28 millióért hazaviheti Le Mans-t, és még autókat is kap hozzá

Terepasztal klasszikus Porsche 917 versenygépbe csomagolva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly már láttunk hasonlót az amerikai Slot Mods kínálatában, a mostani játék még precízebb.


Tavaly karácsony táján már mutattunk hasonlót, az amerikai Slot Modstól, az itt bemutatott tárgy gyártója nem ismert, de szintén az Egyesült Államokból, a Hammacher webáruházából lehet megrendelni, s a még ma, azaz december 15-ig leadott igényeket karácsonyig le is szállítják. Nagy tolongás azért nem várható, hiszen az 1:1 méretarányú Porsche 917 ára 125 000 dollár, hozzávetőleg 28 millió forint.
Hirdetés

Bár maga a kék-narancssárga színre festett, az 1971-es Le Mans című film emlékére 20-as rajtszámot viselő versenyautó replika is igen vonzó dísztárgy, különösen, hogy háromrészes alumínium felnijein eredetileg versenyzésre használt slickek feszülnek, és lámpái is működőképesek, az igazi varázslat gombnyomásra történik. Ekkor ugyanis feltárul az autó teteje, és láthatóvá válik, hogy belsejében a neves 24 órás összecsapásoknak otthont adó Le Mans-i Sarthe versenypálya található, Dunlop-híddal, Ford-sikánnal, Mulsanne-egyenessel, lelátókkal, versenyautókkal, 1:32 méretarányban. A konnektorról működésbe hozható terepasztalhoz 12 korhű autót, többek között Porsche 917-est, Ferrari 512 Coda Lungát, és Lola T70-et is csomagolnak, és arra is érdemes figyelni, hogy kellően strapabíró alapzatra állítsák, mivel a csomag tömege 363 kg. Az európai kiszállítást azért ez jelentősen megnehezítheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?