100 tesztjárgány közül melyik volt a legemlékezetesebb?

Az idei tesztautók legérdekesebbjei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közeleg az év vége, kereken 100 tesztet írtunk idén, itt az ideje egy kis visszapillantásnak. Vajon melyik járgány volt a leginkább emlékezetes?

Lassan vége az évnek, s bár nem titok, hogy egy teszttel még jelentkezünk, az eddigi 100 is kellően szép mennyiség ahhoz, hogy visszapillantsunk: kinek melyik volt a leginkább szimpatikus, melyik hagyott mélyebb nyomokat?
Hirdetés

A mezőny meglehetősen heterogén, a legolcsóbbak közül való miniautók, és földi halandónak felfoghatatlan árú luxus kupék egyaránt megfordultak nálunk. Bár a benzinesek lemaradása nem kimagasló, a mezőny döntő részét gázolaj hajtotta, tizede hibrid, vagy valamilyen egyéb vegyes üzemű, utóbbiból mondjuk egyetlen, az Opel Astra volt LPG-s, azaz gyári gázüzemű. A szépszámú hibrid közül kettő volt konnektorból tölthető, dugdostuk is őket gyakorta a fali csatlakozóba, ám mindkét autónál, az Opel Ampera és a Toyota Prius Plug-in Hybrid esetében is megmaradt a benzines üzem lehetősége. Idén egyetlen tisztán elektromos közlekedési eszköz járt nálunk, a Ghoo elektromos rollerje. Jó játék volt az is, de sajnos a minőségével nem lehettünk maradéktalanul elégedettek.
100 tesztünk 2012-ből

Benzines Dízel Hibrid, elektromos vagy egyéb vegyes üzemű
Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ Suzuki Swift 1.3 DDiS Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Citroën DS5 HYbrid4 Airdream 200 Sport
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP Opel Astra 1.4 Turbo LPG Sport
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury Lexus GS 450h Luxury & Safety
Nissan Micra 1.2 DIG-S Tekna Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury Opel Ampera E-Pioneer
Mini Cooper S Coupé Renault Koleos 2.0 dCi Bose Peugeot 3008 HYbrid4 teszt
Honda Civic 1.8 i-VTEC Elegance Plus Nissan Juke 1.5 dCi Acenta Elektromos roller, Ghoo ER1000
Subaru XV 1.6 Active Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX Toyota Yaris 1.5 Hybrid Executive Navi
Opel Insignia 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo Volvo XC70 D5 Ocean Race Kia Optima 2.0 CVVT Hybrid
Renault Mégane RS 2012 Nissan Navara 3.0 V6 dCi 7A/T Platinum Toyota Prius+ 1.8 HSD Premium
Ford Mustang Boss 302 Volvo V60 DRIVe Momentum Toyota Prius Plug-in Hybrid Premium
Honda Civic 5-ajtós 1.8 Executive Automata Range Rover Evoque 2.2 SD4 Prestige
Suzuki Swift 1.6 Sport Mazda3 Sport CD150 TX Plus
Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo Citroën DS4 2.0 HDi Sport
Mazda6 2.0 GTA Mazda6 2.2 CD163 GTA
Volkswagen up! 1.0 Toyota Avensis 2.2 DCAT Wagon Executive
Renault Twingo 1.2 Dynamique Renault Scénic 1.5 dCi Privilége
Hyundai i30 1.6 GDi Business Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition BMW 320d Modern Line Automata
Toyota Aygo 1.0 Spice Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata
BMW 328i Sport Line Automata Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata
Chevrolet Camaro Coupe 6.2 V8 Ford Ranger 2.2 TDCi
Mazda CX-5 2.0 AWD Revolution Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115
Citroën C1 1.0 Collection Hyundai i40 1.7 CRDi Style
Chevrolet Malibu 2.4 LTZ Mercedes-Benz B 200 CDI BlueEfficiency
Citroën DS3 1.6 e-HDi 110 Ultra Prestige Mercedes-Benz CLS 350 CDI 4Matic
Kia Optima 2.0 CVVT LX Ford Tourneo Limited 2.2 TDCI
Mazda MX-5 1.8i 16V Takumi Audi Q3 2.0 TDI quattro S tronic
Volvo V40 T3 Summum Citroën Berlingo Multispace XTR 1.6 HDi
Toyota GT86 Sport Leather Automata Mercedes-Benz ML 250 BlueTEC 4MATIC
Mini Roadster Cooper S Dacia Lodgy Arctic 1.5 dCi
Skoda Citigo 1.0 75 LE Elegance Chevrolet Orlando 2.0 D LTZ
Volkswagen Beetle 1.2 TSI Design Toyota Land Cruiser V8 D-4D Luxury
Toyota GT86 2.0 Sport Leather Mazda CX-5 CD150 Attraction
Suzuki Splash 1.2 GS Citroën C4 1.6 e-HDi Exclusive
Suzuki Jimny 1.3 JLX AC 4WD Chevrolet Aveo LT+ 1.3 D Eco
Citroën DS3 Racing S. Loeb Edition Peugeot 208 1.6 e-HDi Allure
Renault Mégane 1.2 TCe Dynamique Kia Rio 1.1 CRDi EX Limited
Nissan 370Z GT Edition BMW 640d Gran Coupé
Chevrolet Cruze SW 1.4 Turbo LTZ+ BMW 535d xDrive Touring
Renault Clio 0.9 TCe Expression Isuzu D-Max 2.5 LS Plus
Nissan NV200 Combi 1.5 dCi Tekna
Audi A4 Avant 2.0 TDI Multitronic
Chevrolet Malibu 2.0 D LTZ
Hyundai i30 Wagon 1.6 CRDi LP Business
Nissan Qashqai 1.6 dCi Tekna Stop/Start
Honda CR-V 2.2 Lifestyle
BMW 320d Touring M-packet
És milyen volt a többi, azaz a 99 autó? Következzenek a szubjektív vélemények, hiszen nem titok, hogy azokat hárman is vallattuk, s noha egy-egy körre igyekeztünk a kollégáknál járó autókat is kipróbálni, nyilvánvaló, hogy komolyabb nyomot a velünk éjszakázott, hétvégézett autók hagynak. Az emlékek pedig kellemesek.
Igazán rossz autó szerencsére már nemigen létezik, valamilyen pozitív élményt gyakorlatilag mindegyik hagyott. Csak egy-egy példát kiemelve: még a városban borzalmasnak tűnő Renault Koleos is tudott nagyot mutatni, terepen. A Chevrolet Orlandóval megjártam Horvátországot, jól szolgált, s utána döbbentem rá: nem is adják drágán. Ősszel még a Skoda Citigóval is jártam (munkaügyben, de azért a családot is bepakolva) Horvátországban, s kalapot kellett emeljek a cseh miniautó előtt, nem volt vele rossz az 1300 kilométeres túra. Az Opel Vivaro még a télen vitt el a fél céget síelni, szerettük, jó volt vele utazni, az alapdízeles Hyundai i40 elképesztően jó és aszkéta limuzinnak bizonyult, s nálam az i30 kombija is bebizonyította, hogy a koreaiak már nem véletlenül kérnek közel európai árat autóikért. A Toyota új hibridjei közül a Yaris és a Prius+ is élmény volt, s az egyelőre csak külföldön vezetett Auris is telitalálatnak tűnik. Nagyot mutatott a BMW is az új 3-as sorozattal, s a PSA sem szégyenkezhet a Citroën DS5 vagy a Peugeot 3008 Hybrid4 verziókkal.

