125 éves a Benz első belsőégésű motorral hajtott autóbusza

Már a 19. században debütált a Benz első belsőégésű motoros busza

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Talán erős túlzás autóbusznak nevezni egy motorizált szekeret, ám a Netphener Omnibus-Gesellschaft tényleg az autóbuszok őse volt.

Az automobil a 19. század szülötte, ám a tömegközlekedésben is ugyanúgy életre kelt a motorizáltság az 1800-as évek végén. A Benz pedig, merthogy akkoriban még nem beszélhettek Mercedes-Benzről, az elsők között készített egy buszt. Egészen pontosan a Benz & Cie néven ismert vállalkozás alkotta meg a motorizált szekeret, amit a Netphener Omnibus-Gesellschaft rendelt meg 1894. március 18-án, hogy a Siegen-Netphen-Deuz útvonalon szállíthassák vele az embereket. Aztán március 29-én még egy buszra leadták a rendelésüket - bízva a kihasználtságban. A Benz & Cie annak rendje és módja szerint le is szállította a két járművet 1895. június 26-án. Ez történelmi pillanatnak számít az autóiparban, hiszen az első belső belsőégésű motorral felszerelt buszok voltak ezek Benz név alatt.
Hirdetés
Mindkét járműben egyhengeres, 2,9 literes motor dolgozott, amelynek teljesítménye elérte az 5 lóerőt! Az az egyetlen henger automatikus szívószelepet kapott, illetve szabályozható kipufogószelepet is. A gyújtást pedig nagyfeszültségű akksiról üzemeltették. A busz azonban még mindig egy hintóra emlékeztetett, csak épp lovakat nem kötöttek elé. Zárt utastérben ülhettek az utazók, viszont a sofőr nagyobbrészt szabadon ült. Mindenesetre ez a jármű is segített elindítani a motorizáció útján a tömegközlekedést, ami manapság újra nagy változások előtt áll, hiszen a következő lépés az elektromobilitás irányába vezet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?