38 millió forintról indul a legerősebb sorozatgyártású Audi ára

Beárazták az Audi e-tron GT villanyautót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelent az Audi hazai konfigurátorában az e-tron GT és az RS GT ára is.

Sokáig csak húzogatta a mézesmadzagot az érdeklődők orra előtt az Audi, mielőtt ténylegesen bemutatták a teljesen villanyhajtású e-tron modellt. Amikor februárban debütált az autó, szinte ugyanazt láttuk, amit a korábbi koncepciókon (lásd itt). Talán azért is húzták ilyen sokáig a piacra dobást, mert jóval "olcsóbb", mint testvérmodellje, a Porsche Taycan. Ugyanis az Audi e-tron GT hazai alapára 38 449 250 forint, míg az alap Porsche Taycan 41 822 000 forintról indul, bár ez az adat még a tavalyi menetpróbán hangzott el, azóta változhatott. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az alap e-tron GT "csak" 476 lóerős, 3,3 mp a százas gyorsulása, míg a végsebessége 245 km/h, szóval az erősebb változatot drágábban mérik. Akkumulátora egyéként 80%-ra húsz perc alatt tölthető, a hatótávolsága pedig 433 és 472 km között alakul.
Hirdetés
Felár nélkül csak fehér fényezéssel kapható, a metálfényekért 447 040 forintot kérnek, az egyedi színekért pedig 1,8 millió forintot. Az erősebb, 598 lóerős RS változat indulóára pedig 53 249 830 forint, míg a 680 lóerős Taycan Turbo 59 599 000 forintról indul. Persze az Audi alapárai is gyorsan az egekbe szökhetnek, hiszen az extrákat rendkívül drágán mérik. Többek között 807 ezer forintos extrák a Matrix LED fényszórók, másfél millió forintba kerül a karbontető, és az asszisztenscsomagok is félmillió forint környékén mozognak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?