14 hibrid mellett 2 villanyautó is lesz idén a Ford palettáján

A Ford elárulta: a vevőknek nem azok az autók kellenek, amiket kínálniuk kell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehéz helyzetben van az autópiac: az európai szabályzás erőteljes emissziócsökkentést vár el, nem úgy az autóvásárlók - a Ford viszont egy egész érdekes ösvényt választott.

Az év elején már írtunk az autópiac tavalyi számairól, igaz, a márkák sorrendjét csak a személyautóknál mutattuk. Már-már hagyományos, hogy ott az élen áll a Suzuki, második a Ford. Ez tavaly is így volt, idén is így van. Az viszont idei újdonság, hogy a Suzuki akkora előnyre tett szert a személyautóknál, hogy a személyautó-kishaszonjármű összesített számoknál is csak a második hely jutott a Fordnak. Panaszra ugyanakkor nincs okuk, második legjobb magyarországi számait érte el a Ford - 23 327 autó eladásával -, ennél jobb eredményt csakis a válság előtt regisztráltak.
Hirdetés
Tavaly a személyautók piacán is tisztességes csaknem 10 (egészen pontosan 9,96) százalékos piacrészt ért el a Ford 15 728 autó eladásával, míg a kishaszonjárműveknél 7599 példányos eladással a piac 29 százalékát tudhatta magáénak. A teljes járműpiac 12,67 százalékát, azaz a piac több mint nyolcadát vitte ezzel a Ford. Nehezítő tényezők márpedig voltak - tudtuk meg a Ford sajtótájékoztatóján Szamosi Viktortól, aki az előző években a Ford magyarországi igazgatója volt, idén januártól azonban a Ford Európai Direkt piacok (CEE régió) operatív igazgatójaként folytatja munkáját. A nehezítő tényezőket leginkább az EU emissziós szabályzása és az annak való megfelelés jelentette. Miként arról már számtalanszor írtunk, az idei évtől az autógyártóknak 95 g/km CO2 flottaátlagot kell teljesíteniük, ha ez nem jön össze, jövő évtől komoly bírságot kell fizetniük. Amennyiben a gyártók ezt az értéket kívánják hozni, akkor bizony fejleszteniük kell, ami szintén pénzbe kerül. Hogy legyen még nehezítő tényező, a dízel annak ellenére mumus lett a piacon, hogy hosszú távú autózásokhoz még mindig remek alternatíva, s adott teljesítmény mellett egy dízel ma is szerényebb fogyasztású, szerényebb CO2 emissziójú. A gyártóknak tehát flottaátlag szempontjából kedvezőbb lenne dízel autókat értékesíteni, a fogyasztók számára pedig nyilván akkor jobb választások, ha sokat autóznak. Ki kell szolgálni persze a rövidebb távokon autózó többség igényeit is, s ezt a Ford már tavaly megkezdte, megjelent például a Mondeo Kombi Hybrid vagy a Transit/Tourneo Custom PHEV, velük együtt idén 14 tagúra bővül a Ford hibrid kínálata és érkezik még két teljesen elektromos modell is. Hogy a vevőknek mennyire van szükségük rájuk, arról Szamosi Viktor, de még inkább Szabó Attila, a Ford "új" magyarországi ügyvezetője is sokat mondó információkat árult el. Attila - csaknem 20 éve dolgozik a Fordnál különböző pozíciókban, például árazási managerként, de az elmúlt években a Ford román leányvállalatát is vezette - igen jelentős rálátással bír a kelet-európai piacokra. Tapasztalatai érdekesek: a cseh és a román piacon még annyira sem környezettudatosak a vásárlók, mint hazánkban, így például a kifutó négyhengeres szívó benzinmotorok után azokon a piacokon is nehézséget jelentett a mai, downsizingolt, akár háromhengeres és turbós motorok értékesítése, ugyanis a vevőket jobban érdekli az autó ára, mint emissziója. Tipp egyébként, hogy Focusból készletről van még 1,5 literes szívó benzines. De lássuk, mit tartogat a Fordnál az idei év! A vadonatúj Puma és Kuga mellett mild hybrid rendszert kap a Fiesta, a Focus, a nagyméretű Transit és a Transit/Tourneo Custom is. A Mondeo/Mondeo Kombi pároshoz hasonlóan a Kugából is lesz full hybrid, de abból még zöld rendszámra jogosult plug-in hybrid is. Zöld rendszámra jogosultan érkezik Európába és hazánkba az Explorer is, ami nem mellesleg egy 3,0 literes, 350 lóerős, V6-os és turbós benzinmotort is ad, összességében pedig 450 lóerős rendszerteljesítményt és 840 Nm nyomatékot. Szabó Attila kiemelte: náluk nem csupán az emissziócsökkentés a cél, nem engednek a biztonság, a minőség és a vezetési élmény fokozásából, amit az év végén a Mustang által inspirált teljesen elektromos SUV modelljük, a Mach-E koronáz majd meg a személyautóknál. Mivel pedig a haszonjárművek piaca is fontos a Fordnak, furgon-palettájukra is hoznak még idén egy elektromos modellt, a nagy Transitból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?