15 éves koráig még biztosan gyártásban marad a Fiat Panda

Két modellciklust kell kihúznia a jelenlegi Fiat Pandának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fiatalsággal nem vádolhatók az apró Fiatok, a 2007-ben érkezett 500 mellett a 2011-es Panda is él és virul, utóbbinak még jó pár éve van hátra.

Az autógyártók szempontjából mára szinte fenntarthatatlan kategória a miniautóké, a kevés hasznot hozó apróságtól sok gyártó már meg is szabadult, így a piac ezen szegmense igen szűk. A kisautóiról híres Fiat nem kapkodja el a fejlesztést, inkább a meglévő modellek finomításával próbálja életben tartani az autóit.
Hirdetés
A 2011-ben megjelent Panda még jó ideig gyártásban marad, a Fiat tervei szerint 2026 előtt nem megy nyugdíjba. A gyártó folyamatos fejlesztéssel a lehetőségekhez képest frissen tartja a modellt, ennek köszönhetően immár lágy hibrid hajtással is elérhető a kisautó. A minimum 15 évre nyújtott modellciklus pont duplája a megszokottnak, ám már most sem fiatal az autó, mégis elég népszerű. A tavalyi évben 130 ezer példány fogyott Európában, ilyen számot sok más típus is megirigyelne. A sikerhez az is hozzájárul, hogy a konkurencia gyakorlatilag kihalt, így az A-szegmens vásárlói jó eséllyel egy Fiat szalonban landolnak. A cég vezérigazgatója szerint egyre nagyobb rajtuk a nyomás az emelkedő árak miatt, az elérhető árú autóiról híres Fiat egyre kevésbé lesz megfizethető, ha ilyen ütemű marad a drágulás. A tömegek számára elérhető villanyautó az olaszok szerint még évek kérdése, így addig marad a Panda. A típus életben tartása mellett szól, hogy a friss Alfa Romeo Tonale is ugyanabban az üzemben készül, ám a kis SUV egyedül nem lenne képes kihasználni a maximális kapacitást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.03.14. at 19:43
    Permalink

    Aha. Szóval a fejleszteni nem akarást lehet azzal ellensúlyozni, ha rásütjük a termékre, hogy “időtálló” és verjük a mellünket. Ma is okosabb lettem 😀

Vélemény, hozzászólás?