Túlnyomórészt a hibrideket emeltem ki? Meglehet, de úgy néz ki, bennem ezek hagytak leginkább élményt. Hiszen automataváltós kényelmet és szerény fogyasztást egyszerre szeretnék kapni, s ezt együtt leginkább tőlük kapom meg. Meg persze attól a modelltől, amit gyártója nem is hibridnek hív, s legyen kiterjesztett hatótávú villanyautó vagy konnektoros hibrid, az év élménye, legemlékezetesebb tesztautója számomra mindenképp az Opel Ampera volt. 80 kilométeres emissziómentes hatótávja már csaknem mindenre elég. Nagyon villanyautós, talán azért, mert kissé tökéletlen, jól hallani benne a villanyüzemet, szépen mutatja, hogy ez a jövő, ám ha kell, benzinégetéssel mehet több száz kilométereket. Nem olyan takarékosan, mint az olcsóbb Toyota Prius Plug-in Hybrid, de annak (igaz télen vallatott) villanyüzeme nevetségesen kevésnek bizonyult, nem győzött meg. Legalábbis engem nem, de lássuk, mit vallanak a kollégák, nekik mely modellek voltak az év legizgalmasabbjai.
A V8 még mindig V8

Tiszta szívemből örülök, hogy végre megint van egy valóban izgalmas, vezetési élményről szóló Toyota, és ő nem lehet Auris, Prius vagy Yaris, hibrid meg semmiképp, csakis a mezei benzines GT86. Zseniális autó, és pont. Bizonyára automataként sem rossz, Gruber kolléga ugyanis szörnyen lelkesedett érte, de a manuális váltós az igazi.
A legfrissebb verziójával eddig csak versenypályán próbált Renault Mégane RS továbbra is kategóriája legjobbja, a Citroën DS3 Racing jó móka, a Mini Roadster Cooper S még jobb.
A Suzuki Jimny egyszerűségével, őszinteségével és tereptudásával győzött meg, családi mindenesnek pedig akkor is az ár/érték arányban verhetetlen Dacia Lodgyt venném meg, ha le is szerepelt a kicsit becsapós törésteszten. Az új Ford Ranger meglepően személyautós kormányozhatóságával maradt meg bennem, a BMW 320d Touringgal meg nagy duzzogva úgy is ellennék, hogy dízelsége néha zavaró. Az év tesztautója nálam a Chevrolet Camaro, mert a V8 még mindig V8, turbó nem kell, csupán böszme lökettérfogat, nem ragozom.
Kántor István

Csak kettő maradhat

Jó pár tesztautón átmentünk az évben, voltak emlékezetesek és kevésbé izgalmasak. Kicsit zavaró, de egy általam igen feleslegesnek tartott kategóriából - szabadidő-autók - két modellt is ki kell emelnem: a Mazda CX-5 tőle nem várt vezetési, a Honda CR-V pedig komfortélménnyel lepett meg. És bizony van még egy ide kívánkozó autó, amitől egyáltalán nem számítottam semmire, de egyhetes használat után kénytelen voltam elismerni verhetetlen ár-érték arányát: ő a Fiat Freemont. Saját használatra egyik sem kellene, de saját osztályukban igen kellemes autók mindhárman. Kisautóba se ülnék szívesen, de ha valaki a Volkswagen up!-ról érdeklődne, azt mondanám, vegye bátran, szeretni fogja.
Az MX-5-ből idén kimaradtam, de nyilván 2012-ben sem lehetett rossz, a Mini Cooper Rauno Aaltonen Editionnel is jól szórakoztam. Ha nem is szó szerint, de átment rajtam, és teljesen letaglózott a Toyota Land Cruiser, és meglepően kellemes volt a Chevrolet enyhén pórul járt Malibuja. De csak két olyan autó volt, amelyiket elfogadtam volna úgy, ahogy voltak: hatalmas meglepetésre egyikük a Toyota GT86, igen a kézi váltós, a másik pedig az Audi A4 Avant Multitronic, ami még a kétliteres dízelmotorral is igencsak tökéletesség-gyanús volt.
Gruber Gergely
Így van ez, kinek a pap, kinek a papné, avagy kinek a konnektorból tölthető, kinek az ősi V8-as, kinek a dízel automata és/vagy a Toyota GT86 a legkedvesebb autó az évből. Két szavazatot tőlünk egyedül legutóbbi, azaz a Toyota GT86 kapott, ráadásul olyan modell, amely a "nagy" Év Autója hetes, pontosabban idén nyolcas listáján is szerepel. Márciusban megtudjuk, hogy lehet-e a 2013-as Év Autója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    [i]“-Felesleges 4 meg 5 személyes méreten vitatkozni.”[/i]

    Valóban felesleges csak nem azért amiért Te hiszed, ugyanis ezek tények. A hehetelenül “előremutató” Amperad noha ugyanabban a járműosztályban játszik mint a Prius, mégsem volt képes elérni, hogy hivatalosan is 5 személyt tudjon szállítani.

    [i]“A Prius plus meg mennyi 5+2 törpe? majd áttervezik ha beválik.”[/i]

    Ez éppen 1 felnőttel és 2 “törpével” több, mint amit az Amperád tud.

    [i]“-Én véletlenül éltem 96-97-ben az US-ban, akkor már kezdődött az ódamese a Toyotáról, most meg kezd lecsengeni.”[/i]

    Akkor gyere ide vissza közénk 2013-ba, mert nemhogy lecsengene a dolog, de a Toyota még növelte is az előnyét 2012-ben a konkurenseihez képest. Te amúgy melyik mesevilágban élsz?

    [i]“-Látod én éltem ott, sőt van is valós információm onnan most is, nem csak az újságok meg az internet lapjai, hidd el hogy a Toyota névnek köszönhet sokmindent.”[/i]

    Ennek ellenére baromira nem tudsz semmit a kérdésről, amit meg tudsz az a valóság ellentéte. 🙂 Ez is az, és nem nem hiszem el, pláne nem neked. 🙂

    [i]“Bárminek lehet bármekkora tankja, az Atkinsonod meg lehet hogy padlógázon sem gyorsul, cserébe nem is fogyaszt, ha a Gm-nek nem tolod padlóig az sem zabál, ha nyomod akkor legalább megy is.”[/i]

    Ez gyönyörű szép mellébeszélés volt megint. Az “Atkinsonom” padlógázon IS gyorsul meg más üzemi körülmények között is, és mindkét esetben fogyaszt is, és pont ugyanez a helyet a Volt/Amperánál is, sőt, minden más járműnél is. 🙂

    [i]“-Ja hogy US-ban is egyre jobban kell, a KIA meg a Hyundai a Toyota helyett talán a Prius helyett is, azt még nem írták le az interneten? “[/i]

    A Hyndai/KIA hatalmas arccal indult a hibridjeivel, mindkét esetben évekkel előtte bejelentették, hogy Priius verő gépekkel fognak kijönni. Mi lett a valóságban? Óriási nagy pofára esés! A bíztató kezdet után töredékére estek az eladásaik, és ma már csak a futottak még kategóriában játszanak, míg a Prius eladások majdnem 50%-al nőttek annak ellenére, hogy korábban is olyan elérhetetlen magasságkban voltak mások számára, hogy még álmodni sem mertek a megszorításukról. És ezt még az interneten is leírták, de Te sem onnan, se máshonnan nem tudtad ezt sem, pedig állítólag éltél kint! 🙂
    Tanulság: nem nagy arccal azt kell mondogatni ki hol élt – amire egyébként a kutya sem kíváncsi -, hanem ÉRTENI kell a kérdéshez! No persze ez már egy egészen másik szint. 🙂

    [i]“-A többi földrészen még nem voltam, de japánban úgy olvasom/hallom a 660cm3 -ek az autók vagy pótlékok a java, meg méretalapú az adó is rájuk, szóval ott hol a prius?”[/i]

    Az eddigi produkciód alapján biztosan állíthatom, hogy rajtad nem segítene az sem, ha kimennél Japánba vagy bárhova máshova, tehetségtelenségre ugyanis nincs sok hatása a test fizikai áthelyezésének egy másik területre. 🙂
    Amúgy Japánban mióta a 3. generációs Prius kapható (2009 közepe), azóta ZSINÓRBAN az ELSŐ helyet foglalja el az eladási számok alapján (azazhogy 2 hónap kivétel volt, de az is csak a 2011-es katasztrófák miatt).

