210 lóerősnél is erősebb Yaris érkezik

Bemutatkozott a frissített Yaris, egyből a sportos kivitellel, alázza majd a konkurenciát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkeztek az első fotók a frissített Toyota Yarisról. Régóta nem volt vadított kivitele, most ismét ringbe szállnak. Az előzetes adatok alapján a többi kis hot hatch felkötheti a gatyát.


Ismét indít vadított Yarist a Toyota az apró hot hatchek világában. A Yaris frissített arcát egyből a sportos kivitelen mutatták meg, lényegi változás a farát érte. Teljesen újak a lámpák, vizszíntes, széles testeket kaptak, másak a lökhárítók, valamint az első fényszórók rajzolata is új. Ezeken kívül a sportos verzió, aminek nevét egyelőre nem tudjuk, szép nagy fekete, sokküllős felniket, valamint a márka ralisportba visszatérő autójának dizájnját kapta.
Hirdetés
Az új sportos Yaris az alapverzióval együtt tavasszal Genfben mutatkozik majd be, addig csupán annyi adatot szellőztettek meg róla, ami alapján a versenytársak nyelhetnek egy nagyot. A felpöckölt Yaris ugyanis több mint 210 lóerős teljesítménnyel érkezik, ennyi még a nemrég bemutatkozott Fiesta ST200-ban és a Peugeot 208 GTi-ben sincs. Úgy tűnik, jó irányba halad a Toyota ismét, a GT86 mellett végre lesz még izgalmas autója a japánoknak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:42
    Permalink

    [i]“Vicces olvasni az “okosok” hozzászólásait. :D” [/i]

    Vicces hát, bár esetedben a tragikomikus jobb jelző. Életedben először igazat mondtál.

  • 2017.10.27. at 22:42
    Permalink

    arra én is emlékszem hogy a Pug 206 volt az első ilyen törpe és sikeres is volt, de erre inkább FIA-nak kellene odafigyelnie. Ezért is írtam, hogy ez nem a Toyota sara (a Yaris meg ez a “sport”változat) már annál inkább.

    Hothatch ami sleeper is egyben 🙂

  • 2017.10.27. at 22:42
    Permalink

    elso blikkre furcsanakntunhet igen, de ha ertesz egy kicsit is a fizikahoz es az autoversenyhez, akkor tudnad, h 3meter tengelytavu autok mar nem.igazan agilisek kanyarban….a wrc meg tipikusan nem a hosszu egyenesekrol szol. a2.5 meteres tengelytav +-5-7cm az optimalis mondhatni. ezert nem latsz szuzuki celeriot vagy balna mercedes kupekat a palyan. ezek a kisautok optimalisak, mar az uj auris is tul nagy, es akkor hol van mar az im preza….ezek kinötték magukat, a növekedési trend miatt.

    egyebkent, ha konnyü lesz es fwd es 220ló körul akkor nagyjabol vezethetetlen lesz, mondjuk csunya is kisse.

  • 2017.10.27. at 22:42
    Permalink

    Amúgy látom törpék erőltetése a királykategóriában másnak is feltűnt 🙂
    [url]https://www.carwow.co.uk/blog/modern-day-rally-cars-wed-like-to-see[/url]

  • 2017.10.27. at 22:42
    Permalink

    Ez nyilván a WRC miatt lett időszerű, sajnos a Yaris annyira alkalmatlan minden ilyen szerepre, hogy nem csak a “vadítás” nem jön át, de a WRC-t változatot is komolytalanná teszi. Mondjuk ez valahol az összes mai WRC-re igaz, Poló, Fiesta és Yaris, ezek nem királykategóriába valók, hanem betétversenyre (mint régen a Kit Carok).

    Egy GT86, de legalább valami normális méretű felturbózott Auris, ez alá kár adni.

Vélemény, hozzászólás?