2619 kilométer 24 ezer forintból? Gerhard Plattnernek sikerült

Nem csak a Citigo gyári fogyasztását, saját célját is megdöntötte a fogyasztási rekorder

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Célba ért a fogyasztási rekorder Gerhard Plattner a földgázhajtású Skoda Citigóval.

Az olaszországi, 550 forint körüli üzemanyagárakat múlt hétvégi Mazda MX-5-vásárlásunk kapcsán személyesen is megízlelve igencsak bravúros teljesítmény, amit Gerhard Plattner véghezvitt egy CNG-üzemű Skoda Citigóval. Miként azt korábban írtuk, a fogyasztási rekorder az olaszországi Vicenzából 2619 kilométert megtéve mindössze 100 eurónyi üzemanyaggal kívánt eljutni Stockholmba. A küldetés nem, hogy sikerült, Plattner úr alaposan túl is teljesítette a célt - 81,24 euróból, azaz mintegy 24 ezer forintból autózta végig a távot. Ez igencsak bravúros - példaképp említjük, hogy nekünk a szintén takarékos, 100 kilométerenként 6 liter gázolajat égető Renault Grand Scénic 1.6 dCi egyik olaszországi tankolása volt csupán 97,3 euró, mi abból 1000 kilométert sem tudtunk megtenni.
Hirdetés

Plattner úr szerint ráadásul a Citigo tökéletes hosszútávfutónak bizonyult 1,0 literes, 68 lóerős háromhengeres motorjával. Ezen nyilván sokan csak mosolyognak, ám valamelyest még egyet is tudunk vele érteni, hiszen tavaly egy több mint 1000 kilométeres túrát a Citigo 75 lóerős benzinesével magunk is megtettünk, és valóban nem volt kellemetlen. Aki nem kíván 130 km/óránál többel utazni, és fontosnak tartja, hogy autójával szűk városi utcákon is könnyedén elférjen, az bizony tényleg jól járhat a Citigóval. Még úgy is, hogy CNG-s változatát itthon nem forgalmazzák, mivel hazánkban továbbra is mindössze három töltőállomáson lehet hozzá üzemanyagot kapni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:30
    Permalink

    Lassan elkezdik építeni Miskolcon a következő CNG-s kutat. 🙂 Megyeszékhelyenként legalább 1 kúttal már lehet arról beszélni, hogy pár millió ember számára vállalható alternatíva lehet ez a környezetbarátabb autózás.

  • 2017.10.30. at 00:30
    Permalink

    2hete irtak:
    7nap 2700km azaz napi 385km durva tempo lehetett az a csoda hogy a haja megvan meg.
    En akor tartanam vmire ezt ha 2nap teljesiti ilyen fogyasztas mellett
    Szerintem ha a veteran versenyzonk ugy felkesziti a cng-s Focust szerintem megkozeliti
    persze ha a fold jo palyan kering a nap korul es elotte csak is lightes kajat tapol

  • 2017.10.30. at 00:30
    Permalink

    Javíts ki ha tévedek, elviselem mert nem az első lenne. Én is kijavítanálak, de se szakmai se tapasztalati állításod nem volt, témához kapcsolódóan még annyi se. Cimbi meg a gumicsizmád, nem én…

  • 2017.10.30. at 00:30
    Permalink

    Így van és ott nem csak ez olcsó, hanem a kerítés is kolbászból van. Mindenki éljen ott, sokkal jobb! Kéken ég a földgáz és ha belefingasz a mosogatóba, akkor az velencei dalokat kezd énekelni!

  • 2017.10.30. at 00:30
    Permalink

    Valóban nem kell számolgatni, itthon három egész helyen tankolhatod, vagy lopod az otthoni vezetékből (halkan megjegyzem az se kéken ég már…) Nagyon jó, hogy van olcsó fenntartású autó, amit nálunk kb nem lehet használni. Majdnem olyan jóhír mint a Japán mágnesvasút!:D

  • 2017.10.30. at 00:30
    Permalink

    nem is kell hanyatt dobnod magad, gondolom azt csak abban az esetben tennéd, ha ennyi üzemanyagot termelne az autó.
    Én nem értem, szétmatekozzátok az agyatokat, számoltok, reszeltek, okoskodtok, miközben azt az alapvetést nem fogadjátok el, hogy a semmiből nem történik semmi! Ha szeretsz számolni, akkor arányosítsd a Citigo tömegét a Focushoz, a vezető kiszartsági állapotát és az aktuális páratartalom mértékét az évszakban megszokott széljáráshoz, valamint a te agykapacitásod aktuális szabad memóriaterületének fél 11-kor a nappali kövére vetített árnyékához és állítsd föl az aránypárt a két autóra vonatkozóan.

    Megáll az eszem.

  • 2017.10.30. at 00:30
    Permalink

    Pär megjegyzés és kérdsés:
    Mint mindig megint hiányzik az átlagsebesség, emrt igencsak fontos tényező, hogy mennyivel teljesítették és mennyi idő alatt!

    Másik dolog: számolgattam, kb 1,1euro 1l földgáz No-ban, de sok helyen olcsóbb. A fogyasztás ez alapján 2,82kg/100km-re jön ki, ha hiszek a matematikában. Ez egy szép érték, de Focus kombi 1.8 cng-vel főútón 3 személlyel 4,1kg/100km-t produkált. Én ettől a kísérlettől nem dobom hanyatt magam. A Citigo, VW up és társai cng-s változatai ezt tudják, erre tervezték, mi ezen a meglepő? Egy jó kocsi, minimális fenttartással.

Vélemény, hozzászólás?