    [i]“-Ahogy mondtad már a kiírási feltételeknek sem felelt meg egy toyota sem, nem még a
    prius, mert lássuk be az csak egy pótlék autó.”[/i]

    Nem, ezzel inkább csak azt erősítetted meg, hogy teljesen hülye vagy, és még arról sincs halvány fingod sem amit magad írsz. Az egy speciális követelményeket támasztó feltételrendszer volt te szerencsétlen, egyetlen gyártó sem felelt meg neki, csak az a kettő, akik már évek óta készültek egy ilyenre és volt a tarsolyukban ahhoz közel álló model.

    [i]“Okos internetföggő vagy látom, de a saját tapasztalat, még ha nem is szerelői szinten, (nekem Hybridből nincs) de másból van, meg véletlenül pont van egy bontós rokoni szál aminél ott figyelt a Toyota márkaszerviz embere, bontott (egyvelegért) mert a PSD-d csak annak lehet hívni.”[/i]

    Te viszont igen “eccerű” – és akkor még finom voltam – vagy, hiszen ebből az ellenőrizhetetlen beanekdotázott hülyeségből azt a következtetést vontad le, hogy akkor a Toyota csak bontóból képes beszerzni a saját maga által gyártott alkatrészeket.
    De mivel az eddigi produkciódból többször is láttuk, hogy a legtriviálisabb dolgokat sem tudod megérteni még így évtizedek távlatából sem, könnyen lehet, hogy itt is csak a hamut a mamuval a gizikét meg a gőzekével keverted, és a valóságban nem is PSD volt hanem valami más és nem is Toyota alkatrész. LOL! 🙂
    Röhej, de csomószor ez van. 🙂

    [i]“meg te a kis Magyar Priusz mennyiségből ha kiindulsz nem hasonlítsd a rengeteg amerikaival, még ha saját tulajdonodban is figyel ott egy vagy ha Toyota Prius szerelő is vagy az sem érdekel, én a tényeket vázoltam, ha nem is hajszálpontosan, de nem vetítettem, te kis katalógushuszár.”[/i]

    Ezt nem kell újból leírni, már eddig is nyilvánvaló volt, hogy téged nem érdekel semmi a saját hülyeségeden kívül, de főleg a tények nem érdekelnek. Egy cseppet sem zavar, hogy minden pont fordítva van a valóságban ahhoz képest amiket ide benyökögtél? 🙂
    Nem, hát persze hogy nem zavar. 😛

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Értem, csak annyi a gond, hogy ugyanaz a szó, amiért moderálást kaptam, encore nevű felhasználó hsz-ban is szerepel. Ott nem kellett moderálni, csak nálam. Megtudhatom hogy mivel lehet megkülönböztetett jogokat kiérdemelni?

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Kedves Gery3!

    Volt a hozzászólásban egy olyan szó, ami egészen egyszerűen politikailag nem korrekt. Sajnos valahol meg kell húzzuk a határt moderálás kapcsán és az már nem fér át a szűrőn!

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Bmw és Mercedesek között léteztek ilyen. Nem tudom hogy pontosan tudták e. De kb

    Én a hasznaltauto.hu-n haonlitottam össze 90es évek beli autokat. Azt láttam hogy az europaiak jobban extrazottak es muniőségibbnek kidolgozottabnak tűnnek mint japán társaik.

    De a lényeg inkább azon van h jelenleg nem nagyon lehet különbséget tenni szerintem.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    [i]Japán autók égig magasztalása előtt azért nézzük meg, hogy ugyan motor terén nem vitatom a mondjuk 15 évvel ezelőtti előnyüket ami azért már nincs meg. ez igaz.
    Viszont kényelmi és biztonsági felszereltségek terén európai autágyártás egészen az elmúlt évekig magasan előzte. Pl.: európai autókban sokkal hamarbb volt digit klima, ülés fűtés, központi kijelző, esp. Stb stb.[/i]

    ez most nekem fájt :))
    Van egy Mazda 626-osom, 1983-as évjárat, tehát 30 éves pár nap múlva..a fullos felszereltsége 1983 ban a következőből állt:

    szervokormány, elektromos tetőablak (belül a saját tetőkárpittal bekárpitozva, tehát nem napfénytető), elektromos tükrök, 4 elektromos ablak, 4 ajtós központizár, 6 ponton állítható vezetőülés,ülésfűtés, manuális klíma, sebességfűggő és kézi állítású elektronikus szintszabályzós futómű, tempomat, fényszórómosó, állítható kormány,első hátsó ködlámpák, automata vagy kézi váltó,lábtérvilágítás, gyújtáskapcsoló megvilágítás, belülről nyitható csomagtartó és tankolónyilás,4 hangszórós rendszer,zárható kesztyűtartó, hang és fényjelzés a következőkhöz: ajtó nyitva és a rögzítőfék nincs behúzva, hátsó lámpa nem világít, féklámpa nem világít, ablakmosó folyadék szint alacsony, nincs töltés, olajnyomás alacsony, fékfolyadék szint alacsony, üzemanyag szint alacsony.Csak fényjelzés: kézi szivató, távolsági fényszóró, rögzítőfék behúzva,irányjelzű visszajelzők, economy lámpák a környezetvédelemért (fel, és visszaváltás szükségességét jelzik).
    És motortérben még egy kis extra: kipufogógáz visszavezetés(nem egr szelepes, de akkor már létezett)

    Nos mutass nekem 1983-ból ilyen agyonextrázott autót a saját kategóriájából Európában……
    Nem véletlen lett az év autója rögtön a megjelenésekor.
    Olyan autókat utasítva maga mögé mint:
    Mitsubishi Starion, Cordia, Tredia
    Nissan Pulsar, Sentra,
    Toyota Tercel, 4WD Wagon,
    Renault Fuego Turbo,
    Volvo 760 GLE,
    Porsche 944-es

