1020 virtuális lóerő hajtja a legújabb Jaguart

A Jaguar Vision Gran Turismo Roadster a híres Gran Turismo videójátékban lesz elérhető

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harmadik virtuális koncepcióját mutatta be a Jaguar, mindhárom ki is próbálható a Gran Turismo 7-ben.

Bemutatta harmadik, egyben - valószínűleg - utolsó verzióját is a Jaguar a Gran Turismo videójátékba szánt hiperautójának. 2019-ben kezdték a Vision GT Coupéval, amit 2020-ban az extrém aerodinamikájó Vision GT SV követett. Most pedig a Vision GT Roadsterben "érezhetjük", ahogy a virtuális menetszél a fejünket tépázza akár 354 km/h-val, ennyi ugyanis a versenyautó végsebessége. Egyébként a játékban is számít a tető hiánya, van ugyanis olyan nézet, mintha a pilóta szemszögéből látnánk az utat, ekkor pedig a játékban is könnyebb kilátni a pályára az A-oszlopok takarása nélkül.
Hirdetés
Összesen 1020 lóerő és 1200 Nm hajtja a Roadstert, ami három villanymotorból származik (egy elöl, kettő hátul) - ezeket egy jó mélyre épített aksi táplálja, amivel 50:50 arányú tömegeloszlást is sikerült elérni a két tengely között. Álló helyzetből 100 km/h-ra 2 másodperc alatt gyorsul az egyszemélyes, tető nélküli versenygép. A szkeptikusok mondhatnák persze, hogy a virtuális világban olyat gyorsulhat egy autó, amilyet csak akar a programozója - ugyanakkor valamennyi köze mégis van azért a valósághoz a Vision GT Roadsternek. A teljesítményadatokat a Jaguar Formula-E-s technológiájára alapozták, és a Gran Turismo is híres életszerű vezetési körülményeiről, így feltételezhetjük, hogy nem csak hasraütés-szerű volt a menetteljesítmények meghatározása. A trió kiteljesedését ünneplendő, a Jaguar egyforma festést is kidolgozott mindhárom járműnek, melyek elérhetőek lesznek a Gran Turismo 7-ben a PlayStation játékkonzolokon. A Roadsteren felfedezhetők a Jaguar legendás, Le Mans-beli D-Type-jának nyomai, a hátratolt pilótafülkén kívül például a hátsó, aerodinamikailag optimalizált uszony formájában. Ez utóbbira még a Union Jack, a brit zászló mintája is felkerült, ami diszkrét megvilágítást is kapott. Elöl a kerek lámpák határozzák meg a versenyautó megjelenését, és a virtuális bőrből készített szíjak, amik lefogatják a karosszériát. Mindezeken felül persze a vezetési élmény még fontosabb, a Gran Turismo játék jó alapot ad ennek megtapasztalásához - ha viszont valaki még extrémebb kalandokra vágyik, annak az 1900 lóerős Vision GT SV-t kell választania.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?