2015 kedvenc autói – a piac szerint

Kategóriánkénti bontás: ezek voltak 2015 legkedveltebb autói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nem is olyan mértékben, mint egy évvel korábban, de tavaly is nőtt az autópiac. A márkák és a modellek abszolút sorrendjét már mutattuk, most pedig a kategóriánkénti toplisták következnek.


Miként arról a hét elején már beszámoltunk, tavaly is nőtt az autópiac, a 77 ezer eladott személyautóval ugyanakkor az 1999-es szintjén áll az ágazat. Tovább rontja a képet, hogy a vásárlók többsége nem magánember, hanem jogi személy, azaz cég. Ha tulajdonos szerint nézzük, akkor a tavaly forgalomba helyezett új autóknak mindössze 21 százalékát vették magánszemélyek - hangzott el az MGE évértékelő sajtótájékoztatóján is. A helyzet azonban nem ilyen rossz - tudtuk meg Róbert Gábortól, a piacot monitorozó DATAHOUSE Kft kereskedelmi igazgatójától. Finanszírozás esetén ugyanis ma az új autó tulajdonosa jellemzően a finanszírozó cég, ha tehát a magánvásárlók arányára vagyunk kíváncsiak, érdemesebb az üzembentartókat nézni, így már azt látjuk, hogy 35,8% a magánvásárlói arány. A különbség pedig vélhetően a finanszírozással, magánszemély által vásárolt autó.
Hirdetés

Összességében tehát az mondható, hogy a tavaly újonnan forgalomba helyezett autók 64,2%-át vásárolták cégek (adózási előnyök miatt vélhetően zömében finanszírozással, ugyanis a céges autó áfája csak így, a céges használat arányában írható le), a 35,8%-nyi magánvásárló zöme (~75%-a) pedig készpénzre vásárolt, nem pedig finanszírozással. Tudjuk, hogy a piac kedvence tavaly is a Skoda Octavia lett, de azt is láthattuk, hogy a Suzuki Vitara több hónapban is megelőzte az Octaviát. A DATAHOUSE-tól azt is megtudtuk, hogy a magánvásárlók kedvence bizony a Vitara volt, ami természetesen szegmense, a szabadidő-autók favoritja is volt tavaly. De vajon mi a helyzet a többi kategóriában?
Eladási toplista 2015 − alsó-középkategória
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Skoda Octavia 4761 3969 20
2. Opel Astra 2944 2422 21,6
3. Ford Focus 2491 2595 -4
4. Volkswagen Golf 1903 1708 11,4
5. Suzuki SX4 S-Cross 1449 1197 21,1
6. Kia cee'd 1146 1031 11,2
7. Skoda Rapid 1136 1324 -14,2
8. Renault Fluence 825 949 -13,1
9. Audi A3 703 681 3,2
10. Toyota Auris 692 732 -5,5

A két legnépszerűbb kategóriában ugyebár nem kérdés az elsőség, ezek ugyanis az alsó-középkategória, illetve a SUV-szegmens. Ezekben a listavezetők a piac kedvencei, vagyis a Skoda Octavia és a Suzuki Vitara. Persze e kategóriákban is bőven elég érdekesek a további helyezettek. Az Opel Astra kategóriabeli második helye egyben a piac abszolút harmadik pozíciója. Ha nem is annyira erős a Ford Focus és a Volkswagen Golf, valamint a Suzuki SX4 S-Cross lemaradása, mint az Astráé az Octaviához mérten, azért jelentősek a számkülönbségek. Táblázatainkban nem csak az látszik, hogy miként teljesítettek a különböző modellek egymáshoz mérten, hanem az is, hogy önmaguk egy évvel korábbi eredményéhez képest mit tudtak 2015-ben. Az alsó-középkategóriában a zömében még a kifutó J-vel eladott Astra tudott a legjobban (ötödéve) nőni.
Eladási toplista 2015 − szabadidő-autók
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Suzuki Vitara 3733 - -
2. Dacia Duster 1737 1960 -11,4
3. Nissan Qashqai 1366 1021 33,8
4. Opel Mokka 1237 1259 -1,7
5. Ford Kuga 1011 755 33,9
6. Kia Sportage 868 775 12
7. Mitsubishi ASX 651 317 105,4
8. Opel Antara 644 795 -19
9. Nissan Juke 592 740 -20
10. Honda CR-V 521 393 32,6