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Kedves szerkesztő:
    Nem tudom, mivel sikerült azt a moderálást kiérdemelnem, amikor ugyanazt a szóhasználatot alkalmaztam, amit a 29.-hsz-ban is alkalmaztak, ott mégsem kellett moderálni. Ezúton szeretném kifejezni mélységes hálámat a negatív megkülönböztetésért, valamint azért, hogy kevesebb joggal rendelkezem mint más kommentelő.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    “Látom nem bírod megállni hogy ne válaszolj”
    Amennyit összeszenvedsz, valóban nehéz megállni.
    “Majd pont te mondod meg a tutit hogy ez prius hibrid másolat, mikor nem is úgy működik.”
    Egyetlen hozzászólásomban sem szerepel még csak a prius szó sem. Még mindig hallucinogéneket szedsz.
    “elég sűrün “lehullik” a turbója”
    technikáról beszéltél, nem megbízhatóságról. Megint jön az össze-vissza duma.
    “Közvetlen benzinbefecskendezés 90-es évekbe Renault IDE motor nem gyártották sokáig mert az üzemagyagok nem voltak még kénmentesek, Mitsubishi GDI motor és míg kénmentes nem lett a benzin nem is nagyon nyomták szériába.”
    Látod, te is leírod, hogy több különböző, azonos elven működő motor létezik, de az attól még az adott cég saját fejlesztése.
    “Fajan-kó szóval ez vagy te, a c*gány szövegeddel.”
    Na ez az, amivel én téged sosem illettelek.
    ha a “fajan” kifejezésből sikerült a 0 logikáddal eljutni idáig, előbb nézz utána hogy mi is az, mielőtt elkezdesz c*gányozni.
    faja, fajan: királyár, zsír, nagyszerű, szuper….
    és most jön a legszebb:
    “Csak a magadfajtának……aminek te naiv ugyanúgy bedőlsz.”
    Ahha, már tudom hogy ki is vagy. Nézd, én örülök neki, hogy a “magamfajta” távol áll a “magadfajta”, magát felsőbbrendűnek képzelő agresszív rasszista hulladékoktól, akiknek minden problémára az a megoldás, hogy c*gányoz. Én nem fajokban gondolkozom, nem fajankóztam, nem hülyéztelek le, de köszönöm hogy megvillantottad az értelmi színvonalad.
    Ezektől függetlenül Boldog Karácsonyt és új évet neked is.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    A pümpe düse rendszer ősét a gm fejlesztette ki az 1930 évek végén hajókhoz mozdonyokhoz illetve teherautókhoz UIS (unit injektor system). A mai pdtdi befecskendező rendszert a bosch fejlesztette ki a volkswagen számára 1998-ban.

    Japán autók égig magasztalása előtt azért nézzük meg, hogy ugyan motor terén nem vitatom a mondjuk 15 évvel ezelőtti előnyüket ami azért már nincs meg. ez igaz.
    Viszont kényelmi és biztonsági felszereltségek terén európai autágyártás egészen az elmúlt évekig magasan előzte. Pl.: európai autókban sokkal hamarbb volt digit klima, ülés fűtés, központi kijelző, esp. Stb stb.

    igy 2012ben pedig már jóformán mind tudja ugyanazt.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Helló!
    Vr6-os motort először a Lancia cég használt (szűk hengersor) kb 1950-ben nem a VW. PDTD egységet kb 1910-ben már használtak hajómotorokon, nem VW találmány. 1.2, 1.4-es turbó motorok, vagyis kis hengerűrtartalom feltöltessél, nem VW találmány, az adóterhek végett Japánban már a 70-es évektől alkalmazzák. Az audi több autómárka egyesüléséből jött létre(Auto Union, DKV, Horcz, NSU) 1962-ben, azt hiszem(pontos adatot a Google megmondja). A VW fejlesztésekben csak megy a többiek után, talán az utóbbi 3-4 évben felzárkózott. 92-es Mazda benzin motoromon olyan kütyük vannak amit a VW konszern kb 5-6 éve alkalmaz. A Mazdán jól működik a VW-n kevésbé. Amúgy a VW jó autókat gyárt csak nem annyira mint egy két fanatikus szerint. Az Audi TT egy átlagos, unalmas formatervű autó mint a többi konszern termék (ízlések és pofonok), kivéve az RS, 2.5l 5henger, szép hang, más külső. Összkerékhajtás: az 1900-as évek elején gyártott RÁBA személyautóban is volt már összkerékhajtás. Amúgy, a nem átgondolt költségcsökkentések végett a beszállított alkatrészek minősége nem megfelelő, ezért vannak megbízhatósági, tartóssági problémák, főleg VW-nál. A japánok meg ott cseszték el a dolgot, hogy Európába hozták a termelést (vannak kivételek). A VW-nek valami nagyot kellet durrantania a benzinmotorjai terén mert nagyon elavultak, ezért erőlteti a TFSI technológiát(1.2, 1.4, 1.8, 2.0). A 2.0 TFSI nem túl jól sikerült, a többit meg az idő, és a kilométer megmutatja. A tdi technológiát pedig a Fiat fejlesztette ki 1988-ban, nem a VW. Audi R8: erős autót mindenki tud gyártani, de eladni nem. Egy hasonló tudású Suzukit az arab sejk fia, vagy egy híres sportoló nem fog megvenni a presztis végett. Nem a Suzukit akarom leszólni. Ampera/Volt és a Priusz nem konkurense egymásnak a működési elvük végett. Volt kollégám vett egy Priuszt(ujjat), használja autópályán is de bevallotta nem oda való, városban, és rövid távon jön ki a teknika előnye.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Látom nem bírod megállni hogy ne válaszolj, részemről ez az utolsó komment részedre.
    A LED technika autófényszórókba minden gyártónak rendelésre készül, amit a beszállítók, azaz gyártót fejlesztenek. Ennek ellenére még ha az Audi saját terméket is használ, a díszkivilágításában ami szerinted egyedi innováció, szerintem parasztvakítás, a fogyasztás csökkentésén kívül, válaszom a BMW lézeres fényszórókat tervez ami hozzá képest tényleg innovációnak mondható dolog.
    Ha már LCD tv-t hozol fel a nagy nevek mint a SONY meg Panasonic, a névből adodó fölényük rendesen el is tűnt a konkurenciához képest például egy olyan Samsunghoz képest ami nem is olyan túl rég nem is minőségtudatosan hanem mennyiségtudatosan gyártott.
    Bajban is vannak, akárcsak a nagy nevű Nokia atelefonok terén a távolkeleti és pár Amerikai gyártóval szemben.
    És neked feltűnt hogy a vonatokban is van hibrid technológia még a toyota villongása előtt.
    Az Ampera teljesen másképp működik mint a Prius nem is lehet másolatnak hívni, sokan még az elnevezésen hogy hibrid vagy elektromos, vagy benzinmotorral kiegészített, elektromos autó vagy bárminek is nevezzük összevesztek.
    Majd pont te mondod meg a tutit hogy ez prius hibrid másolat, mikor nem is úgy működik.

    A VW 1-1.4-es kategóriád pont az az év motorja díjas TSI aminek elég sűrün “lehullik” a turbója
    hogy érthetőbb legyek tönkremegy 100ezer kilométeren belül akár többször is mert faszán meg lett tervezve.
    Ez lenne az év motorja , gondolom pár kilométeresen faszán megy még.
    Elemezzük ki ezt/ezeket a motort/okat.
    TSI Turbo régóta használják ezen a téren volt fejlődés de nem a VW konszern részéről hanem beszállítói/gyártói részről.
    Közvetlen benzinbefecskendezés 90-es évekbe Renault IDE motor nem gyártották sokáig mert az üzemagyagok nem voltak még kénmentesek, Mitsubishi GDI motor és míg kénmentes nem lett a benzin nem is nagyon nyomták szériába.
    Kompresszor is ezzel lett év motorja a VW.
    Közben rá jött hogy nem is olyan megbízható ez sem, elég ha csak turbot akaszt a motorjaira, nem is erőlteti a kompresszort már, főleg mert ez alsóbb fordulatszámtartományokban ad nyomatékot utána lekapcsol a motorról, és pont itt van a le fel kapcsolgatásnál a probléma.
    Twin scroll turbokat raknak már inkább, de a BMW ki más villanyos turbon dolgozik, akkar meg végképp nem kell majd kompresszor, bármilyen király is volt az valaha, lassan már csak a Jaguar, a különc kis Micra, ami nem igazán lett fogyasztásbajnok mint jósolták, meg egy két próbálkozó és tuningcég használja még, egy két igazán izmos autóhoz.
    Én nem fogom végignézni az összes motorkategóriát azért hogy mindet megcáfoljam miben lett és hogyan az első a VW-ed de semmi különleges technika nincs bennük az biztos.
    Csak a magadfajtának meg a teljesen tudatlanoknak tetszik a villogós Audi a díszes ledfényszóróival, számomra ez olyan mint régen a küszöbneon tuning főleg a német konszerntárson lehetett látni igazi parasztvakítás volt, most meg ez az igazi parasztvakítás, aminek te naiv ugyanúgy bedőlsz.
    Ja és az R8 ban tényleg van valami különleges de csak neked és aki ugyanúgy tekintenek rá mint te.
    A vitáról tényleg ennyit, de annak őrülök hogy te legalább kultúrált szöveget, írtál nem köpködtél mint más oldalakon bizonyos bevadult kisgyerekek.
    Ennek ellenére én nem akarlak kioktatni, mert nem vagyok az a fajta ember, ezek a saját tapasztalataim, észrevételeim, és bár nem igazán szeretem az “ízes” beszóllásokat neked válaszoltam mert nem lépted át azt a határt amire én nem vagyok hajlandó érdemben válaszolni.
    Ezektől függetlenül Boldog Karácsonyt és új évet neked is.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    “Neked ilyenek a nézeteid nekom olyanok”

