1200 lóerővel 390 km/h-ig bírja az új tuning Caddy

Hennessey VR1200 Twin Turbo Coupe: aszfaltszaggató Amerikából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezzel a kormányos is elégedett lehet: 7 liter, 2 turbó, 1226 lóerő, 1500 Nm, 320 km/h 1 mérföldön, 390 km/h, 12 példány. A Hennessey kézbe vette a Cadillac CTS-V-t.


A Cadillac CTS-V sportszedán már gyári, 556 lóerős teljesítményével és 3,9 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulásával is igen erőteljes dögnek számít, de ha valamire az amerikai tuningspecialista, John Hennessey ráteszi a kezét, az utána általában igen bátor sofőrt kíván. Elsősorban amerikai izomautókra specializálódott műhelye épített már 707 lóerős változatot a CTS-V limuzinból, sőt, a mester ezzel hordozza gyermekeit iskolába.
Hirdetés
Most azonban a típus kétajtós kupéváltozatát vették kezelésbe, két turbóval váltva a gyárilag beszerelt kompresszort. A dugattyúk és a hajtókar sem maradhatott gyári, mivel átalakítás után a motor teljesítménye 1226, maximális nyomatéka pedig 1500 Nm-re növekedett. Egy ilyen autót már érdemes jól lefékezni, így négy kereke mögé 383 mm átmérőjű karbon-kerámia féktárcsák kerültek, elöl nyolc-, hátul hatdugattyús féknyergekkel. A karosszéria is kapott pár szénszálas műanyag kiegészítőt, és a magnetic ride futóművet is a motor által támasztott megpróbáltatásokhoz hangolták.
Hennessey ezúttal nem csak egyszerű tuning-ujjgyakorlatként építette a VR 1200 TT kupét, hanem jól meghatározott célt akar teljesíteni: az állórajtos 1 mérföldes gyorsulás végén szeretné, ha az autó képes lenne 320 km/h-val átszakítani a célszalagot. Ugyanakkor másoknak is megadja a lehetőséget, hogy kipróbálják, milyen lehet ebben a tartományban autózni, hiszen pontosan egy tucatot fognak legyártani és értékesíteni az autóból. Úgyhogy, ha megtetszett a gép, telefonáljanak gyorsan, mielőtt szétkapkodják.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?