20 év múlva is vehetünk új dízel BMW-t

Nem kell féltenünk a belsőégésű motorokat, a BMW megerősítette, hogy még sokáig maradnak a piacon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még évtizedekig elérhetőek lesznek hagyományos motorokkal a BMW-k, de persze érkeznek elektromos, hibrid és üzemanyagcellás verziók is.

A BMW elkötelezett az alternatív üzemanyagos hajtásrendszerek mellett, de ez nem jelenti azt, hogy a belsőégésű motorok évszázadnyi fejlesztése, vagy az ezek iránti piaci igények egyik napról a másikra megszűnnének. Az Automotive News Europe-nak adott interjújában a márka kutatás-fejlesztésért felelős vezetője, Klaus Froehlich megerősítette, hogy ezek az erőforrások csak lassan lesznek kivezetve a palettájukról.
Hirdetés
A köztudatban talán nagyon szennyezőként tekintenek a dízelmotorokra, azonban sok esetben ezek jelentik a legjobb megoldást. Az itthon is népszerű soros négyhengeres és hathengeres dízelek (a 20d, a 30d és ezek variánsai) például még legalább 20 évig maradnak. A belépőszintű háromhengeres, illetve a nyomatékszörny négyturbós dízelek (az 50d modellek) viszont már nem sokáig maradnak, utóbbiak túl bonyolultak és drágák. A benzines motorok jövője még biztosabb, ezekkel legalább 30 évre tervez a BMW, viszont itt is észszerűsíteni kell a kínálatot: a már csak a zászlóshajó M760Li-ben található V12-es erőforrás az autórajongók bánatára valószínűleg nem tér vissza a következő generációs 7-esben, ennél meglepőbb viszont, hogy a V8-as turbós benzinesek is eltűnhetnek. A V12-es egyszerűen túl drága és túl keveset adnak el belőle ahhoz, hogy megfeleltessék a jövőbeli szabályozásoknak, a V8-ast viszont azért cserélik le, mert már most is van egy hathengeres benzin-hibrid hajtásrendszerük, ami 600 lóerőt és óriási nyomatékot termel, így valószínűleg nem lesz szükség a nyolchengeresre. A BMW kitart a hidrogénmeghajtású autók mellett, szerintük sok élethelyzetben ez a megfelelő megoldás. Haszongépjárműveknél például ez sokkal használhatóbb, mint a nehéz akkumulátorok beépítése, ami csökkenti a jármű teherszállító képességét. Ez lehet az oka annak is, hogy a márka a nehezebb modelljeiben teszteli ezt a rendszert, az X6-os és X7-es üzemanyagcellás prototípusainak gyártását néhány éven belül megkezdik. Egyelőre azonban még nagyon drágák ezek a hajtásrendszerek, Froehlich elmondása szerint tízszer többe kerülnek, mint az akkumulátor alapú változatok. Az utóbbiak elterjedése egyébként szintén korlátozott, nagyvárosokon kívül például sokkal hatékonyabb a hibrid megoldás, mert hosszabb távú autózásra a benzines, a célállomáson pedig az elektromos meghajtás a jobb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?