130 éve Magyarországon a Siemens
Bejegyezték a céget, egy hétre rá átadták az első villamost
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az első földalatti, az első villamos, az első rádióállomás és az első önvezető metró egyaránt a Siemenshez kötődik hazánkban - első magyarországi cégét 130 éve jegyezték be.
Közel 130 évvel ezelőtt, a Siemens által indult el az első hazai villamos, 9 év múlva a Millenniumi Földalatti
Már történelem, hogy a Siemens a Körúti Villamos Vasúti Vállalat Siemens & Halske, Lindheim & Cie és Balázs Mór nevű cég 1887. november 22-i bejegyzésével jelent meg a Siemens hivatalosan is hazánkban. Ekkor persze már rég itt volt, hiszen a cégbejegyezést követően egy héten belül, ugyanazon év november 28-án átadták a főváros első, a Nyugati pályaudvart az Oktogonnal összekötő villamosvonalát. Nem volt túl hosszú szakasz, hiszen a - szintén Siemens - Combinóval ez már ez mindössze egy megálló.
Nem csak az első villamosvonalunk Siemens kötődésű, 1896-ban az akkor még hazai leányvállalat nélküli cég építette meg a kontinentális Európa első földalatti vasútját Budapesten. Továbbá jelentős szerepet játszott és játszik a magyar vasútrendszer korszerűsítésében, ideértve többek között a vasúti villamosítási és automatizálási projekteket. A közlekedés mellett a digitalizáció, az energiatermelés, az ipari automatizálás, az épülettechnológia, az egészség-ügy, valamint a szoftverfejlesztés területén is meghatározó szerepet töltött és tölt be a cég, az első önvezető metró is hozzá kötődik.
Napjainkra már önvezető metrót is telepített Budapesten a Siemens