150 ezer forintos bírságot kaphat, aki megszegi a szmogriadót

Riasztási fokozatába lép a szmogriadó Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétfő reggel 6-tól riasztási fokozatába lép Budapesten a szmogriadó, tilos Euro 3-asnál rosszabb besorolású autóval közlekedni 6 és 22 óra között.


Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek környezetvédelmi besorolása Euro 3-asnál gyengébb. Mivel tavaly óta nincs környezetvédelmi plakett az autókon, az emissziós besorolás a forgalmi engedélyből láthatók, Euro 3-asnál rosszabbak a 0, 1, 2, 3, 4 értékűek, illetve amelyeknek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a korlátozás - további intézkedésig - minden nap 6 órától 22 óráig tart. Területi hatálya Budapest közigazgatási területe, de nem terjed ki az M0 autóút Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint - Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében - a következő útszakaszokra: Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út-Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út-Budapest közigazgatási határa.
Hirdetés

Felhívják a figyelmet, hogy a szmogriadó riasztási fokozatában elrendelt gépjárműforgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, és annak megszegőivel szemben 150 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki.
A közlekedési korlátozás csak akkor nem lép életbe, ha a vasárnapi mérési eredmények alapján - a fővárosi levegőszennyezettségi szint javulása eredményeképp - nem lenne indokolt a riasztási fokozat hétfő reggeli további fenntartása. Ez azonban csak a vasárnapi mérési eredmények hétfő hajnali értékelése alapján fog kiderülni, akkor is figyelembe véve az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) friss előrejelzéseit - áll a hivatal közleményében. Megjegyzik ugyanakkor, hogy OMSZ éjjeli előrejelzése szerint vasárnap nem valószínű a levegő minőségének kedvező változása. Keddtől némi javulás várható ugyan, a hét közepén pedig tovább csökkenhet a levegő szennyezettsége, de a hét második felében megint nagyon magas szennyezőanyag-koncentrációk várhatók.
A vonatkozó jogszabályok szerint szálló por esetében a riasztási fokozat akkor áll fenn Budapesten, ha a szálló por (PM10) koncentrációja a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3) három mérőponton, két egymást követő nap, 24 órás átlagában meghaladja, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható.
A szmoghelyzet romlásának elkerülése érdekében a főpolgármester egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy mérsékeljék, vagy lehetőség szerint szüneteltessék az egyéni gépjárműhasználatot, részesítsék előnyben a közösségi közlekedést, mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, a szolgáltató és termelő üzemeket pedig arra, hogy csökkentsék porkibocsátásukat.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    És úgy látszik vannak olyanok is akik már évekkel ezelőtt sem voltak képesek dolgokat elolvasni, értelmezni, felfogni meg végképp nem. És marhára mindegy miről van szó, de buzi módjára trollkodni mindig is elkezdenek, mert lételemük seggfejnek lenni és másokat hülyézni, magukat ellenben felsőbbrendűnek tekinteni. Egy igazi görény vagy te is.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    20 évvel ezelőtt még én is ezt hittem, de azóta nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen idiótákból mindig van bőven újratermelés. Megfigyeltem, ezeknek az a lételemük, hogy annak ellenére, hogy semmihez sem értenek, azért elég sok mindenbe próbálnak beleugatni és az, hogy ezzel csak magukból csinálnak még nagyobb hülyét nem hogy elbizonytalanítja, hanem egyenesen megerősíti őket a küldetésükben. Itt is pont ilyenre láthattunk egy gyönyörű szép kövér példát a buzgó elmebetegétől. 😉

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Néha a kevesebb a több!

    Viszont látva/hallva a neten, TV-ben, rádióban elhangzottakat ki merem jelenteni, hogy a többség összekever dolgokat, amire pont jó, hogy beszélgetünk róla. Akkor van nagy gáz, ha egy döntéshozó hülye. Pár év és az emberek többségének tiszta lesz, vagy nem. 🙂