    Végre itt a lényeg. Jelenleg az automárkák nagytöbbségér nem lehet azt mondani hogy szar. Ugyan olyan az összes. Az hogy kinek melyik tetszik az meg ugye szubjektiv. Nyilván vannak kényelmi különbségek hangszigeteltségben felszereltségben stb. ott meg a pénztárca szab határt.
    (Új autókról beszélek)

    Az hogy ki milyen motorral szerelt autot vesz az megint ugye egyrészt szubjektiv bár ott objektiv okok is vannak, ki mire akarja használni az autót.

    Én speciel szeretem a volkswagen csoport autóit általánosságban, bár pümpe düze-t nem vennék, erre ők is rájöttek h nem igazán népszerű igy már űk is common railt gyártanak.

    Azzal ha objektiv akarok lenni sem tudok egyetérteni hogy volkswagenékenk technikai ujdonságaik.

    Nem hiszem hogy van olyan gyártó amelyik semmi technikai ujjitást nem talált ki. És ha a többi látta h müködik megcsinálta a sajátját belőlle.

    Végszóként emberek vagyunk különböző a véleményünk kinek a pap kinek a paplan.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    “nem tudtál semmi önálló ma is használatos általuk kifejlesztett technikát mondani”
    LED technika autófényszórókban, aluminium térvázas karosszéria, az első balkormányos autó 1921-ből, nézz utána a többinek, nem sorolom fel mindet. Ilyen alapon 1 valaki kifejlesztette az LCD TV-t, és az összes gyártó azt másolja. Egyik se saját fejlesztés, mindegyik csak másolat. (na ez az, ami nem igaz)
    Az nem tűnt fel hogy az ampera előtt is voltak már hibridek? Miért nem valami egyedivel rukkolnak elő? (Sőt, egyébként ilyen alapon az ampera is csak egy másolat, nem saját fejlseztés, másnak már volt sokkal hamarabb.)
    “Év motorja díjat azért kapott a VW mert más épp nem talált fel semmit abban az évben”
    Ebben a mondatoban az szerepel, hogy voltak olyan évek, amikor a VW feltalált valamit, csak más éppen nem, ezért kapott díjat. Előtte pedig 66-szor fikázod, hogy semmit sem találnak fel. Látod egyáltalán hogy miket írsz?
    “a VW meg lassan már csak egyedül mindenféle motorváltozatot gyárt, még olyat is ahol szinte semmi konkurens nincs”
    a legtöbb ilyen díjat az 1-1.4-es kategóriában hozta, ott aztán tényleg kicsi a konkurencia. Senki sem gyárt a VW-n kívül, 1.2, 1.3, esetleg 1.4-es motorokat. Minden más gyártónál 1.5-ös a legkisebb. Fajan. Nem is tudtam.
    “Ahogy mondod ellentmondásba ütköztél, saját magaddal”
    Pontosan. Követtem a logikádat, és csak abba ütköztem.
    “küllemre adod a pontokat”
    Milyen pontokat, és hol beszéltem küllemről? (hallucinogéneket szedsz?)
    “Az 1.2 fiat meg milyen jó szerinted azt te találtad ki nem én.”
    (Ok, még egyszer:hallucinogéneket szedsz?) Nem, egyszerűen kijelentetted, hogy az R8-ban nincs semmi különleges. Ezek után bátorkodtam feltenni neked egy kérdést, hogy akkor neked az 1.2-es fiat az izgi. NEM JELENTETTEM KI SEMMIT.
    “Persze hogy nincs értelme vitatkozni.
    Van akinek VW van akinek nem, nekem nem. ”
    Nah, ezzel teljesen egyetértek.
    Nézd, nem akarok vitázni, már mondtam. Neked ilyenek a nézeteid, nekem olyanok.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    “Mélyen gyökerező komoly problémáid vannak:”
    Én azt nem értem mire ez a nagy lelkesedés egy autókonszern és márkái iránt.
    Szerintem ha valami jó konstrukció azt a mai napig használják, vagy legalább annak a továbbfejlesztett változatát, ezért felesleges olyan konstrukciókat felemlegetni ami már nincs.
    Valószínűleg nem jött be valami oknál fogva, vagy csak volt jobb nála.

    Én úgy látom te vagy Márka-Konszernfanatikus, ami rólam nem mondható el, sőt
    én pont nem látok annak a konszernnek valamire való újítását.

