17 és 18 colos, 300 km/óráig jó abroncsokat tesztelt az ADAC

ADAC nyárigumiteszt: mutatjuk a németek listáját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén először UHP, azaz ultranagy-teljesítményű, 300 km/órás tempóig használható abroncsokat is tesztelt az ADAC, a prémiummárkákhoz - a gumiknál is - egyre közelebb kerülnek a feltörekvő távol-keleti márkák.

Bár az elmúlt 10 évben sokat veszített ázsiójából az ADAC, elképesztő apparátussal és munkával végzett gumitesztjük még mindig meghatározó, igaz, az idei - két méretosztályban, 28 gumimodellt vallató - teszt messze nem a magyar átlagautósoknak szól. Az ADAC ugyanis idén először vizsgált - kompakt modelleken - 18 colos átmérőjű, ráadásul UHP, azaz 300 km/órás tempóig is használható abroncsokat, továbbá a szabadidő-autók számára 17 colos gumikat teszteltek. Az újautó-eladásoknál a germánoknál alighanem ezek lehetnek a meghatározók, nálunk persze más a helyzet, a 205/55 R16 a sláger (a korábbi 195/65 R15 után), így az idei évre is betervezett saját gumitesztünkön mi maradunk a 16 colos méretnél.
Hirdetés

Nézzük azonban most, mire jutottak a németek! A 18 colos, bármennyire is meglepő, "kompakt" autókra szánt méretosztályban a Continental PremiumContact 6 nyert. Ha megnézzük az ADAC súlyozását, rögtön megértjük, hogy miért. Míg ugyanis a száraz utas jellemzőket 20, a nedves úton tapasztaltakat 40 százalékos súllyal veszik figyelembe a végeredményhez; további 20 százalék a kopásé és 10-10 százalék a fogyasztásé és a zajé. Kevéssé meglepő módon az az abroncs áll az összesített első helyen, amelyik vizes úton a legjobb volt, vagyis a Continental PremiumContact 6. Ha a vizes utas jellemzőket nézzük, második helyen áll a Pirelli P Zero, ám az kopás szempontjából olyan gyengén szerepelt, hogy csak közepes ADAC értékelést kapott.
Ahogyan saját gumitesztjeinken, az ADAC-nál is kiegyensúlyozott eredményre van szükség ahhoz, hogy egy-egy gumiabroncs jó összesített eredményt érjen el. A Continental abroncsa mellett a Michelin Pilot Sport 4 és Goodyear Eagle F1 Asymetric 5 végzett még a dobogón, de hozzájuk hasonlóan jó minősítést kapott a Maxxis Victra Sport 5 is, ami a jó minősítésű abroncsok legolcsóbbja volt. Ha valaki a dobogósokat nézi részletesebben láthatja, hogy a Continental jó vizes tulajdonságaival szemben a Michelin Pilot Sport 4 kedvezőbb zajszintet és jobb fogyasztási, valamint száraz utas jellemzőket ajánl.

A táblázat olvasásához fontos információi, hogy a pontozás a német iskola szerinti: az alacsonyabb szám jelöl jobb eredményt. Amelyik abroncs valamelyik jellemzőből kiemelkedően gyengén szerepelt, az összesítettben sem kaphatott annál jobb értéket.


ADAC nyárigumiteszt 2020 − 225/40 R18 - eredmények
Gumimodell (címkebesorolás) Száraz úton (20%) Nedves úton (40%) Zaj (10%) Fogyasztás (10%) Kopás (20%) ADAC értékelés
Continental PremiumContact 6 (C/A/72) Jó (2,4) Jó (1,7) Kielégítő (3,6) Jó (2,1) Jó (2,0) Jó (2,1)
Michelin Pilot Sport 4 (C/A/71) Jó (1,9) Jó (2,0) Közepes (2,9) Jó (1,9) Jó (2,0) Jó (2,1)
Goodyear Eagle F1 Asymetric 5 (E/A/71) Jó (1,7) Jó (2,3) Közepes (3,1) Jó (1,9) Jó (2,0) Jó (2,2)
Maxxis Victra Sport 5 (E/A/72) Jó (2,0) Jó (2,2) Közepes (2,8) Jó (2,4) Jó (2,0) Jó (2,0)
Nexen N'Fera Sport (E/A/71) Jó (2,0) Jó (2,2) Közepes (2,8) Jó (2,4) Jó (2,0) Közepes (2,6)
Sava Intensa UHP 2 (C/A/67) Jó (1,8) Közepes (2,7) Közepes (3,1) Jó (1,6) Jó (2,0) Közepes (2,7)
Vredestein Ultrac Vorti (E/B/70) Jó (2,5) Közepes (2,7) Közepes (2,9) Jó (2,4) Jó (2,0) Közepes (2,7)
Falken Azenis FK510 (E/A/69) Közepes (2,9) Jó (2,4) Közepes (3,0) Jó (2,0) Jó (2,0) Közepes (3,0)
Bridgestone Potenza S001 (E/A/72) Jó (1,7) Közepes (3,0) Közepes (3,5) Jó (2,1) Jó (2,5) Közepes (3,0)
Kumho Ecsta PS71 (E/A/72) Jó (2,4) Jó (2,3) Közepes (3,3) Jó (2,0) Közepes (3,0) Közepes (3,0)
Nokian Powerproof (C/A/69) Kielégítő (2,4) Kielégítő (2,4) Közepes (2,8) Jó (2,0) Közepes (3,0) Közepes (3,0)
Pirelli P Zero (E/A/72) Nagyon jó (1,3) Jó (1,8) Közepes (2,9) Közepes (2,7) Közepes (3,0) Közepes (3,0)
Toyo Proxes Sport (E/A/71) Jó (2,0) Közepes (2,8) Közepes (2,9) Jó (2,0) Közepes (3,0) Közepes (3,0)
Hankook Ventus S1 evo3 (C/A/72) Jó (2,0) Közepes (3,1) Közepes (3,4) Jó (1,8) Jó (2,5) Közepes (3,1)
Cooper Zeon CS-Sport (E/A/70) Jó (2,0) Közepes (3,3) Közepes (3,2) Jó (2,5) Jó (2,0) Közepes (3,3)
Rotalla Setulla S-Pace RU01 (C/B/69) Közepes (2,9) Kielégítő (3,6) Közepes (2,8) Jó (1,6) Jó (2,0) Kielégítő (3,6)