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    És azt sem írtam, hogy nem mértek nitrogég oxidokat, hanem azt írtam nem foglalkoztak vele olyan mértékben mint amennyire utólag kiderült, hogy környezetszennyező.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Nem egyenértékű az euro besorolás a co2-al ezt nem is írtam. Azt írtam, hogy sokáig a co2 kibocsájtás számított a legfontosabb paraméternek és azt hitték a leginkább káros részének, pedig voltak más sokkal károsabb összetevői is. Euro3-4-nél biztosan nem mérnek szilárd részecskéket, az autókon is utána jelentek meg a dpf-ek tömegesen. De teljesen mindegy, az a lényeg, hogy ez az egész köszönő viszonyban sincs a valósággal és a szennyezéssel. Baromi egyszerű, állj oda egy euro2-es suzuki mögé majd egy mondjuk euro5-ös diesel mögé és szagolj bele a levegőbe. A suzuki max kicsit büdös lesz a diesel mögött meg nem kapsz levegőt, olyan orrcsavaró a bűz.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Megnéztem:
    [url]https://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_kibocs%C3%A1t%C3%A1si_norm%C3%A1k[/url]
    de nem nekem kéne, ahogy így olvasom. Inkább nézd meg te is és akkor már tudni fogod, hogy már 1992-ben is számoltak a NOx-szal és a PM10-zel is + a CO2 meg nem keverendő az EURO kibocsátási normákkal.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Volkswagen forgalmijában ugyan nagyon jó értékek szerepelnek, ami a kibocsátást illeti, a valóság azonban, mint tudjuk más. Eszembe nem jut tömegközlekedést használni, csak akkor, ha majd megéri nekem. Ez akkor lesz, ha piros hó fog esni.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Sőt az is az utóbbi időben derült ki, hogy a nitrogén oxidok sokkal károsabb üvegház hatású gázok mint a co2. És a dieselek pl ebből is többet szennyeznek mint a benzinesek. Ezért is van valahol ez a most kialakult diesel botrány amivel mindenki most küzd, mert baromi költséges eljárásokkal lehet csak megfelelni az új határértékeknek. És ezért kerülnek be az országba tömegével ezek a környezetszennyező 10-15 éves diesel az autók, mert külföldön szankciókkal sújtják őket. Nem hiába olcsók kint és szabadulnak meg tőlük.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Mert egy csomó ideig azt tartották leginkább a globális felmelegedésért felelősnek. A legelején is csak 4 gázt vizsgáltak a kipufogógázban, szilárd részecskékkel vagy a nitrogén oxidokkal egyáltalán nem foglalkoztak olyan mértékben mint kellett volna. Euro 4-ig pl szilárd részecskékkel egyáltalán nem mértek, ezért is derült ki utólag, hogy egy euro3-as benzinesnél egy euro3-es diesel sokkal inkább szennyező, annak ellenére, hogy a dieselek co2 kibocsátása általában alacsonyabb. De nézz utána nyugodtan.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Sajnos nekem olyan érzésem van, hogy tök mindegy ki mit ír, vagy esetleg milyen tényfeltáró cikket közöl a problémáról, semmi nem fog történni. Ebben az egész dologban csak annyi a fontos, hogy el lehessen mondani, hogy van ilyen itthon is mint az Eu többi országában. Egy rohadt nagy álszent dolog az egész, pont letojják hogyan működik. Legalább is addig amíg nem fűződik hozzá érdekük és nem lehet pénzt csinálni belőle. A kamionok is azért maradnak és ezt sem feszegetisenki sem, mert így marha jó bevételt kapnak az útdíjból. Az emberek meg fulladjanak meg.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Nem tehet róla, de a kommuniké lehetne tájékoztatóbb.
    Ez száraz tények és beletörődés. Még rengetegen hiszik azt tényleg, hogy párezer autó miatt van télen harapható szmog, mert ennyire hülyék az emberek. És ha katona úr oda írja, hogy egyébként a már kb ÉVENTE TÉLEN ELŐFORDULÓ SZMOG A FŰTÉS ÉS GYÁRAK MIATT VAN, akkor már egy kicsit segített a sok idióta feleszmélésében. talán még döntéshozókig is eljutna……adjanak támogatást gázra, távfűtésre, h ne b@sszuk szét országunkat telente.
    Dehát egy olyan országban ez nehéz kenyér, ahol a mutyizás a fő sport.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Sőt ezt a sok levetett környezetszennyező romot sem engedték volna meg behozni az országba, ami évek óta özönlik be. Valahogy lehetett volna itt is ezeket az autókat szelektálni és nem beengedni mindent.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Itt nagyívben tojik mindenki a környezetvédelemre. Ha fontos lenne pl a kamionokat rég vonatra pakolták volna már. És a városokban is csinálhattak volna valamit a fűtéssel. Pl normális árú távfűtés, vagy megfizethető gáz, hogy a szilárd tüzelőanyagokkal való fűtés arányát visszaszorítsák. De itt csak eddig jutnak el, hogy azt a pár csóró autóst megszopatják akiknek öregebb autójuk van, plusz most hogy nincs matrica pár embert akinek fogalma sincs milyen autója van majd meg lehet büntetni. Bezzeg a 3 literes diesel villanymotoros dög zöld rendszámot kap és mehet szennyezni a városba. A buszokról nem is beszélve.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    Hát a helyzet már olyan súlyos, hogy kb. tíz évvel azután (vö. “nem lesz gázáreremelés” és “rezsicsökkentés”, hogy mindkét kommunista pártunkat idézhessem) hogy bármely értelmes szólt, hogy baromi nagy baj lesz abból, hogy nem tudják az emberek megfizetni a gázfűtést, már a sötétzöldek (=Levegő Munkacsoport) is rájött, hogy hát lehet akkor a döglött macskával való tüzelés a gond. Persze arra a kérdésre még továbbra sem hajlandóak válaszolni, hogy akkor a korábban tűzzel-vassal védett tanulmányaik, mi szerint a téli városi szmogért elsősorban az autók felelősök, akkor hogyan készülhettek el egyáltalán…

    Btw, ők legalább már felébredtek, a városi politkusok még nem. Pedig semmi extra nem kéne, csak a sűrű fekete füstöt ontó kémények gazdáival elbeszélgetni, hogy ezt nem így kéne. Ez annyira nehéz?

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    De most erről az AN miért is tehet? Szerintem örüljünk inkább annak, hogy felhívták az emberek figyelmét. Az, hogy ez a rendelet nem ér semmit sem arról ők nem tehetnek. Egyébként kíváncsi lennék hány euro3 alatti autó lehet….. Ez az egész megint csak a nyugati majmolás, ész nélkül alkalmazva. Az euro besorolás eleve sokáig a co2 alapján történt, a gondot pedig a szálló por okozza. Ha tényleg tenni szeretnének valamit akkor egy teljesen más környezetvédelmi besorolás kellene mint ami most van. De az autók kitiltása ezt nem is fogja megoldani, mert ahogy írtad te is nem ez a fő probléma forrása.

  • 2017.10.27. at 22:25
    Permalink

    AN is dilettáns módon odab@sz egy kipufogót a hírhez….miközben a kocsik max pár %-ért felelősek…..persze ők 150 ezer hufos bírságot kapnak, de a szmog nagyon nagy %-ka a fosszilis fűtésből és a fosszilis működésű gyáraktól ered….dehát, ez kit érdekel ugye?

Vélemény, hozzászólás?