A Suzuki Vitara a semmiből nőtte ki magát a szabadidő-autók kedvencévé, hiszen közvetlen elődje nem, inkább csak őse volt; meglehetősen régen. A korábbi listavezető Dacia Duster - sok véleménnyel ellentétben - eléggé tisztességesen tartotta magát, mindössze 11,4 százalékot veszített 2014-es eladásából, ami nem rossz eredmény a Vitara betörése mellett. Harmadával a Nissan Qashqai és a Ford Kuga, valamint a frissített Honda CR-V is növelte eladásait. Az Opel Mokka egy kicsikét veszített vevőköréből, az Antara többet, hiszen év közben ki is futott. A SUV-szegmens legnagyobb vesztese azonban a Nissan Juke volt tavaly, 20%-kal esett a kereslete. A kifutó Kia Sportage jól, a tavalyinál 10%-kal jobban fogyott, a Mitsubishi pedig megduplázta a korábbiaknál olcsóbban adott ASX eladását.
Eladási toplista 2015 − kisautók
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Suzuki Swift 1955 1743 12,2
2. Opel Corsa 1541 1752 -12
3. Toyota Yaris 949 843 12,6
4. Ford Fiesta 896 1009 -11,2
5. Skoda Fabia 885 606 46
6. Renault Clio 822 617 33,2
7. Dacia Sandero 787 732 7,5
8. Dacia Logan 749 743 0,8
9. Volkswagen Polo 661 908 -27,2
10. Hyundai i20 406 350 16

Miként a szabadidő-autóknál, úgy a kisautóknál is a Suzukié az elsőség. A Swift 12%-kal növelte eladásait, az Opel Corsáé annyival csökkent. Hasonló az arány a bővülő keresletű Toyota Yarisnál, illetve a korábbiaknál kevesebbeket vonzó Ford Fiestánál. A harmadik generáció érkezése majd' másfélszeresére növelte a Skoda Fabia keresletét, a Renault Clióé harmadával, a Dacia Sanderóé 7,5, a négyajtós Logané 0,8%-kal nőtt. A 2010-es Év Autója Volkswagen Polo 27%-ot veszített 2014-es eladásából, a tavaly érkezett második generáció azonban 16%-kal több vevőt húzott a Hyundai i20-hoz.
Eladási toplista 2015 − középkategória
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Volkswagen Passat 1645 742 121,7
2. Ford Mondeo 1252 1166 7,4
3. Opel Insignia 682 744 -8,3
4. Skoda Superb 635 501 26,7
5. Mazda6 546 526 3,8
6. BMW 3-as sorozat 427 430 -0,7
7. Audi A4 335 398 -15,8
8. Mercedes-Benz C-osztály 261 208 25,5
9. Toyota Avensis 187 203 -7,9
10. Peugeot 508 150 167 -10,2

A tavalyi Év Autója cím, meg persze az új sorozat több mint duplájára növelte a Volkswagen Passat keresletét, nőtt a szintén új Ford Mondeo is, de tized ennyit sem. A korosodó Opel Insignia iránti érdeklődés csökkent, az új Skoda Superb pedig szintén nőtt, eladási számban csaknem 27%-nyit. A Mazda6 keresletének is jót tett a frissítés, a BMW 3-as sorozatánál lényegében nem volt változás, az Audi A4-nél pedig látványosan az újra vártak a vevők. A Mercedes-Benz C-osztályából tarolt a 2014-ben érkezett W205-ös széria, a Toyota Avensis és a Peugeot 508 keresletét pedig nem tolta meg az enyhe frissítés.
Eladási toplista 2015 − egyterűk
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Opel Meriva 642 584 9,9
2. Toyota Verso 507 330 53,6
3. Volkswagen Sportsvan 461 219 110,5
4. Ford C-MAX 420 365 15,1
5. Mercedes-Benz B-osztály 395 196 101,5
6. Nissan Note 381 452 -15,7
7. Opel Zafira Tourer 339 247 37,2
8. Kia Venga 301 199 51,3
9. Ford S-MAX 264 614 -57,0
10. Citroen Grand C4 Picasso 219 188 16,5