A jó abroncsok nyomában van még erős közepes minősítéssel a Nexen N'Fera Sport, ami fogyasztás szempontjából elég jó, nedves úton azonban kevésbé. A Sava Intensa UHP-2 leginkább zaj szempontjából gyenge, de vizes úton is csak közepes, a Vredestein Ultrac Vorti kapcsán hasonló mondható el. A középmezőnyben érdekes a Bridgestone Potenza S001, ami száraz úton remek, a többi szempontból viszont kevésbé. Száraz úton amúgy a Pirelli P Zero nyújtotta a legjobb jellemzőket, ám ahogyan már említettük, annak kopása is a legjelentősebb. Nagyon rossz abroncs a "kompakt" méretosztályban nem szerepelt, a 16 abroncsos mezőnyből 4 jó mellett 11 közepes és 1 kielégítő értékelés született, utóbbi a Rotalla Setulla S-Pace RU01 abroncsé.
Érdekesség, hogy az ADAC közúti, 15 ezer kilométeres konvojos és laboratóriumi vizsgálatok alapján a kopást nem csak pontozza, várható élettartamot is jósol. A legrövidebb, mindössze 25.500 kilométeres futás a Pirellitől várható, de a Nokian és a Kumho gumija is várhatóan 30 ezer kilométer alatt csereérett lesz. A Toyo Proxes Sport és a Bridgestone Potenza alig több mint 33.000, a Hankook Ventus S1 evo3, a Maxxis Victra Sport 5 és a Vredestein Ultrac Vorti egységesen 36.100 kilométert ígér, a Nexen és a Sava abroncsa néhány száz kilométerrel többet. A Cooper, a Michelin és a Falken 18 colos gumija már 38 ezer kilométer fölötti élettartammal kecsegtet, a Continentalé 39.200, a Goodyearé 39.600 kilométerrel. Beszédes számok ezek, jól mutatják, hogy ne akarjunk nagy lábon, akarom mondani nagy abronccsal élni, mert drága lesz.
Mi újság a SUV-abroncsoknál?
Az ADAC által idén tesztelt 235/55 R17 méretű abroncsok nem csak a szabadidő-autókra megfelelők, akár a kisbuszokra is, amelyek esetén a C-s (kishaszonjármű) abroncsok tavaly erősen leszerepeltek. A 17 colos méretosztályban 12 szett mérkőzött, a szűkebb mezőnyből is 4 abroncs szerzett jó minősítést, 7 közepest, míg egy kifejezetten rossznak bizonyult. Bár SUV és furgon abroncsokról van szó, ezek is 270-300 km/órás sebességidexszel mérkőztek. A súlyozásos értékelésnek köszönhetően a leginkább kiegyensúlyozott eredményt hozó Michelin Primacy 4 végzett az élen, nedves úton csak a Kumho - szárazon viszont gyenge - abroncsa ért fel a képességeihez, de a Michelin kopássálóság kapcsán is kimagasló és az összes többi versenyszámban is jó volt. A dobogóra még a Bridgestone Turanza T005 és a kevéssé ismert Maxxis Premitra 5 fért fel, de hozzá hasonló végeredménnyel végzett a Pirelli Cinturato P7 is, ami 18 colos márkatársához hasonlóan a legjobb száraz utas jellemzőket adta. A jó abroncsoktól szerény lemaradással, erős közepesként végzett még a Hankook Ventus Prime 3, a Semperit Speed-Life 2 SUV és a Yokohama BluEarth RV-02. Még náluk is hátrébb a győztes Michelinhez hasonlóan tartós Continental EcoContact 6 és az Esa+Tecar Spirit Pro. A Kumho Ecsta HS51 száraz úton, a Kleber Dynamxer HP 3 vizesen volt gyenge. Nedves aszfalton a Hankook budget márkája, a Laufenn S-Fit EQ kifejezetten rosszul szerepelt, így az idén tesztelt 28 abroncsból egyedüliként rossz ADAC-értékeléssel végzett.
ADAC nyárigumiteszt 2020 − 235/55 R17 - eredmények
