2,8 másodperc alatt van százon az ünnepi Caterham

Goodwoodban ünnepli a negyvenéves Sevent a Caterham

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár negyven esztendeje örvendezteti meg a kemény sportautó-hívőket a Caterham Seven. A kocsi a Lotus Seven leszármazottja, és mint olyan, a legnemesebb versenyautós génekkel megáldott utcai vadállat.


Az 1973-ban alapított, azaz idén 40 éves brit Caterham az ünnepi évben minden idők legkeményebb Seven változatával rukkolt elő, amelyet a goodwoodi Sebesség Fesztiválon (július 12-14.) mutatnak be a közönségnek és a rajongóknak. A Ford kétliteres Duratec motorját 315 lóerősre húzták fel (7700-as percenkénti fordulaton adja le csúcsteljesítményét), így a hátsókerék-hajtású, hatsebességes szekvenciális váltóval szerelt könnyített sportkocsi 2,8 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet. Hahó Porschék, hahó Bentley-k, hahó Ferrarik! Motorjának legnagyobb forgatónyomatéka 297 Nm, amelyet 7350-es percenként fordulatnál szabadít a hátsó tengelyre, a Sevent részlegesen önzáró differenciálművel szerelték fel. Kipufogója természetesen a sofőr mellett ordít.
A Caterham Seven 620R szédületes gyorsaságának titka a motor mellett könnyűszerkezetes építése. A csővázas Seven aerodinamikáját és hűtését a versenysportból kölcsönözték. Hátsó felfüggesztése De Dion, az első állítható kettős keresztlengőkaros stabilizátorrúddal kiegészítve. Könnyített felnijein 13 hüvelykes Avon ZZR gumik feszülnek (az elsők mérete 185/55 R13, a hátsóké 215/55 R13). Az ülések, a Momo kormány és a beltéri borítások nagy része szénszálas műanyagból készült, a biztonsági öv négypontos. A gyártó egyelőre titokban tartja a jármű tömegét - ötszáz kilónál nem saccoljuk nehezebbre -, de minden bizonnyal a goodwoodi parádé után arra is fény derül. Azt már tudjuk, hogy végsebessége 250 kilométer/óra.
Hirdetés

A nagy-britanniai fesztiválon a Caterham Forma-1-es pilótája, a francia Charles Pic vezeti majd a Caterham Seven 620R-t, de a volánhoz engedik a GP2-es versenyző Alexander Rossit is (a Forma-1-ben a csapat tartalékversenyzője). Akinek megtetszik a kis szélvész, már adhatja is le a megrendelést, az első autók leszállítása az év végén kezdődik. Ára 49 995 angol fonttól indul (17 millió forint), ami csupán harmada egy Porsche 911 Turbo árának, és negyede egy Ferrari F12 Berlinettáénak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:23
    Permalink

    Ja, igen! Ezen a részen én is enyhén meglepődtem, puha és nehéz is, még ötvözetként sem tudom elképzelni pedig láttam már pár autóépítő projektet.

  • 2017.10.30. at 01:23
    Permalink

    Láttam én is ilyen replikát, de otthon építeni azért más kategória:D Meg inkább nyomatékra hegyezném mint gyorsaságra, mert kb olyan aerodinamikája van mint egy ágyúból kilőtt szerszámos doboznak.

  • 2017.10.30. at 01:23
    Permalink

    Ejj, biztos nem hasraütéssel tervezték, de láthatóan semmi leszorításra alkalmas idom nincs rajta. Ha tényleg csak 500 kiló körül van, egy kis szél vagy bukkanó kellemesen meglepheti a pilótát:D

Vélemény, hozzászólás?