Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Minden idők legerősebb gyári Astrája lesz a jövőre érkező 280 lóerős, 400 Nm csúcsnyomatékú, de továbbra is, elsőkerék-hajtású OPC-változat.
Közel háromszáz lóerőt rászabadítani az első kerekekre nem kis vállalkozás, legalábbis ha azt szeretnénk, hogy az autó élvezetesen vezethető is maradjon, ne csak birkózó edzőpartnerként vegyük hasznát.
Tipikus OPC-stílusjegyek teszik azonnal felismerhetővé a legerősebb Astrát
Az Opel azonban nem retten meg a kihívásoktól, ugyanis a jövőre érkező új Astra OPC-ben nem kevesebb, mint 280 lóerőt és 400 Nm-t teljesít a közvetlen befecskendezéses, turbós Family II elnevezésű kétliteres benzinmotor, és ezzel megszületik minden idők legerősebb gyári Astrája, ami 250 km/órás végsebességével szintén rekordot dönt. Hatalmas légbeömlőkkel tűzdelt első lökhárítójáról könnyű lesz felismerni, de a kerékjáratokat teljesen kitöltő 20 colos kerekek is árulkodók lesznek, míg belsejében az integrált fejtámlás kagylóülések és a sportos OPC kormánykerék jelzik a modell kiemelkedő jellegét.
Sportos megjelenés kívül-belül egyaránt
Hirdetés
A jóval hét másodperc alatti 0-100 km/h-s gyorsulás borítékolható, kérdés, hogyan viselkedik majd kanyarokban az Astra OPC
A többi GTC modellhez hasonlóan az Astrában is a GM/Saab által kifejlesztett HiPerStrut felfüggesztés biztosítja a kormány finom kezelhetőségét az első kerekeket gyötrő hatalmas nyomatékkal szemben. A speciális futómű mellett az autóban mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű is segít a kerekek kipörgésének megakadályozásában. Akárcsak elődjében, ebben is lesz OPC-kapcsoló, mellyel a FlexRide állítható lengéscsillapítók keménységét lehet szabályozni, az autó megállítását versenyautókon használt Brembo fékrendszer biztosítja.
A futóművet az F1-ben sikertelen, de Le Mans-t nyerő, majd DTM-ben versenyző Joachim Winkelhock segítségével hangolták ideálisra a Nürburgringen, és a versenyző úgy nyilatkozott, hogy az autó “nem csak a Nürburgringen lesz meggyőző a vezetésért rajongó sofőrök számára.”