40 éves a dobozos autók etalonja, a Volkswagen Caddy

Négy évtized alatt a Volkswagen Caddy stabil nimbuszt épített fel magának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ötödik generációjánál tart a Volkswagen Caddy, jugoszláviai születésétől kezdve sok mindenen átment már a puttonyos, de remélhetőleg még legalább egy újabb negyven évet velünk marad.

Negyvenegy éve az embereknek nem volt olyan jó dolguk, mint manapság, és bár rengeteg tudományos és gazdasági fejlődésen ment keresztül az emberiség, engedtessék meg a jubileum kedvéért, hogy a pozitív fejlemények legalább egy pici részét a Volkswagen Caddy létrejöttének tudhassuk be. A németek puttonyosa már négy évtizede tesz jó szolgálatot futároknak, postásoknak, karbantartóknak, nagycsaládosoknak és még ki tudja, hány embertársunknak. 1982. novemberében gördült le az első Caddy az akkori Jugoszláviában a gyártósorról, bár az is igaz, hogy egy közvetlen elődje azért volt: 1979-től az USA-ban már gyártották a "nyúl pick-upot", a Golf alapjain egy nyitott platós kétajtóst. Európai honosításakor kapta meg a Caddy nevet, az első generációt 1993-ig gyártották, de Dél-Afrikában egészen 2007-ig lehetett kapni! Egy rövid szünet után 1995-ben érkezett a második generáció, immár valódi puttonyosként, hiszen a csomagtér zárt lett, ráadásul igény szerint magasított tetővel is lehetett kérni. A fuvaros szakmában már akkor ideális választás lett, mint megbízható munkaeszköz. 2003-ban aztán a harmadik generációval Lengyelországba helyezték át a termelést, a Caddyket azóta is a csak erre a modellre felkészített üzemben gyártják. A nagy csomagtér, a rengeteg tároló az utastérben és a megújult dizájn megkerülhetetlen szereplővé tette a Caddyt a haszongépjárművek piacán, ebből a generációból manapság is rengeteget láthatunk még az utakon. Ugyanakkor a harmadik Caddyvel nyitott a Volkswagen a nagycsaládosok felé is, ez már hétüléses konfigurációban is rendelhető volt.
Hirdetés
A negyedik generáció forradalmi újdonságot nem hozott, stílusváltása sem volt túl merész, viszont fenntartotta a modell hírnevét. A jelenlegi, ötödik generáció aztán ismét alapos vérfrissítést hozott a Caddy történelmébe: a jóval merészebb és modernebb stílus mellé olyan technológiai újítások is az alapfelszereltség részévé váltak, mint a Bluetooth kihangosító vagy a multifunkciós kormány. Mindezek mellett rengeteg vezetéssegítő és biztonsági rendszer, vagy az opcionálisan digitális műszerblokk teszi könnyebbé a Caddy használóinak életét. A már ismert variációk mellé megérkezett a California kivitel is, ami először hozza el a kempingautózás izgalmait a Caddy világába. Reméljük, hasonlóan izgalmas lesz a Caddy következő 40 éve is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?