Gumimodell (címkebesorolás) Száraz úton (20%) Nedves úton (40%) Zaj (10%) Fogyasztás (10%) Kopás (20%) ADAC értékelés
Michelin Primacy 4 (B/A/70) Jó (2,0) Jó (2,2) Jó (2,3) Jó (2,0) Nagyon jó (1,0) Jó (1,9)
Bridgestone Turanza T005 (A/A/72) Jó (1,9) Jó (2,3) Közepes (2,6) Nagyon jó (1,4) Jó (2,0) Jó (2,1)
Maxxis Premitra 5 (B/A/70) Jó (1,9) Jó (2,4) Közepes (2,7) Jó (2,3) Jó (2,0) Jó (2,3)
Pirelli Cinturato P7 (C/A/71) Jó (1,7) Jó (2,4) Közepes (2,7) Jó (2,3) Jó (2,0) Jó (2,3)
Hankook Ventus Prime 3 (C/A/72) Közepes (2,7) Jó (2,4) Közepes (2,6) Jó (2,0) Jó (2,0) Közepes (2,7)
Semperit Speed-Life 2 SUV (C/A/72) Jó (2,5) Közepes (2,7) Közepes (2,6) Jó (1,9) Nagy jó (1,0) Közepes (2,7)
Yokohama BluEarth RV-02 (C/A/70) Közepes (2,6) Közepes (2,7) Jó (2,1) Közepes (2,6) Jó (2,0) Közepes (2,7)
Continental EcoContact 6 (A/A/72) Jó (2,0) Közepes (2,8) Jó (2,3) Nagyon jó(1,2) Nagyon jó (1,0) Közepes (2,8)
Esa+Tecar Spirit Pro (C/B/72) Jó (2,4) Közepes (2,8) Jó (2,5) Jó (2,1) Nagyon jó (1,0) Közepes (2,8)
Kumho Ecsta HS51 (C/C/69) Közepes (3,0) Jó (2,2) Jó (2,5) Jó (2,5) Jó (2,5) Közepes (3,0)
Kleber Dynaxer HP 3 (C/B/72) Jó (2,4) Közepes (3,3) Közepes (3,3) Jó (1,8) Közepes (2,0) Közepes (3,3)
Laufenn S-Fit EW (C/B/72) Jó (2,1) Rossz (5,0) Jó (2,3) Jó (2,5) Jó (2,0) Rossz (5,0)
Várható futásteljesítményben a 17 colos abroncsoknál a Kumho ajánlata a legszerényebb: 34.500 kilométer. A Pirelli, a Laufenn és a Maxxis, valamint a Yokohama élettartama már 35-40 ezer kilométer közé várható, míg a Kleber, Hankook, Bridgestone trió valamivel több mint 40 ezret ígér. A Michelin és a Semperit csaknam 47, az Esa+Tecar már 48 ezer kilométert tudhat, míg a legtartósabb Continental EcoContact 6 48.300-at.
Az ADAC tesztje nem csak a fenti méretekből választóknak lehet jó mankó, jól látszik az eredményekből, hogy miközben egyre több kevésbé ismert márka ér el jó minősítést, vagy ahhoz közelit, a prémiumgyártók továbbra is tartják a minőséget, igaz, egy-egy eco abruncsuk, mint például a Continental EcoContact 6 lehet, hogy a mezőny második felében végez csak, miközben címke-besorolásával a mezőny legjobbja. Aki 16 colos eredményeket keres, nézze meg tavalyi saját tesztünket, vagy várja meg az ideit, amivel hamarosan jelentkezünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.03.27. at 22:48
    Permalink

    A németek elég furcsán állnak a témához, hiszen nedves úton mindenki egy kicsit visszavesz a tempóból, így indokolatlan dupla súllyal figyelembe venni azokat a tulajdonságokat.
    Száraz úton viszont sokkal bevállalósabb az ember és nagyobb igénybevételt kaphat a gumi is, főleg az ilyen sportos gumik.

    • 2020.03.27. at 22:54
      Permalink

      Tehát elég egyértelmű, hogy a Michelin sokkal jobb a Continál. Mellesleg jóval drágább is.
      Én is nagyon meg vagyok elégedve a Michelin Pilot Super Sport gumijával. Hihetetlen amit az a gumi nyújtani tud.

  • 2020.04.03. at 20:47
    Permalink

    El van rontva…
    A Maxxis és a Nexen ugyan azokat a pontokat kapta mégis utóbbinak rosszabb az végeredménye. Meg a leírás is helytelen hogy az utóbbi nedves szakaszon gyengébb miközben szintén egyezik a pontszám…

Vélemény, hozzászólás?