2,1 literes, összkerekes dízelekkel frissít a Mercedes

Nagyobb dízel és összkekrékhajtás a kicsi Mercedes-Benzekben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A korábbi 1.8-as dízelt 2,1 és 1,5 literesek váltják, ezentúl akár összkerékhajtással is kaphatók lesznek.


A Mercedes-Benz folytatja 2,1 literes, OM651 kódú négyhengeres dízelmotorjának terjesztését. Mostantól kisebb, elsőkerékhajtású modelljeihez is kapható, az eddig használt 1.8-as turbódízelt is ez váltja. A CLA családban emellett most mutatkoznak be az első összkerekes dízelek, a CLA 200 CDI és a CLA 220 CDI. A mostantól 2,1 literes 200 CDI 136 lóerős, 4,0 literes átlagfogyasztásra is képes a hozzá opciós hétfokozatú, duplakuplungos (7G-DCT) automataváltóval - ezzel egy tizeddel jobb a korábbi 1.8-asnál. A 170 lóerős 220 CDI eddig is a 2.1-es volt, összkerékhajtással alapáron jár a 7G-DCT váltó, a CLA 200 és 220 CDI 4Matic átlagfogyasztása egyaránt 4,6 l/100 km.
Hirdetés


Az A-osztály kínálata az A 220 4Matic verzióval bővül. Az alapból 7G-DCT váltós kétliteres benzines 184 lóerős, gyorsulása százig 7,4 másodperc, fogyasztása 6,3 liter/100 km 148 g/km szén-dioxid kibocsátás mellett. A GLA új belépő dízelt kap, a Renault 1.5-ös motorját. Az új GLA 180 CDI 109 lóerős és 260 Nm a nyomatéka, amit 1750 és 2500 közötti fordulaton tud. Duplakuplungos váltóval 3,9 literes átlagfogyasztásra is képes. Az új verziók már júliusban rendelhetőek, szeptemberben érkeznek meg a kereskedésekbe.
A Mercedes új motorverziói
A 220 4MATIC CLA 200 CDI CLA 200 CDI 4MATIC CLA 220 CDI 4MATIC GLA 180 CDI
Hengerszám/-elrendezés 4/soros
Lökettérfogat [cm3] 1991 2143 2143 2143 1461
Teljesítmény [LE (1/min] 184 (5500) 136 (3200-4000) 136 (3200-4000) 170 (3400-4000) 109 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 300 (1200-4000) 300 (1400-3000) 300 (1400-3000) 350 (1400-3500) 260 (1750-2500)
Fogyasztás - vegyes (l/100 km) 6,3 4,1 (4,0)* 4,6 4,6 4,0 (3,9)*
CO2-kibocsátás (g/km) 148 107 (104)* 119 119 105 (103)*
Gyorsulás (0-100 km/h, s) 7,4 9,9 (9,8)* 9,8 8,2 12,0 (11,9)*
Végsebesség (km/h) 228 220 (220)* 216 230 190 (190)*
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?