    Meghátrálsz mert nem tudtál semmi önálló ma is használatos általuk kifejlesztett technikát mondani.
    Az R8 meg TT egy RS ráadásul egy olyan autó amiben semmi újdonság nincs, csak egy sima erős autó amit bárki tud gyártani.
    Év motorja díjat azért kapott a VW mert más épp nem talált fel semmit abban az évben, a VW meg lassan már csak egyedül mindenféle motorváltozatot gyárt, még olyat is ahol szinte semmi konkurens nincs. Nem nehéz így összehozni 26-ot.
    Ahogy mondod ellentmondásba ütköztél, saját magaddal, te küllemre adod a pontokat (ami relativ mert nem mindenkinek tetszik minden) nem a technikára ami saját magáért beszél.
    A Koenigsegg a Bugatti kétszer akkora motorját alázza, gyorsabb, jobban lassul, jobban kanyarodik, kevesebbet eszik, etanollal is elmegy. az R8 meg TT nem egy kategória velük. Az 1.2 fiat meg milyen jó szerinted azt te találtad ki nem én.
    Persze hogy nincs értelme vitatkozni.
    Van akinek VW van akinek nem, nekem nem.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Mélyen gyökerező komoly problémáid vannak:
    “az Auto Union az csak egy név”
    Szerintem egy márka
    “ur-quattro csak annyit kérdezek gyártják még?”
    Lényeg? Kérted hogy mondjak példát. Nem tettél rá utalást hogy 2012-es legyen.
    “A full angol motort meg pihentetik mert a saját az ász.”
    Végre sikerült valamit jól leírnod.
    “más márkán és típuson belül is van RS ilyen sportkivitel, Megane RS, Focus RS stb. hol a technikai csemege?”
    Ezzel csak annyi a baj, hogy:
    1. ebből a mondatból egyenesen következik, hogy egy csavarnyi különbség sincs az általad felsorolt gépjárművek között. No komment. (Gondolom akkor szerinted a megane-ról másolták a TT RS-t, ergo a kettő ugyanaz)
    2. Ennyi erővel nem értem, hogy akkor a Focus RS miért technikai csemege? Ill a megane RS mitől az? Sőt, mitől lesz technikai csemege minden autó, amit 4 kerékkel, első/hátsó lökhárítóval, ajtókkal stb. gyártanak? Mitől különbözik az a többitől? Voltaképp egyik autó sem technikai csemege, mindegyik gurul. Miért nem gyártanak már sugárhajtású autókat?
    “A fiat kamionos részlege az Iveco év motorja díjat nyert”
    Ettől az iveco motorja neked technikai csemege lesz. OK. Megértem. Csak az a gond, hogy az a hülye TT RS, ami szerinted nem technikai csemege, már többször is nyert a 2,5-ösével év motorja díjat, de ez nem tecnikai csemege, csak az ivecoé.
    Egyébként ha már ennyire az év motorja díjakkal jössz, mert neked az fontos, a VW csoport már 26 alkalommal vitte haza azt a díjat, a fiat pedig 7-szer. Kijelented, hogy az a jó, ami év motorjadíjas, ebből következik, hogy aki kevesebb díjat zsebel be, az a jobb. Ez kicsit ellentmiondásos nekem, de mind1.
    “A Fiatot fejlesztései miatt pont nem kéne köpködni, az egyik legobb ebbe.”
    Ki köpködte? Mondtad, hogy semmi különlegesség sincs egy R8-ban, én pedig megkérdeztem, hogy akkor neked az 1.2-es fiat az izgi.
    Koenigsegget nagyon jó, hogy pont előhoztad. Az aztán tényleg különleges darab. Senki sem gyárt ilyen v8-es középmotorost, csak a Koenigsegg. Ettől olyan különleges. A TT RS nem az, mert más is gyárt RS modellt, de a Koenigsegg az, mert más is gyárt v8-as középmotorost. Én megint ellentmondásba ütköztem, de én most hagyom itt ezt a beszélgetést. Elvakult vagy, (az ellentmondásaidból ez egyértelmű) úgyhogy innentől kezdve nincs sok értelme folytatni.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Engem rohadtul nem érdekel az Auto Union az csak egy név ahogy az NSU alias ha jól tudom Neckarsulm ahol, ott figyel az audi egyik lepusztult gyára, (véltlenül voltam bent).
    ur-quattro csak annyit kérdezek gyártják még????? vagy esetelg szinte minden összkerékhajtási rendszert a svéd haldextől vesznek, sőt a legújabbat már kifejezetten neki készítették???
    A Bentleybe ahogy a Porscheba is saját motort raknak V dízelek benzinesek még a boxer az nem, mert megéri berakni a VW motort mert még a Suzukinak sem kell inkább a Fiat Dízelét választja. Jó kis VW olajzabáló motorok, lassan már motorolajból is annyit esznek mint üzemanyagból.:)) )))
    A full angol motort meg pihentetik mert a saját az ász.
    Veyron??? autóskártyázunk-Koenigsegg Agera, v8-as Ford versenymotor alapú rendesen áttervezve, menj fel a koenigsegg honlapjára (.com) ahol felteszi a nagy kérdést Faster than a Veyron? Koenigsegg Agera R.
    …és azóta, mostanában más amerikai gyártó/ha jól tudom gyári tuningcég még nagyobbat lépett.
    VR6 van még én csak ezt kérdezem?
    PDTDI van még én csak ezt kérdezem?
    A TT egy márka azaz Audi típusa, az RS ahogy sok más márkán és típuson belül is van RS ilyen sportkivitel, Megane RS, Focus RS stb. hol a technikai csemege? talán az hogy lassan mindegyik motorjukba van kiegyenlítőtengely, mert másképp már nem tudják a járásukat kiegyenlíteni, ráadásul még a fogyasztást is növeli, ellentétben más gyártóval.
    Legózzon csak a Vw csoport, mindbe az olajfalókat rakja, ezért nem kell nekem ilyen autó ez a legnagyobb oka.
    Ha rendesen elolvastad volna amit írtam, én az Opeloktól nem vagyok oda, a Gm meg elbaszta azaz a szaros pökhendi, sóher vezetésükkel tönkre is tettek egykét aranybányát (Saab, Opel, Pontiac, Buick ami szint teljesen opel lett.) A Volt/Ampera vértizzadott fejlesztés volt (adtak a fejlesztők szavára, meg az amerikai kormány nyomására) mert látták hogy a vállalat összedőlhet a féktelen királyként költekezők kapzsisága miatt romjaiba.
    1 platformra mindent nagy kockázat, de én nem ülnék szívesen mindig ugyanabba az autóba, de lehet te igen. Tény hogy ha főnök vagy, te irányítasz, ki kéri számon ha kirabolod az óriásvállalatot saját érdekedben?
    Különleges technika: Skyactiv Technology (Mazada)-VW mérnök válasza erre: nem értem hogy működhet ez a motor???
    A fiat kamionos részlege az Iveco év motorja díjat nyert (EGR, azaz kipufogógázvisszavezetés nélkül teljesíti az Euro 6 normát)
    A fiat csoport az elsők közt vezette be a (mercedes a másik) a közös nyomócsöves rendszert dízelmotorjaikban. (nem elavult traktorhangú PDTDI-t erőltettek)
    A fiat elkezdi használni a Multiair rendszert egy vezérműtengely hengerenként 4 szelep, mind külön változtatható szívó kipufogó oldali változó vezérléssel.
    A Fiatot fejlesztései miatt pont nem kéne köpködni, az egyik legobb ebbe.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    -Felesleges 4 meg 5 személyes méreten vitatkozni.
    A Prius plus meg mennyi 5+2 törpe? majd áttervezik ha beválik.
    -Én véletlenül éltem 96-97-ben az US-ban, akkor már kezdődött az ódamese a Toyotáról, most meg kezd lecsengeni.
    -Nekem nem volt egyik sem, ezt tény hogy csak hallottam.
    -Látod én éltem ott, sőt van is valós információm onnan most is, nem csak az újságok meg az internet lapjai, hidd el hogy a Toyota névnek köszönhet sokmindent.
    -Sokkal többet szennyez- tény hogy a régi benzinmotor nem egy csoda, de valós használati körülmények közt nem feltétlen állná meg a helyét a fogyasztási norma meg a ULEV/Sulev mérési specifikáció sem szerintem, bár mint ahogy én az előbb vázoltam egyik sem volt saját tulajdonomban de biztos neked igen ezért köpködsz a GM-re, a toyotát meg isteníted.
    Az akkumulátoroké?
    Bárminek lehet bármekkora tankja, az Atkinsonod meg lehet hogy padlógázon sem gyorsul, cserébe nem is fogyaszt, ha a Gm-nek nem tolod padlóig az sem zabál, ha nyomod akkor legalább megy is.
    -Európában hol zabálják a priusokat??
    -Ja hogy US-ban is egyre jobban kell, a KIA meg a Hyundai a Toyota helyett talán a Prius helyett is, azt még nem írták le az interneten?
    -A többi földrészen még nem voltam, de japánban úgy olvasom/hallom a 660cm3 -ek az autók vagy pótlékok a java, meg méretalapú az adó is rájuk, szóval ott hol a prius?
    -Ahogy mondtad már a kiírási feltételeknek sem felelt meg egy toyota sem, nem még a
    prius, mert lássuk be az csak egy pótlék autó.
    Én leszarom hogy PSD-nek HSD-nek, vagy LSD-nek hívják nem vagyok Toyotás, főleg nem totojás, pláne nem okostojás mint te, de véletlenül pont saját kötődésű bontóból vittek több törött Priusból ezt az egységet mert a generátorrész beszart a nem törött márkaszervízben lévő autón. Ami nem volt persze garanciás, a tulajok, ott le is zárták a toyota legalább is Prius korszakukat egy életre saját bevallásuk szerint.
    Okos internetföggő vagy látom, de a saját tapasztalat, még ha nem is szerelői szinten, (nekem Hybridből nincs) de másból van, meg véletlenül pont van egy bontós rokoni szál aminél ott figyelt a Toyota márkaszerviz embere, bontott (egyvelegért) mert a PSD-d csak annak lehet hívni.
    Te kicsihuszár a köpködést személyemre abba lehet hagyni, főleg a stílusod az ami nevetséges, meg te a kis Magyar Priusz mennyiségből ha kiindulsz nem hasonlítsd a rengeteg amerikaival, még ha saját tulajdonodban is figyel ott egy vagy ha Toyota Prius szerelő is vagy az sem érdekel, én a tényeket vázoltam, ha nem is hajszálpontosan, de nem vetítettem, te kis katalógushuszár.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Nem értem, hogy most ez mit változtat a lényegen, hibrid vagy elektromos, nekem oly mindegy, csak ne lássam már minden fasza autónál, hogy mekkora szar és a Tesla meg akármelyik anyám kínja elektrónikus prototípus a zsír.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Nem, csak sokan vannak akikkel foglalkoznod kell, nem tudtam, hogy ennyi mindenre figyelsz egyszerre. 🙂
    Nah de nem baj, bedobok 1 kávét, hátha úgy jobb lesz.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Egyik hozzászólása az év autója cikkhez:

