180-nál nem mehetsz gyorsabban az új Volvókkal

Mindegy, mennyire lesz erős, 180 km/h lesz az új Volvók csúcssebessége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autóipar koronázatlan biztonsági királyaként emlegetett Volvo drasztikus lépést jelentett be a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében, rövidebb pórázra engedi csak az új autókat.


Drasztikus lépésre szánta magát a Volvo, és nem csak hírek, vagy pletyka szinten terjed az új biztonsági lépésük. Håkan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója hivatalosan is bejelentette, hogy

2020-tól egyik új Volvóval sem lehet majd 180 km/h-nál gyorsabban hajtani.

A svéd gyártó mindig is híres volt biztonsági újításairól és autóinak kényelméről, ám véleményük szerint továbbra sem sikerült annyira visszaszorítani a halálos kimenetelű autóbaleseteket, mint szerették volna, ezért döntöttek a drasztikus változás mellett, amivel példát akarnak állítani az összes autógyár számára.
Hirdetés

A Volvo szerint a sofőrök jelentős része nem veszi komolyan a gyorshajtásban rejlő veszélyeket, a statisztikai alapokat tekintve pedig a 2018-as amerikai balesetek 25%-a vezethető vissza gyorshajtásra. Mindegy, milyen erős lesz a modell, egyikkel sem lehet majd 180 km/h fölött hajtani, ez a sebesség pedig bőven elég a világ legtöbb országában megszabott sebességhatárokhoz, autópályás előzéshez sincs szükség még ennyire sem. Alacsonyabb tempójú ütközés is lehet halálos kimenetelű, de a Volvo szerint ezzel a korlátozással már egy részét vissza tudják majd szorítani a halálos kimenetelű baleseteknek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

          • 2019.03.06. at 20:56
            Permalink

            A villanymotor fordulatszámkorlátai miatt vannak olyan hibridek, amelyek végsebessége korlátozott, változatos mértékben.
            IS300h : 200 km/h
            GS300h : 190 km/h
            Prius 3 : 180 km/h
            A GS450h például 250 km/h-t tud, ahogy az LS600h is. Hadd ne keressem elő egyesével a többit.

          • 2019.03.06. at 21:04
            Permalink

            Értem. Most, hogy így soroltad, tényleg van több hibrid, aminek nagyobb végsebessége van.
            Én inkább Tyrel kérdését nem értettem, hogy a japánoknál régen korlátozva van a végsebesség az autóikban. Nem értettem miről beszél.

  • 2019.03.05. at 08:20
    Permalink

    Az első 1-2 évben Németországban vissza fog esni a megrendelés még akkor is, ha közben bevezetnék ott is a sebesség korlátozást. Gondolom, ezt beszámították.

  • 2019.03.05. at 11:40
    Permalink

    Úgy látom a Volvo vezetősége profitcsökkenést szeretne…..
    Ha a konkurens gyártók típusai nagyobb végsebességet tudnak, akkor pusztán pszichológiai szempont alapján is azokat fogják inkább venni…… Nehogy már kevesebbet kapjak a pénzemért……

    • 2019.03.06. at 16:49
      Permalink

      Ez egy baromság. Ha valaki azért nem veszi a Volvókat, mert nem tud száguldozni (a 180 nem elég, Európa kb 80%-án amúgy sem mehet ennek a közelében sem), akkor az meg is érdemli.

  • 2019.03.05. at 12:15
    Permalink

    Elég szánalmas. Egy nagy teljesítményű autónál ez még balesetet is okozhat.
    Nem a sebesség öl, hanem az emberi hülyeség.
    Gondolom ezt a korlátozást egy hozzáértő elég egyszerűen ki tudja majd iktatni a garanciaidő lejárta után. 🙂

    • 2019.03.06. at 16:54
      Permalink

      Mi okozhat balesetet??? Hogy nem mehet 180 fölé? Ez max a németeknél jelent kisebb hátrányt, máshol szigorúan tilos még a 180 is! Azt pedig aki egy olyan helyen, ahol 110-120-130 a megengedett és mondjuk 180-nál gyorsabban megy, én személy szerint egyszer figyelmeztetném, fizettetnék egy nagyobb összeget, másodjára örökre bevonnám a jogosítványát, hogy többé ne veszélyeztethessen másokat. Sőt börtönnel jutalmaznám az idiótát.

      • 2019.03.06. at 20:34
        Permalink

        Németországban sem jelent semmilyen hátrányt. A többség ott sem száguldozik. Végigmentem többször a fél országon, tapasztalatom szerint általánosságban 120-160 között autóznak. A 180 a mai, sokszor túlzsúfolt autópályákon irreális sebesség. Meg egyébként is…
        Én díjazom a Volvo ötletét. Nem mintha számítana, de az általam levezetett bő 1 M km. alatt, a két kezemen meg tudom számolni hányszor mentem 180 felett. Pedig volt köztük viszonylag erős autó is.