Egyterűből mind kevesebb fogy itthon (is). Tavaly a kisméretű Opel Meriva volt a legkelendőbb, rajta kívül egyedül a Toyota Verso tudott 500 feletti példányszámot elérni. A Mercedes-Benz B-osztály számaiban még a rendőrautók is benne voltak, a Volkswagen Sportsvan jelentős százalékos növekedése sem valós: a 2014-es év még csonka volt számára. A korábbi Opel Zafira kifutásával növelni tudta számait a drágább Zafira Tourer, Kia Vengából korossága ellenére is sok fogyott, a Ford S-MAX vevői pedig az újat várták.
Eladási toplista 2015 − kisbuszok
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Volkswagen Transporter Kombi 687 736 -6,7
2. Opel Vivaro Tour 631 267 136,3
3. Renault Trafic 484 109 344,0
4. Ford Tourneo Custom 341 272 25,4
5. Ford Transit Custom Kombi 278 153 81,7
6. Fird Transit Kombi 168 48 250,0
7. Mercedes-Benz Vito Combi 129 44 193,2
8. Mercedes-Benz V-osztály 111 42 164,3
9. Peugeot Boxer Combi 90 7 1185,7
10. Fiat Ducato Combi 88 31 183,9
Eladási toplista 2015 − miniautók
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Fiat 500 1650 736 124,2
2. Suzuki Celerio 194 - -
3. Hyundai i10 147 109 34,9
4. Toyota Aygo 125 272 -54
5. Volkswagen up! 107 153 -30,1
6. Kia Picanto 75 48 56,3
7. smart fortwo 72 44 63,6
8. Fiat Panda 61 42 45,2
9. Renault Twingo 57 7 714,3
10. Opel Adam 53 31 71

A kisbuszok, a miniautók, a nagy- és luxusautók, valamint a sportkocsik piaca nálunk olyan szerény, hogy szinte lényegtelen róluk beszélni. A miniautóknál a Fiat 500 jelentős többlete nem a hazai autóparkot növelte, a luxusautóknál a legújabbnak számító Mercedes-Benz S-osztály vitte a piacot, a sportkocsiknál a Ford Mustang berobbant: 32 példány, ráadásul nem is teljes év alatt bámulatos eredmény. A Ford persze nem csupán erre lehet büszke, hanem arra is, hogy az Opel zsinórban ötödik személyautó-szegmensbeli elsőségére licitálva hatodik éve lett a legtöbb járművet (személyautó és kishaszonjármű) értékesítő márka.
Eladási toplista 2015 − nagyautók
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. BMW 5-ös sorozat 384 389 -1,3
2. Audi A6 328 248 32,3
3. Mercedes-Benz E-osztály 199 176 13,1
4. Volkswagen CC 102 162 -37
5. Volvo XC70 69 80 -13,8
6. Audi A6 allroad 55 47 17
7. Lexus GS300 36 48 -25,0
8. Volvo S80 48 53 -9,4
9. Volvo V70 29 36 -19,4
10. Mercedes-Benz CLS 29 25 16

Eladási toplista 2015 − luxusautók
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. Mercedes-Benz S-osztály 110 99 11,1
2. BMW 7-es sorozat 21 35 -40,0
3. Audi A8 20 25 -20,0
4. Porsche Panamera 7 9 -22,2
5. Lexus LS600h 7 7 0,0
6. Maserati Quattroporte 3 3 0,0
7. Audi S8 2 7 -71,4
8. Jaguar XJ 1 4 -75,0
9. Volkswagen Phaeton 1 3 -66,7
10. Rolls-Royce Ghost 1 - -


