13,1 cm – eddig ez a legnagyobb mutatvány parkolásban

Ismét megdőlt a párhuzamos parkolás rekordja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Klasszikus Minivel, kézifékes segítséggel és kellő lendülettel megdőlt a szűk helyre parkolás rekordja, 13,1 cm-es rés elég volt, hogy betegyék a kisautót.

Egyre szorosabb versenyben, egyre szűkebb helyre állnak be azok a kaszkadőrök, akik a párhuzamos, két autó közé parkolás versenyszámában indulnak, edzenek és érnek el egyre kisebb számokat. Itt ugyanis a kicsi a jó, s jelenleg 13,1 centiméter a rekord, melyet immár a Guinness is hitelesített.
Két autó között egy Mini - az ős Mini - hossza és további 13,1 centiméter állt rendelkezésre, oda kellett beparkolni. John Moffatt sokat edzett testvérével, Alastairrel, s végül együttesen állították fel az új rekordot. Mint az a videón látható, eleinte koccantak az ütközők, majd a rekorder címre pályázók oldalra csúsztak túl az autóval, a végén pedig már kellő biztonsággal és rutinszerűen ment a mutatvány. Szűk utcában azonban még ők sem tudnának ilyen apró, nem egész 3,2 méteres (3055 mm a Mini Mayfair + 131 mm a rés, együtt tehát 3186 mm) helyre beállni a Minivel, ugyanis nem elég a tudásuk, hanem kellő tér is szükséges ahhoz, hogy a megfelelő lendületet fel tudják venni. Ha valaki kedvet kapna a kísérletezéshez, mármint a rekord megdöntésének kísérléséhez, javasoljuk, hogy ne autók közé farolással kezdje!
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?