3500 kilométer egy nap alatt? A Toyota megcsinálta!

Egy Toyota Avalonnal állították fel a japánok az új Guinness világrekordot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota szereti az elborult ötleteket, ezt pedig gyakran meg is mutatja. Ezúttal egy szedánt hajtottak meg alaposan, a történet pedig a Guinness rekordok könyvében landolt.

A észak-norvégiai Tromsø és Budapest 3466 kilométerre fekszik egymástól közúton, ha hihetünk a Toyotának. Közel ekkora távolságot tett meg 24 óra leforgása alatt az a Toyota Avalon, mellyel a japánok új rekordot állítottak fel a közúti autók kategóriájában. Persze ezt lehetetlen lett volna kivitelezni a publikus utakon a forgalmi viszontagságok miatt, azért a márka egy versenypályán teljesítette ezt a távot, egészen pontosan 3465 kilométert és 471 métert tettek meg a megszabott idő alatt. A kísérletben 7 profi pilóta vett részt, az átlagsebességük pedig 144,4 km/h-ra jött ki a nap végén úgy, hogy az Avalon csak tankolni állt meg a sofőrcseréken túl.
Hirdetés
A japánok szerint a rekord felállításában kiemelkedő szerepe volt az autó megbízhatóságának valamint hajtásláncának. Az Avalonban egy 2,5 literes, 178 lóerős, 221 newtonméteres hibrid erőforrás duruzsol, az észak-amerikai típusbizonyítvány tanúsága szerint a hivatalos fogyasztási érték 5,34 liter 100 kilométeren, így az elméleti maximális hatótáv 930 kilométerhez az autóban egy 50 literes üzemanyagtartály csücsül.
Hirdetés
A Toyotának nem ez az első is világrekordja. A tavalyi évben a Mirai hidrogén üzemanyagcellás autójuk a közúti forgalomban 1360 kilométerre jutott a kiindulási ponttól, ilyen konstrukció pedig előtte sosem tudott hasonló távot megtenni. A pályaversenyzés tekintetében is büszkélkedhetnek a japánok hasonló mutatókkal: 2017-ben Kamui Kobayashi a Le Mans-i 24 óráson 251,89 km/h-s átlagtempóval futottak kört, két évvel később pedig a pályarekordot is megdöntötték 3 perc 17,297 másodperccel, akkor Mike Conway ült a ToyotaTS050 volánjánál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?