Eladási toplista 2015 − sportautók/GT-k
Modell Eladás 2015-ben Eladás 2014-ben Változás (%)
1. BMW 6-os sorozat 32 25 28,0
2. Ford Mustang 32 - -
3. Audi TT 26 2 1200,0
4. Audi A5 14 14 0,0
5. Porsche 911 11 7 57,1
6. BMW i8 7 1 600,0
7. BMW Z4 6 7 -14,3
8. Toyota GT86 4 7 -42,9
9. Porsche Boxster 4 1 300,0
10. Mercedes-Benz SLK 4 1 300,0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:29
    Permalink

    A Volkswagen külön, a Passat fölé pozicionálja a CC-t, az Audi is külön modellként szerepelteti az allroadot. Az egyterű szegmens tavaly csak 8,87%-os piacrésszel bírt, míg 2014-ben még 10,8%-ot. A többi helyezett eladása jelentősen csökkent.

  • 2017.10.28. at 09:29
    Permalink

    Néhány dolgot nem értek. Az egyik, hogy az Audi A6 és az A6 Allroad miért lett külön számolva? Vagy esetleg a gyártó ezt külön számolja?
    Az rendben van, hogy a Passat és a CC kölön eladási számot képez, hiszen a VW csak az első kiadáskor hívta Passatnak a CC változatot, a 2. változattal csak sima CC. Eddig ok. De a CC miért szerepel más kategóriában, mint a Passat. Mitől lett nagy autó, hiszen “csak” egy Passat kupé.

    A harmadik dolog az egyterűeknél az első mondat a következő: [i]“Egyterűből mind kevesebb fogy itthon (is).”[/i]
    Majd jönnek a számok, amelyek kettő kivételével – Note és az S-Max – egyértelmű növekedést mutatnak. Ha az első 10 eladásait összeszámoljuk, akkor több, mint 15% a növekedés 2014-hez képest. Hol van akkor a csökkenés ? A további – a táblázatban nem szereplő – helyezettek nem hiszem, hogy tudtak volna akkorát csökkenni, hogy megfordítsák az eredményt. Tudom, hogy a nemzetközi trend, hogy az egyterűek eladásai csökkennek (mert pl. a SUV-ot jobban veszik), de a számok nem igazolják a csökkenést.

  • 2017.10.28. at 09:29
    Permalink

    “A Ford persze nem csupán erre lehet büszke, hanem arra is, hogy az Opel zsinórban ötödik személyautó-szegmensbeli elsőségére licitálva hatodik éve lett a legtöbb járművet (személyautó és kishaszonjármű) értékesítő márka.”

    🙂 Persze, biztos büszkék a Ford amerikai főhadiszállásán, hogy hasítanak egy ilyen kenyérmorzsa-nagyságú piacon, mint a miénk. Még jó, hogy azt nem írták, hogy az öreg Henry is büszke lenne…:)

  • 2017.10.28. at 09:29
    Permalink

    Pár javaslat: a 6os sorozat és a Gibli az nem sportkocsi. A Gibli a nagy autókhoz való, a 6osnál meg le kellene választani a Grandsport eladásait. A Granturismo a Maserati sportkocsija.

    Jó dolog részletes infromációt látni, de lényegében a V70/S80/XC70 egy modell (a V70 az S80 kombija, az XC meg annak terepes változata, lásd A6/Avant/Allroad).

    Ugye a GS adatai nem csak a GS300-at takarják?

  • 2017.10.28. at 09:29
    Permalink

    “Egyértelmű siker lett az új Ford Mustang”

    De jó ezt egy amerikai autó európai szerepléséről olvasni…Korábban talán csak a Voyager és a 300C, esetleg egy-egy Chevrolet-modell esetében lehetett ezt elmondani.

    Mitsu ASX a 7. helyen…mellbevágó és megdöbbentő, de nagyon szívderítő adat, tekintve, hogy erőteljes javulás ment végbe 2014-hez képest. Jut eszembe, mikorra várható az új L200 tesztje? A tévés magazinok tesztelték már(4 ütem, Supercar).

    A Fiat 500 pedig nem más, mint egy nagy szemfényvesztő:)

Vélemény, hozzászólás?