    “A Tesla S modellnek kellene lennie az év autójának 2013-ban! Az USA-ban biztosan az lesz!
    Nevetséges, hogy ilyen autó bekerülhetett, mint a Toyota GT86.”

    Kicsit unom, hogy mindenhol azt írja, hogy a kedvenc sport autóim szarok…
    H meg irónia akarna lenni, akkor elég egyszer ellőni a poént.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    “Az Audi is ugyanúgy csak másolt”
    Tipikusan azok az emberek szoktak ilyeneket benyögni, akik abban a tévhitben élnek, hogy a VW 1980-ban “kitalálta” az Audit, mint márkát. Kérlek nézz után jobban, esetleg az Auto-Union-nak is, lehetőség szerint az ur-quattro-t se felejtsd ki, aztán gondold át a fenti mondatod. (Ugyanis csak egyszerűen kijelentetted, mint egy mindig is, bármelyik időben helytálló mondatot)

    Igen, a Bentley-től is nagyon megvásárolták a technikai fejlesztést. Legutóbbi cikkben amit egy Bentley-ről olvastam, azzal szemebsültem, hogy az Audi egyik V8-asa hajtja. Biztos full angol fejlesztés. Bugattitól nem hinném hogy sok fejlesztést át tudtak volna emelni, a Veyront kb a 0-ról kellett tervezni (de ha beavatsz, hogy azt a W16-os motort melyik évben tervezték meg a Bugatti mérnökei, amit egyszerűen csak felvásárolt a VW, és semmi, de tényleg semmi fejlesztői munkát nem kellett beleölni, azt megköszönném). VR6-os motort is megnézheted, nem sokan gyártják a VW-n kívül (biztos nem különlegesség, mindenkinek van ilyen).
    Esetleg azt elmondod nekem, hogy a TT RS-t honnan másolták?
    Neked az bűn hogy a VW csoport legózik? Látom odáig vagy a GM fejlesztői munkájától. Nézz csak utána mennyi platformot, motort, váltót, stb. használ több különböző tipusában.
    “TT RS, R8 mi a különleges technika bennük? ”
    Ok, akkor mondj valamit, amiben van különleges technika. Mondjuk 1.2-es Fiat Punto? Az elég különleges?

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    [i]“Amit meg Horatiusnak írtam az szerintem ennyi hülyeség után már jogos- Sokak kedvenc autóikról társalognak nyugiban egymás között, ő meg minden harmadik cikk alá beírja, hogy szar, a hibridek a legjobbak, akik nem hibridet vesznek, azok hülyék, stb.”[/i]

    Valamit ordenáré módon benéztél, Horatius pont az ellenkezőjét csinálja ennek. A legváltozatosabb hazugságokkal ekézi a hibrideket ahol csak tudja. A Volt/Ampera kivétel, de csak azért mert elhitte a GM propagandáját, hogy az egy elektromos autó, pedig valójában hibrid.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    [i]“Technikailag előrébbmutató mint a Prius.”[/i]

    Aha. Konkrétan miben? Ja, hogy csak 4 személyes az akkumulátor helyfoglalása miatt, míg a Prius 5?
    Valami kézzelfoghatót mondj, ne csak a levegőbe puffogtass általánosságokat.

    [i]“Súlyos veszteség míg tömegben nem tudják gyártani”[/i]

    Igen, csakhogy így soha nem is tudják majd tömegben gyártani, mert annyira előremutató hogy nem veszik tömegben.

    [i]“Amerikában zabálják a Toyotát vagy 30 éve,”[/i]

    Ez így erős túlzás, maximum 15 éve de inkább csak 10. És azt elfelejted, hogy a Toyota a világ legnagyobb autógyártója, úgyhogy nem csak Amerikában zabálják, hanem sok más helyen is.

    [i]“Sokkal többet fogyaszt? talán többet a régi motor miatt, de sokkal azt kétlem.”[/i]

    Elektromos üzemben nem sokkal, de ott is többet viszont hibrid üzemben akár 2x annyit is mint a Prius.

    [i]“de előtte is sikeres volt már ott, a prius is ennek köszönheti a szerencséjét”[/i]

    Ez így betonhülyeség. Ha így lenne, minden Toyota termék nagy siker lett volna, de nem így volt, voltak bukások is, úgyhogy szó nincs arról hogy csak azért lenne sikeres egy Toyota termék, mert a cég már korábban is sikeresnek volt mondható.

    [i]“Sokkal többet szennyez?????”[/i]

    Bizony, NAGYON SOKKAL többet:

    [url]http://www.autoblog.com/2010/10/28/carb-gives-the-chevy-volt-ulev-ii-status-misses-sulev-ii-by-a-h/[/url]

    [i]“Sokkal kisebb a hatótávolsága????? Az akkumulátoroké????”[/i]

    Akkumulátornak soha nem volt, nincs és soha nem is lesz hatótávolsága, a járműnek van ilyenje. És igen, ha telitankolod mindkét járművet benzinnel/árammal, akkor a Prius sokkal messzebre megy el újabb töltés/tankolás nélkül. A tényekkel látom hadilábon állsz (óh, mily meglepetés :).

    [i]“A Prius a buta amerikaiak autója.”[/i]

    Meg a “buta” japánoké, meg a “buta” ausztráloké, meg a “buta” ázsiaiaké, meg a “buta” európaiaké és még lehetne sorolni a “buta” Földlakókat. Ezek annyira “buták”, hogy idén februárban pl. a világ összes személygépkocsija közül a Prius volt a 2. legnagyobb példányszámban eladott személygépjámű. Hogy ennyi “buta” ember legyen az egész világon, szörnyű! 🙂

    [i]“Miért nem ezzel taxiznak New Yorkban”[/i]

    Ismét súlyosan el vagy tévedve, ezzel IS taxiznak New York-ban.

