23 éve nem adtak el ilyen kevés kocsit Európában

Mélyponton az európai autópiac

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már évek óta kongatják a vészharangot Európában. Előbb Sergio Marchionne Fiat-vezér, majd nemrég Martin Winterkorn is jelentős gyárbezárásokat, márkaösszevonásokat jósolt az autópiac válsága miatt. Nem véletlenül.


Néhány évig a nemzeti roncsprémiumok, főleg a német, életben tartották a haldokló európai piacot, de a mostani tendenciák ennek a végzete felé mutatnak. Európa már csak a prémiummárkákban és Kelet-Közép-Európában bízhat, bennünk, magyarokban azonban nem, a hazai autópiac még mindig gödörben van.
Európában huszonhárom éve a legalacsonyabb szintre csökkent az autóeladás az idei első nyolc hónapban, az európai autógyártók szakmai szövetségének (ACEA) közzétett adatai szerint. Az augusztus végéig eladott autók száma 7,84 millió volt, ez 5,2 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest, és 1990 óta a legalacsonyabb adat. Augusztusban 5 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, mint egy évvel korábban. Ugyanebben a hónapban soha nem látott magasságokba szöktek az észak-amerikai eladások és a kínai autópiac is két számjegyű bővülést ért el.
Augusztusban az előző évhez mérten a Honda értékesítése csökkent a legnagyobb mértékben, 20 százalékkal (a Civic kombin kívül nem is lesz újdonságuk idén), amit a Peugeot követett 18 százalékkal (talán az új 308-as segíthet a márkán), de 11 százalékkal hanyatlott a Volkswagen és 0,9 százalékkal a Ford eladása is. Ezzel ellentétben, a BMW 10 százalékkal, a Daimler 5,5 százalékkal, a Renault 5,8 százalékkal, a General Motors 0,7 százalékkal növelte értékesítését a múlt hónapban.
Hirdetés

Éves szinten a Volkswagen-csoport márkái közül meglepetésre a SEAT áll a legjobban plusz 9,7 százalékkal, a Volkswagen a leggyengébb mínusz 7,7-tel. A PSA-csoporton belül a Citroën még a Peugeot-nál is gyengébb 2013-ban (-10,5, illetve -14,3 százalékos a bukás). A Renault-t a Dacia tartja életben, éves összehasonlításban 18,7 százalékos a román márka többlete Európában. A Fiat-csoport minden márkája bajban van, de legjobban az Alfa Romeo (-31,2 százalék). A GM-et a Chevy húzza le (-22,6 százalék), a Toyotát a Lexus (-26,8 százalék). A japánok közül csak a Honda és a Mazda pluszos, a koreaiak közül csak a Kia, de az is csak fél százalékkal. Meglepetés a Jaguar Land Rover jó szereplése, az indiai kézben lévő márka 10 százalékkal javított a tavalyi első nyolc hónaphoz képest (az Európai Unión belüli eladások tekintetében).
Németországban 5,5 (éves szinten már 6,6 százalék a mínusz), Franciaországban mintegy 11, Olaszországban 6,6, Spanyolországban 18 százalékkal csökkent az autóeladás a múlt hónapban az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb mértékben Cipruson esett az értékesítés, 30 százalékkal (a szigetországban éves szinten már 40 százalékos a mínusz). Egyedül Nagy-Britanniában nőtt az új autók eladása a főbb piacok közül, 11 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit (éves szinten 10,4 százalékos javulásban vannak a britek).
Magyarországon 4167 új autót adtak el augusztusban, ami 17,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az idei első nyolc hónapban forgalomba állított új autók száma 36 372 volt, ami 1,6 százalék növekedés éves szinten.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:49
    Permalink

    Némelyik Európai országban az emberek éppen az alapvető jogaik vagy munkájuk védelmében kénytelenek az utcára vonulni!
    Így nehéz növekedést produkálni,mindenről az elharapódzott(és szerintem szükségtelen)megszorító politika tehet.
    A németeknél,franciáknál és a Benelux államokban nyugi van,de ez a pár ország nem képes minden számot pozitívba fordítani!

  • 2017.10.29. at 22:49
    Permalink

    És azért tett rá +1.000.000 Ft-ot, mert a vevő a ludas, véletlenül se azért mert nagyot akar szakítani gyorsan. 🙂 Tegyen rá akkor pár százezret, és akkor még igazat is adok neked. 🙂

  • 2017.10.29. at 22:49
    Permalink

    A terepjárónkat adtam el múlt héten 247.000 km-rel, de a hasznaltauto.hu-n már hirdetik ezt is 147.000-rel egy pápai használt autó kereskedésben, persze 1.000.000 Ft-tal drágábban, ráadásul ami a legviccesebb az egészben, hogy szervizkönyvvel, így gondolom most már hamisítanak azt is hozzá a nepperek, semmi se jelent gondot. 🙂 (az enyémet odaadtam 247.000-el folyamatosan vezetve, de ezek szerint valahogy áthamisítják)

  • 2017.10.29. at 22:49
    Permalink

    Miért baj ez?
    Minden piacnak van egy maximális mérete. A magyar piac alig nagyobb, mint 50 ezer új autó évente. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen az autók egyre jobbak, gond nélkül üzemelnek 10-15 éven, 3-500 ezer kilométeren keresztül. Miért kellene folyton újat venni?
    Nézd meg, az összes 20 éves használt autóban 200 ezer van… 🙂

  • 2017.10.29. at 22:49
    Permalink

    Az a baj, hogy nálunk is csak papíron van növekedés. A Magyarországon egész évben eladott Fiat500-asok több mint 85%-át, a Suzuki Swift-ek több mint 35%-át, a Nissan Juke-ok több mint 65 %-át, a Nissan Qashqai -ok több mint 35%-át, a Ford Fiesta-k több mint 35%-át, a Ford Focus-ok több mint 30%-át, a Peugeot 3008-ok több mint 75 %-át, a Dacia Duster-ek több mint 15%-át, a Skoda Octavia-k több mint 10%-át, a Fiat Grande Punto-k több mint 75%-át, a Volkswagen Golf-ok több mint 15%-át, a Suzuki SX4-ek több mint 10%-át, a Fiat Panda-k több mint 90%-át, a Citroen DS4-ek több mint 95%-át, a KIA Sportage-k több mint 20%-át, a Citroen C4-ek több mint 30%-át, a Suzuki Splash-k több mint 10%-át, a Mercedes A-osztályok több mint 30%-át, a Skoda Fabia-k több mint 5%-át, a Citroen DS3-ok több mint 75%-át, a Fiat Linea-k több mint 50%-át, a Ford B-Max-ok több mint 20%-át, a Skoda Rapid-ok több mint 5%-át azonnal kivonják forgalomból (így beleszámít a magyar eladásokba) és viszik külföldre trélerrel. Szép kis számok jönnének ki ezek nélkül. 🙂

Vélemény, hozzászólás?