1000 lóerő felett teljesít a Dodge Demon

Három lépcsőben állítható a Dodge Demon ereje, a harmadikhoz versenybenzint kér

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sikerült valakinek megszegni az embargó szabályait és nyilvánosságra hozta a holnap debütáló brutális Dodge teljesítményadatait. 757 lóerőre alapból képes.


Látszik, egyesek mennyire képesek megőrülni egy-egy amerikai vastól, az egyik szerencsés, aki részt vehetett a Dodge Challenger Demon előzetes bemutatóján, elárulta a titkokat. Pedig nem kellett volna már sokat várnia, április 11-e a hivatalos bemutató. A brutális Dodge teljesítményét addig feszítették, ameddig csak lehetett, az előzetesekből már kitalálható, a 757 lóerő csak a kezdet. Ennyit teljesít alapesetben, normál üzemanyaggal, ezt hívják Power Mode 1-nek. A Power Mode 2 már 815 lóerőt hoz ki az izomautóból, egyelőre nincsenek részletek, hogy ehhez minek kell teljesülnie.
Hirdetés
A harmadik lépcsőhöz ugyanis kell néhány extra, például 100-as, vagy magasabb oktánszámú versenybenzin, aminek külön tankja van a Demonban, és egy kattintásra váltható át az üzemanyagellátás a normál tankról. Emellett szükséges hozzá az összes megvásárolható kiegészítőszerszám, amivel előzetesen beállíthatjuk az autó szükséges paramétereit, valamint a Drag Mode kapcsolót is On állásra kell pöccintenünk, ez magasabb fordulatszámot engedélyez. Nem utolsó sorban persze ehhez már szükséges egy óriási aszfaltcsík, ugyanis a csúcsteljesítmény így 1023 lóerő. A 6,2 literes V8-as blokkal szerelt Dodge Challenger Demon ezzel a valaha értékesített legerősebb izomautó lesz. Ha képesek megállni 30 millió forintnak megfelelő árcédula alatt, elég jó bolt lehet egyeseknek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?