2 millió forintot adna a magyar kormány villanyautó vásárlásra

Grandiózus javaslatcsomaggal rukkolt elő Magyarország az elektromos autók elterjedése érdekében

11 pontos javaslatcsomaggal segítené az elektromos autók elterjedését Magyarország az Európai Unió területén. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a kontinens lemaradt Kínához képest, így az embereket ösztönözni kell - akár anyagilag is.

A magyar kormány egyik prioritása az Európai Unió soros elnökeként a versenyképesség erősítése, ennek érdekében magas szintű koordinációra és célzott beavatkozásra van szükség az elektromos átállás felgyorsítása érdekében - erről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszer a Világgazdaságnak. Az általa bemutatott 11 pontos javaslatcsomag számos konkrétumot említ arra vonatkozóan, hogy a magyar kabinet hogyan szeretné ösztönözni az EU állampolgárait villanyautók vásárlására.
Hirdetés
Emellett kifejtette, hogy Európa egyre inkább lemarad az villanyosítási versenyben, ellenpéldaként pedig Kínát hozta fel, ahol a miniszter elmondása szerint már csökkentik az EV-kre vonatkozó támogatások mértékét. A legnagyobb probléma meglátása szerint, hogy az öreg kontinensen a tagállamok között túl nagyok a különbségek, így hosszabb távon nem tudnak majd versenyezni az ázsiai gigahatalommal. A 11 pontban meghatározott javaslatcsomag az alábbiakat tartalmazza a Portfolio cikke szerint :
Hirdetés

  1. A könnyű tehergépjárműveket érintő AFIR-szabályozás szigorítása szükséges. Minden egyes töltőállomás teljesítménykapacitását 900 kW-re kell növelni. Egymás közti távolságuk ne haladja meg az 50 km-et.
  2. Az Európai Unióban működő üzemanyagtöltő állomások 80%-án biztosítani kell legalább 150 kW, de lehetőleg 300 kW teljesítményű gyorstöltőt az EV-k számára. További töltési lehetőségeket kell biztosítani lakosságilag frekvetált területeken (bevásárlóközpontok, parkok)
  3. EU-s szintű támogatási program létrehozása szükséges a nyilvános töltőhálózat fejlesztésére. Ezen felül a háztartási töltőállomások számára állomásonként 900-1500 euró (353 ezer- 589 ezer forint) támogatás bevezetése javasolt.
  4. A villamosenergia-hálózat gyorsabb fejlődésének elősegítése érdekében egyszerűsíteni kell az engedélyeztetési eljárásokat.
  5. Az állami szabályozás enyhítése szükséges a kutatás-fejlesztés, ipari megvalósítás, valamint a szén-dioxid-semleges járművek gyártása és ellátási láncának támogatása érdekében.
  6. A kereslet növelése érdekében az Európai Unió polgárai számára 4 500 eurós (1,8 millió forintos), tisztán elektromos járművek vásárlására fordítható támogatást szükséges biztosítani.
  7. A használt elektromos járművek vásárlását és lízingelését a használtautó-piacon egyedi támogatások bevezetésével kell ösztönözni. A használt autókkal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy jelenleg nincs másodlagos piaca az elektromos autóknak, ezért nem lehet előre kalibrálni a támogatásokat. Olyan standardokat kell létrehozni, amelyekkel megfelelően lehet meghatározni az akkumulátorok élettartamát - hangsúlyozta.
  8. Európai flottafelújítási rendszer bevezetése szükséges a kereskedelmi célú közúti közlekedési flották fejlesztésére, a közepes és nehéz tehergépjárművekre, autóbuszokra, és távolsági buszokra való átállás felgyorsítása érdekében.
  9. Javasolt az akkumulátorok vagy azok részeinek cseréjére vonatkozó technológiasemleges eljárások előmozdítása, ezáltal támogatva a használt járművek hosszú élettartamát.
  10. A használt akkumulátorok kötelező újrafeldolgozása és megbízhatósági tanúsítvány bevezetése.
  11. A közelekedés fenntarthatóbbá tétele: a vasúti közlekedés előtérbe helyezése mellett a közúti közlkedést széd-dioxid-semlegessé kell tenni.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.07.10. at 20:28
    Permalink

    Ezek a barom arcúak ide telepítettek akkumulátor gyárakat és sehol nem viszik az elektromos autókat visszaesés van most megy két milka csokival be akarják hozni magyarországon a lemaradást a nézd meg ezt a nagy mártont ahogy beszél ahogy kinéz egy biciklit nem adnék neki kölcsön született vesztesek

Vélemény, hozzászólás?