenebb, személyes beszélgetés után választották ki.
A diákok a hétnapos felvételi procedúra sikeres teljesÃtése után kerülhettek be a képzésbe
A szeptember 18-án indult hároméves képzésben a diákok olyan technológiákat sajátÃthatnak el, mint a robotika, a 3D nyomtatás, vagy éppen a virtuális és kiterjesztett valóság gyakorlati alkalmazása. Emellett a tanulási folyamat részeként kommunikációs és prezentációs technikákat, valamint projektmenedzsmentet is oktatnak, de a diákok még az egészségtudatos életmóddal is foglalkoznak majd.