  • 2019.03.05. at 18:44
    Permalink

    Az átlagos Volvo tulajból kiindulva (építészek, nyugdíjas tanárok, biztonság-mániás anyukák, buszsofőrök) ez aligha fog a márkának piacvesztést okozni. Szerintem az eddigi vásárlóik nem is tudták, hogy lehetett 180-nál többel menni a kocsival.

    • 2019.03.06. at 17:01
      Permalink

      Németországon kívül sehol nem lehet, nem szabad Európában közúton még a 180-at sem megközelíteni (ha mégis, majd megcáfol valaki). Aki ezt megteszi, az halálos veszélybe sodor vétlen embereket. Nem hiszem el, hogy ezt itt senki sem tudja felfogni…
      Nem arról beszélek, hogy egy előzés alkalmával ne lépd túl a sebességet, 10-15, esetleg 20% belefér még szerintem is. Megyek én is úgy. De az, hogy nem lehet 180-nál gyorsabban menni, édes Istenem. Ezért majd nem veszik a Volvókat… Úristen.

        • 2019.03.06. at 22:34
          Permalink

          A Man-szigeten talán a felföldön van pár 1 kilométernél hosszabb egyenes (az sem nyílegyenes), ahol személyautóval közúti forgalom szabályainak megfelelően vezetve elérhető ez a sebesség, de egyébként kanyargós, szűk, kőkerítésekkel övezett mellékutakból áll – azért nincs sebességkorlátozás, mert a motorosokon kívül senki nem olyan eszelős, hogy tényleg nagy sebességeket be is vállaljon a sziget úthálózatán. Ha levágod a kanyarokat, láthatóan dobálja az út a kocsidat meg indokolatlanul elhagyod a sávodat akkor viszont ott is jön a rendőrbácsi és veszélyes vezetés miatt megbüntet. Vagy amit rutinból szoktak még csinálni, hogy megnézi a gumidat és ha a sebességindexe alacsonyabb, mint amit trafival mért, akkor szintén bünti. Tudtommal ez Németországban szintén bevett gyakorlat, mert az eladott gumik túlnyomó többsége H vagy az alatti besorolású.

  • 2019.03.06. at 22:33
    Permalink

    Az összes gyártónak meg kellene lépnie! Az egy triviális dolog, hogy a sebesség nagyon veszélyes – amit sajnos nem is tanítanak – de óriási veszély a sebességkülönbség is. Az emberi élet a legfontosabb tényező, de azon felül van még egy rakat dolog, amit javítani fog:
    – állati életek
    – CO2 lecsökkenése
    – a mérgező gázos drasztikus csökkenése
    – a zajártalom csökkenése
    – autópályák kapacitásának növekedése
    – stresszmentesebb haladás
    – a kiszámíthatóság miatt a TÖBBI közlekedő is egyenletesebben tud haladni és ők is részesülnek a fent leírtakból
    – önvezető rendszereket is segíti a fix határ
    – meg még ki tudja mennyi mindent.

    Kíváncsian várom a többi gyártó csatlakozását. Majd a 180km/h csökkentését.

  • 2019.03.07. at 09:37
    Permalink

    A hülyeség határtalan! Innen már csak egy lépés, hogy 150 lóerősnél erősebb autót nem gyártanak a jövőben. Azzal is el lehet jutni A-ból B-be, kellően dinamikus és a környezetet is kíméli. Aki örömködni akar az vehet erősebb autót, meg egy pályabérletet, de közúti forgalomban nem használhatja a tök fölöslegesen túltolt – mondjuk 200 lóerős – kocsiját! Agyrém!!!

    • 2019.03.07. at 10:03
      Permalink

      Mi a francos köze van a lóerőnek ahhoz, hogy 180 a végsebesség? Napi használatban van egy 170 lóerős Mini Cooper S. De nem azért, hogy 180-nál gyorsabban menjenek vele, hanem hogy amikor előzni kell, akkor “átugorjanak” vele egy kocsisort.
      Mondom, aki ma Magyarországon vagy bárhol, ahol tilos még a 180 közelébe se menni, 180-al vagy gyorsabban hajt, annak örökre elvenném a jogosítványát. És ez a minimum. Kinn a versenypálya más tészta.

  • 2019.03.07. at 09:54
    Permalink

    Arra azért kíváncsi vagyok, hogy pl. a Ferrari mikor csatlakozik a Volvo csodás kezdeményezéséhez😁 Mert akkor szegény Cartu Úr sem riogathatja az x-edik repedtfazék-hangú, KN-es rendszámú szappantartójával a Széchenyi téren a Gresham előtt a sok mucsai bennszülöttet. kénytelen lesz beszerezni egy F Astrát😁 Bár lehet neki az az egzotikus jármű… szóval mégiscsak hajrá Volvo😉😉😉

Vélemény, hozzászólás?