    [i]“miért nem erre cserélik le a Crown Vic-eket, miért 2literes Nissan furgonokra. Ausztráliába beváltak taxinak is NY-ba miért nem győzött?”[/i]

    Mert a Toyota nem indult ezen a tenderen és a Prius nem is felelne meg a kiírási feltételeknek, ugyanis nem New York-i taxinak lett tervezve.

    [i]“Nem olyan nagy a csoda, mert az önindító generátor váltó egyveleget csak egybe lehet csak cserélni horror áron ha széthullik, és széthullik, mert még a toyota márkakereskedés is bontóból vesz hozzá cuccot ha talál.”[/i]

    Rengeteg sok eszméletlen baromságot olvastam már itt meg máshol is, de ez a mondat mindenképpen dobogós helyet érdemel! 🙂
    Kezdjük ott, hogy olyan állat, hogy “önindító generátor váltó egyveleg” egyáltalán nincs is benne! Ha a PSD-t akartad volna mondani – csakhát magad sem tudod hogy mit beszélsz, de azt legalább magabiztosan nem 🙂 – abban egy árva váltó sincs, villanymotor/generátor igen, néhány mozgó alkatrészből áll amiket, egyben is meg külön-külön is lehetNE cserélni, de még SOHA nem kellett normál használat mellett, mert EGYETLENEGY ESET SEM történt még az elmúlt 15 év alatt az eladott 3+ millió Prius esetén, hogy ez meghibásodott volna! (a nagyon-nagyon hülyék kedvéért mondom, hogy a karambolban vagy egyéb balaeset következtében tönkrement esetek értelemszerűen nem számítanak ide).
    Az meg, hogy a Toyota a saját alkatrésze helyett csak bontóból tudna bármit is beszerezni, az meg már elmegyógyintézeti szint.

    Egy szó mint 100, ökörségeken kívül mást még nem tudtál mondani. Akarsz javítani, vagy ez még csak a szakadék széle volt? LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Miért? Eddigi hozzászólásaimban mikor voltam bunkó? Még nem is reagáltam sose mások posztjára, csupán a cikkekhez írtam meg néha a véleményemet, de egyszer sem “bunkó” módon.

    Amit meg Horatiusnak írtam az szerintem ennyi hülyeség után már jogos- Sokak kedvenc autóikról társalognak nyugiban egymás között, ő meg minden harmadik cikk alá beírja, hogy szar, a hibridek a legjobbak, akik nem hibridet vesznek, azok hülyék, stb.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Technikailag előrébbmutató mint a Prius.
    Súlyos veszteség míg tömegben nem tudják gyártani, és azt sem szabad elfelejteni hogy a Prius jókor volt jó helyen. Amerikában zabálják a Toyotát vagy 30 éve, de előtte is sikeres volt már ott, a prius is ennek köszönheti a szerencséjét, a Filmsztárok is ebben feszítenek.
    Az Amperába csak az ősrégi 1.4-es benzinmotor az elavult.
    Sokkal többet fogyaszt? talán többet a régi motor miatt, de sokkal azt kétlem.
    Sokkal többet szennyez?????
    Sokkal kisebb a hatótávolsága????? Az akkumulátoroké????
    A Prius a buta amerikaiak autója. Miért nem ezzel taxiznak New Yorkban, miért nem erre cserélik le a Crown Vic-eket, miért 2literes Nissan furgonokra. Ausztráliába beváltak taxinak is NY-ba miért nem győzött?
    Talán ott is kezdenek rájönni hogy nem olyan nagy a csoda. Nem olyan nagy a csoda, mert az önindító generátor váltó egyveleget csak egybe lehet csak cserélni horror áron ha széthullik, és széthullik, mert még a toyota márkakereskedés is bontóból vesz hozzá cuccot ha talál.
    Ez a csodagép?
    Én nem kétlem hogy a Toyota törekvései előremutatóak, de nem mindig a legjobb autót gyártja.
    Ezerszer inkább kellene Volt/Ampera mint a lomha Prius.
    Ezt úgy mondom hogy a többi Opelt nem sokra tartom, inkább valami Tundra/Camry/Avensis sima benzines.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Ezeket az autómárkákat a VW csoport mind megvásárolta, velük a teknikai fejlesztéseiket is, mivel a sajátjuk nem ért fel egyikükével sem és sok más autógyártójéval sem. Az Audi is ugyanúgy csak másolt, semmi különleges egyedi teljesítmény nincs bennük, de ha tudsz 1-et mondjál.
    TT RS, R8 mi a különleges technika bennük?

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    [i]“Az Ampera/Volt egy olyan alternatíva, ami a GeneralMotors teljesítményét tükrözi technikai téren, és itt kiderül, semmivel sincs lemaradva, sőt előbbre tart a konkurenseknél.
    Még a Priusnál is, ami korábban kategóriavezető volt.”[/i]

    Valóban? Elölrébb tartana? Miben? Abban, hogy kihoztak egy járművet amit súlyos veszteséggel tudnak csak értékesíteni, ennek ellenére sokkal többe kerül, sokkal többet fogyaszt, sokkal többet szennyez, sokkal kisebb a hatótávolsága mint a Prius-nak?
    Most már nem a Prius a kategóriavezető? Nem az a kategóriavezető amiből toronymagasan messze a legtöbbet adnak el a világon a kategóriájában? Prius-ból 10-20x annyit adnak el mint Volt/Ampera-ból.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Nem tudom, hogy egy Bugatti, Lamborghini, Porsche, Ducati, Bentley, Scania miért van lemaradva technikai teljesítményben (vagy akár agy TT RS, R8). Ezt kifejthetnéd részletesebben.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    Ha a megtérülést nézzük az Audinál mikor térül meg egy azonos nagyságú pl Mondeoval szemben (A6) sosem.
    Az Ampera/Volt egy olyan alternatíva, ami a GeneralMotors teljesítményét tükrözi technikai téren, és itt kiderül, semmivel sincs lemaradva, sőt előbbre tart a konkurenseknél.
    Még a Priusnál is, ami korábban kategóriavezető volt.
    Az Ampera kifinomultságban van lemaradva a konkurensektől, és hiányzik a prémiumosság, helyette a durva amerikai oda rakom azt ott maradj érzést mutatja.
    Győrben az Audi gyár előtt ott keringültek, a lopós Audis mérnökök a Mondeoval is napokig, az Ampera meg még engem is meglepett kicsit. Főleg az hogy milyen király autó még az Audik mellett is kinézetre.
    Sajnos pont az technikai teljesítmény nem tükrözi az autómárkák eladásait, azt hiszem a VW konszern egyik márkája sem tartozna akkor az első 5-be, ha így lenne.

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    [i]“Aki próbálta tudja milyen amikor hangtalan, szagtalan és láthatatlan erők repítenek előre! (Ráadásul ingyen!)”[/i]

    Látom még mindig nem értetted meg, hogy nem csak ez, hanem MINDEN ingyen van! Miután fizettél érte, utána INGYEN használhatod! LOL! 🙂

    Az hőn áhított Amperádat megveszed 13+ millió forintért, teletankolod benzinnel kb. 20 ezerért, feltöltöd az akkumulátorát kb. 500 Ft-ért és mindezek UTÁN, INGYEN mehetsz vele! =)

  • 2017.10.30. at 09:44
    Permalink

    “Nem véletlen, hogy a 2012-es Év Autója címet az Opel Ampera viseli, mi is leborulunk előtte”

    Ez a mondat mindent elárul! Az elektromos autózás élménye mindent visz! 🙂 Aki próbálta tudja milyen amikor hangtalan, szagtalan és láthatatlan erők repítenek előre! (Ráadásul ingyen!)

Vélemény, hozzászólás?